Nagyvilág

Litvánia hamarosan elismeri az azonos nemű párok kapcsolatát

Tomas Vytautas Raskevičius

 

Jövő márciusban szavazhat a litván parlament az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatáról. Erről az ország egyetlen nyíltan meleg parlamenti képviselője, Tomas Vytautas Raskevičius beszélt a Reutersnek.

A balti köztársaság alkotmánya – a magyarhoz hasonlóan – kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolataként ismeri el a házasságot. A politikus ugyanakkor bizakodó és úgy véli, ahogy öt év után megszavazzák a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését, úgy egy évtizeden belül az egyenlő házasság elfogadásához is meglesz az alkotmány-módosító többség.

Raskevičius szerint még a 2024-ben esedékes választások előtt megszavazza a parlament a bejegyzett élettársi kapcsolatot, az erről szóló törvényjavaslatot ugyanis már márciusban beadják. Amikor legutóbb 2017-ben nekifutottak a törvényjavaslatnak, akkor a képviselők nagy arányban leszavazták, ennek ellenére most Raskevičius szerint biztosnak látszik a támogató többség.

Nem véletlenül: Raskevičius a litván Szabadság Párt egyik alapítója, aki korábban a Liberális Mozgalom (LM) nevű pártban politizált. Az LM és a Szabadság Párt pedig azzal a feltétellel csatlakozott a Haza Szövetség – Litván Kereszténydemokraták vezette kormánykoalícióhoz, ha benyújtják a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot. És bár a nagyobbik kormánypárt tagjai közül páran már jelezték, hogy ők nem szavaznák meg, Raskevičius szerint néhány ellenzéki képviselő szavazatával így is összejön a szükséges szavazat.

Litvánia első nyíltan meleg parlamenti képviselője a 2017-ben elhunyt Rokas Zilinskas volt. Raskevicius pedig még azelőtt coming outolt, hogy bejutott volna a parlamentbe – a választási kampány során lazán megjelent akár full dragben is.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tomas Vytautas Raskevičius (@raskevicius2020) által megosztott bejegyzés

 

Az otthoni egyetem után a budapesti CEU-n is diplomát szerzett 2011-ben, ma pedig a litván parlement emberi jogi bizottságának elnöke.

“Csak egy átlagos fickó vagyok, aki arról álmodott, hogy egyenlőként bánnak vele ebben az országban. Ez az álom pedig olyan útra vezetett, amelyet korábban elképzelni sem tudtam volna.”

 

A litván társadalom az Európai Unióban az egyik leginkább elutasító az LMBTQ-jogokat illetően. Az egyenlő házasságot még a lengyelek 45 százalékánál is kevesebben támogatják, és csupán a litvánok 35 százaléka véli úgy, hogy elfogadható a két azonos nemű ember közötti szexuális kapcsolat. Ennek ellenére 53 százalékuk egyetért azzal, hogy az LMBTQ embereket ugyanolyan jogok illessék meg, mint a heteroszexuálisokat. És bár a társadalom konzervatív, az ország elsőként fogadta be a csecsenföldi melegüldözés áldozatait.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin