Nagyvilág

Két évre eltiltotta a koreai lelkészt az egyháza, mert imádkozott a melegekért

A lelkész I Donghvan az egyházi bíróság tárgyalásán vett részt 2022. október 6-án / fotó: Yonhap

 

A sajtó kizárásával tárgyalta október 6-án a Koreai Metodista Egyház bírósága annak a lelkésznek az ügyét, akit két évre eltiltottak az egyházi szolgálattól. I Donghvan még 2019-ben imádkozott az incshoni Queer Culture Festival látogatóiért és megáldotta őket, az egyház ezért szabott ki rá büntetést. A lelkész fellebbezett a döntés ellen, írja a The Korea Herald.

„2019 szeptemberétől mostanáig, három éven át vizsgálták a keresetemet, és most végre várjuk a döntést. A kezdetektől fogva annyit akartam tenni, hogy párbeszédet kezdeményezzek a metodista egyháznak a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos elfogult nézeteiről” – mondta a lelkész nem sokkal az egyházi bírósági tárgyalás után.

A Koreai Metodista Egyház még 2015-ben vizsgálta felül saját fegyelmi kódexét, és abban „a homoszexualitás támogatását és elfogadását” a drogfogyasztással és a szerencsejátékkal egyenrangú bűnnek minősítették – ez utóbbiak Dél-Koreában illegálisnak számítanak. Az egyház szerint a fegyelmi kódex védelmében és a „bűncselekmények megelőzése” érdekében szükséges az egyházi bíróság elé állítani saját tisztviselőit és tagjait.

I Donghvan azonban azt mondja, a hátterüktől függetlenül megáldani az embereket nem más, mint Istentől kapott kötelesség.

„Egy queer kulturális fesztiválon imádkozni és áldást osztani szinte olyan, mint egy Istentől kapott feladat, amit a lelkészeknek kötelességük teljesíteni. Nem hiszem, hogy az emberek megáldása egyenlő a homoszexualitás támogatásával vagy az azzal való egyetértéssel.”

A lelkész arra is emlékeztet, ha az egyház annyira büntetni akar az imádkozás miatt, akkor először azokat büntessék, akik a néhai elnökért, Cson Duhvanért imádkoztak. Az 1980 és 1988 között hatalmon lévő elnök rezsimjét a demokráciapárti tüntetők brutális elnyomása fémjelezte. Ő volt az, aki 1980-ban vérbe fojtotta kvangdzsui diáklázadást – emiatt 1996-ban halálra ítélték, de egy évvel később amnesztiában részesült.

„Isten szeretete nem tesz különbséget, így nem hiszem, hogy amit tettem, az rossz vagy bűnös volt. Biztos vagyok benne, hogy nem találnak bűnösnek, és remélem, hogy olyan ítélet születik, amely megmutatja, hogy még mindig büszkék lehetünk a Metodista Egyházra” – mondta a lelkész. Ügyvédje szerint az eltiltása elleni fellebbezés kapcsán két héten belül várható a döntés. Miközben saját egyháza elítélte, I Donghvant tavaly az Amnesty International kitüntette a megbékélésért és szeretetért végzett munkája miatt.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin