Utazás

Madridban terjeszkedik a meleg szállodalánc

Az Axel szállodalánc kifejezetten az LMBT közösség számára nyújt szálláslehetőséget. Az első Axel 2003-ban nyílt meg Barcelonában, de azóta már Buenos Aires-ben, Berlinben, Maspalomas-ban és Ibizán is nyitottak egységet. Az elmúlt években ugrásszerűen növekvő vállalat a tervek szerint az elkövetkező öt évben még újabb 10 hotellel tervezi bővíteni a hálózatot.

 

Az Axel Hotel legújabb egysége Madridban nyitja meg kapuit augusztus elsején. A Calle de Atocha 19. szám alatt található 88 szobás új szálloda a Barrio de las Letras negyedben, azaz „A betűk negyedében” áll. A város egyik legismertebb negyede a 16-17. századi spanyol irodalom aranykorának itt élt és alkotó íróiról kapta nevét. Itt élt például rögtön Miguel de Cervantes Saavedra, a Don Quijote szerzője is, és az egykori művésznegyed ma is őrzi bohém hangulatát.

 

 

Ha épp augusztus elején járunk Madridban, érdemes kihasználni a nyitási kedvezményt, az alábbi képen látható promóciós kóddal ugyanis rögtön 20 százalékos kedvezményben részesülhetünk foglalásnál.

 

 

Végezetül ne felejtsük el felidézni tavalyi reklámkampányukat sem, amit a heterobarátság jegyében készítettek:

 

Axel Hotels – Be Heterofriendly [Official music video HD] [Explicit lyrics]

„The world get closer to be more gay”. With this pharse begin „Be Heterofriendly”, the new video launched by Axel Hotels, and which uses humor sense to put a…

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin