Kultúra

Meleg képregények az elfogadásért – a yaoi szubkultúra Japánban

Japán azon országok egyike, amelynek nevét meghallva az embernek ezer meg egy dolog jut eszébe. Ilyen a fejlett technológia, a csodálatos tájak, vagy a gasztronómia. Kevesek gondolnak Japán becsületközpontú társadalmi berendezkedésére, ami a mai napig is megosztja mind a japán, mint a nyugati embereket.

Habár a patriarchális rendszer felbomlása már elindult, de egy több ezer év alatt kialakult berendezkedést nem könnyű alig száz év leforgása alatt teljesen megváltoztatni. A japánok már-már fanatikus rajongása a becsületért és jó megítélésért eredményezte azt, hogy a homoszexualitás teljes legitimációja még gyerekcipőben jár. A mai napig számos problémával kell szembenézniük az azonos nemű pároknak, annak ellenére, hogy egyes kerületekben (ilyen Sibuja Tokióban) már bevezették a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és 2001 óta tilos a munkahelyi diszkrimináció is.

A japán társadalom homoszexuálisokkal szembeni elfogadásának egyik fontos eleme egy olyan műfaj, amely megjelenése óta hihetetlen tempóban hódította meg a világot, és mára már több millió rajongót tudhat a magáénak.

A yaoi (vagy Boys Love = fiúszerelem) a japán manga (képregény, amelynek alkotói a mangakák) kultúra egyik alfaja, ami kifejezetten a férfiak közti homoerotikus kapcsolatok bemutatására specializálódott. A yaoi jelentése a „yama nashi, ochi nashi, imi nashi” szójátékból ered, magyarul „nincs tetőpont, nincs fordulat, nincs jelentés”. A yaoi a 2000-es évek eleje óta akkora szubkultúrává nőtte ki magát, hogy napjainkban nem egy anime (japán animációs filmek, nem összekeverendőek a nyugati mesékkel!) született a műfajban, de történelme jóval régebbre nyúlik vissza.

A yaoi az 1970-es években jelent meg, shounen-ai formában, shoujo magazinokban, amelyek tradicionálisan tinédzser lányoknak készültek. Ezek a sztorik az 1970-es években még fiatal fiúk plátói szerelmét mutatták be, azonban egy évtizeddel később már a testi kontaktus dominált – ám a legintimebb momentum a férfiak között ekkor is egy csók vagy egy ölelés volt. Az első shounen-aikat a Nijūyo-nen Gumi nevű csoport alkotta, akik az 1970-es években forradalmasították a shoujo műfajt. A „társulatot” rajongók és kritikusok nevezték el „24 évesek csoportjának”. A mangakák (pl.: Keiko Takemiya) olyan fontos kérdésekkel is foglalkoztak, mint a szexualitás, a nemek közti ellentétek, vagy a nemeket érintő társadalmi kérdések. Bátran kijelenthetjük, hogy a shounen-ai a yaoi előfutára volt.

Nagy áttörést jelentett 1976, amikor Keiko Takemiya megjelentette Kaze to Ki no Uta című shoujo alkotását, amiben már nyíltan ábrázolt fiúk közti szerelmi kapcsolatot is. A Kaze to Ki no Uta 1987-ben anime adaptációt kapott, ezzel beírva magát a krónikákba, mint az első olyan mű, amelyben a shounen-ai szál lényegi eleme a történetnek.

Az első ténylegesen yaoi anime Yoshihara Rieko azonos című regényének adaptációja, az Ai no Kusabi (A köztünk lévő ék) 1992-ben jelent meg. A yaoi közösség a mai napig is mesterműként tekint rá, noha a megjelenését követő közel harminc évben számtalan más yaoi animét is a piacra dobtak. Az Ai no Kusabit nem lehet pár sorban bemutatni. Magával ragadó, szenvedélyes, fájdalmas. Különlegességei közé sorolandó, hogy a yaoi animékben gyakori az aktus cenzúrázása, holott a közösség evidens módon igényt tart a nyílt ábrázolásra. Az Ai no Kusabiban is van cenzúra, azonban olyan bravúrokkal oldották meg a homoerotikus ábrázolások takarását, amely érzékiséget és meghittséget kölcsönzött a szexjeleneteknek. Sokak szíve még a mai napig is megfájdul, ha csak meghallják az anime nevét.

Fontos kiemelnünk, hogy a yaoi műfaj mangakái nők, és a célközönséget elsősorban heteroszexuális tinédzser lányok és középkorú nők alkotják. Ez azért lényeges, mert a yaoi szinte mindig idealizált képet fest a homoszexualitásról. A történet, a karakterek és maga a szexjelenetek is sokszor utópisztikusnak hatnak (gyakori elem az előkészítés nélküli aktus, a hetero karakter homoerotikus vonzalma stb.). A heteroszexuális női célközönségnek pszichológiai okai vannak. A heteroszexuális nők több ezer év óta patriarchális rendszerben élnek. A férfiközpontú társadalomban a nők munkaköre és érdeklődési köre (a nő főz, mos, takarít és „nőies” hobbijai vannak) is redukálódott, arról nem is beszélve, hogy a szexualitásban a nő a befogadó fél. A yaoi erre is épít. Az aktív félt seme-nek, a passzívat uke-nak hívjuk. A seme szinte mindig férfias, domináns, erős testalkatú, az uke nőies vonásokkal rendelkezik, alkalmazkodó, sokszor alávetett szerepben tűnik fel. A yaoi idealizáló világa nem a homoszexuális kapcsolatok idealizálásán alapszik, hanem a férfi-női kapcsolatot mutatja be. A szexjelenetek azért indítják be a nők fantáziáját, mert egy másik férfit, aki az ő szemükben a szexben aktív fél, alávetett szerepben látni azonosulást eredményez náluk. A nők magukat látják az uke szerepében, és az, hogy a passzív fél egy férfi, azt sugallja nekik, hogy nemcsak a nők lehetnek szexuális értelemben alávetettek egy kapcsolatban.

Az animéknek több válfaja is létezik. Az OVA egy maximum háromrészes alkotást takar, de egyre gyakoribbak a 10-12 részes sorozatok is. Nitta Youkát a yaoi műfaj istennőjeként emlegetik. Ő volt az első, aki alkotásaiban realisztikus képet próbált festeni egy homoszexuális kapcsolatról. A Haru wo Daiteita 2005-ben kapott kétrészes OVA adaptációt, és két heteroszexuális pornószínész későbbi meleg kapcsolatát mutatta be. A manga 14 kötetet élt meg. A Haru olyan mélységekbe kalauzolta el az olvasót, ami az angol kiadók figyelmét is felkeltette. Habár a 2000-es évek óta már Angliában és Amerikában is adtak ki yaoi alkotásokat, a Haru nyitotta meg a külföldi piacot a yaoi mangák előtt.

Az első shounen-ai sorozat a 2000-ben megjelent Gravitation volt. A szériát Maki Murakami azonos című 12 kötetes mangája alapján készítettek. A fiatalabb generációt ez az alkotás vezette be a yaoi világába. A Gravitationt olyan méltán híres alkotások követték, mint a Sekaichii Hatsukoi, a Love Stage, a Junjou Romantica vagy a Fuyu no Semi.

Kiemelkedő mangakáinkat két csoportba sorolhatjuk. A mangakák vagy egyszerű, aranyos mangákat készítenek (Kanda Neko, Sakyo Aya, Nekota Yonezou), vagy komoly, az érzelmekre ható alkotásokat (Miyamoto Kano, Ogeretsu Tanaka, Sadahiro Mika). A komolyabb történeteket alapos kutatás előzi meg, a szerzők az érzelmek mellett a részletekre is odafigyelnek (pl.: létező tájak és épületek ábrázolása, a haj és az emberi test arányainak pontos visszaadása). Munkáik nem hagynak kétséget képességeiket illetően. Rajzaik szinte élnek.

A yaoi nagymértékben formálja a japán társadalmat. Iskoláslányok ezrei és középkorú nők tömegei rajonganak a műfajért. A mangakákat idolokként kezelik, kultuszuk vetekszik a színészekével és más közéleti személyiségekkel. Rendszeresen dedikálásokat tartanak, amelyekre a jegyeket se perc alatt elkapkodják, sőt kifejezetten yaoit árusító könyvesboltok is nyíltak. A rajongók ajándékokat küldenek nekik, fanartokat (rajongói rajz) rajzolnak a karaktereikről, és ezer meg egy fanfiction (rajongói novella) kerül ki napi szinten tollaikból. A szubkultúra már világszinten is ismert. Hazánkban is több ezer fős rajongói bázisa van, nem egy weboldal „szakosodott” yaoi művek fordítására és editálására. Ahogy Japánban, úgy Magyarországon is aktív tényezője az elfogadásra való „nevelésnek”. Egy yaoi-kedvelő személy a statisztikák szerint támogatja a házassági egyenlőséget és az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát is. Természetesen a yaoi történetek által közvetített idealizált kép nem fedi a valóságot, de a szubkultúra tagjai tisztában vannak ezzel, és lehetőségeikhez mérten rajongásuk tárgyán keresztül is próbálják segíteni az elfogadást.

Japánban a tizenévesek úgy nőnek föl, hogy szinte minden sarkon anime- és manga-kávézókba, könyvesboltokba botlanak. Nem egy pusztán animéket sugárzó csatorna működik az országban, és az internet korában már online is olvashatják kedvenceiket a fiatalok. A yaoinak hála a fiatalabb generáció már nem elutasító a homoszexualitással szemben. Szenvedélyük a mangák iránt elfogadást és támogatást eredményez. A japán Pride-on mindig részt vesznek a közösség tagjai, a közösségi médiában a yaoi megjelenése és népszerűsítése evidencia lett. A mostani generáció legnépszerűbb alkotói (Ogeretsu Tanaka, Takarai Rihito, Natsume Kazuki) rendszeresen arra használják fel alkotásaikat, hogy komoly társadalmi kérdésekkel foglalkozzanak, és küzdjenek az elfogadásért.

A yaoi nincs felülreprezentálva, de az egyik legdominánsabb műfajjá nőtte ki magát. A japán kormányzat még mindig elutasító az azonos nemű kapcsolatokkal szemben, de a fiatalabb generációra ez már nem érvényes. Azok a tinédzserek, akik beleszeretnek egy-egy alkotásba, akik egy yaoi manga miatt vállalják fel magukat, és akik bátran kiállnak az egyenlőség mellett egy számukra kedves mű miatt, mind elősegítik a teljes elfogadást – mindebben pedig a yaoi szerepe vitathatatlan.

Tóth Luca Rozália

Previous post

New Yorkban épp most könnyítették meg a meleg apák dolgát

Next post

A melegeket hibáztatja a pedofilbotrányokért egy német bíboros