Hírek

Nem használhatják a Grindr randiappot a meleg felnőttfilmesek

 

Számos meleg felnőttfilmes arra panaszkodik a Twitteren, hogy nem tudják használni a Grindr randiappot, mert az szinte azonnal letiltja a profiljukat. A helyzet pedig akkor sem változik, ha netán sikerül elérniük az ügyfélszolgálatot.

Brock Banks meg is osztotta a közte és a Grindr ügyfélszolgálata között zajlott levélváltást. A képernyőmentésekből kiderül, hogy semmitmondó sablonüzeneteket kapott, amiben felhívták a figyelmét a felhasználási feltételek 11.3-as pontjára: azaz a Grindr fenntartja magának a jogot, hogy bárki profilját bármilyen okból vagy akár ok nélkül is letörölje. Majd erre a pontra hivatkozva a megerősítését kapta annak, hogy továbbra is fenntartják Banks profiljának a tiltását.

 

 

Miután megosztotta az esetet, több pályatársa is jelezte, hogy hasonló cipőben jár. Sean Zevran szerint a Grindr egyenesen „szex-ellenes és szexmunkás-ellenes, függetlenül attól, hogy megsértettek-e bármilyen szabályt.”

Hozzá hasonlóan Danny Gunn, Dave Austin és Zak Bishop is arra panaszkodtak, hogy az app törölte a profiljukat.

Mások szerint nem (feltétlenül) arról van szó, hogy a Grindr a szexmunkásokat diszkriminálná, az is előfordulhat, hogy a fake profilok és a változatos csalások korában egyszerűen túl sokan gondolják hamisnak a felnőttfilmesek valódi profilját, és jelentik őket, a rendszer pedig emiatt tiltja le őket.

 

 

Eminem kiposztolta a saját Grindr fotóját

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin