Kirúgtak egy litván pszichiátert, aki betegségnek tartja a homoszexualitást
A Vilniusi Mentálisegészség-központ elbocsátotta azt a pszichiátert, aki betegségnek tartja a homoszexualitást és „segítséget nyújtott” meleg pácienseinek – írja az LRT.
Aleksandras Alekseičikas-Kirinovas azt állította, hogy már a szovjet korszakban is „kezelt” LMBTQ embereket, a queer közösséget pedig „fejletlennek” nevezte, valamint férfi és női lélekről beszélt egy interjúban.
A litván bioetikai bizottság nemrégiben úgy döntött, hogy a pszichiáter megsértette a munkaetikai szabályokat ezen kijelentéseivel. „A kérdést már nagyon régóta tárgyaltuk, sok különböző találkozóra került sor. Azonban [a pszichiáter] nem működött együtt sem az etikai bizottsággal, sem az intézmény közösségével” – mondta Martynas Marcinkevičius, a központ igazgatója.
Hozzátette, hogy senki sem kérdőjelezi meg az orvos szakmai hozzáértését, de emellett magas etikai normáknak is meg kell felelnie, márpedig több etikai vétséget is elkövetett. Alekseičikas-Kirinovas szerint a szavait félreértették.
Litvániában lassú a fejlődés
Az LMBTQ jogok kérdése egyébként erősen megosztó a litván politikában, miközben a közösséget az országon belül jogi és társadalmi megkülönböztetés éri. Egy 2022-es tanulmány szerint a litvánok több mint 70 százaléka ellenzi az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát – ez az egyik legmagasabb arány Európában.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének legfrissebb felmérése alapján a litván LMBTQ közösség tagjainak 35%-át vetették már alá átnevelő terápiáknak (az uniós átlag 24%) és a válaszadók 47%-a szembesült már diszrkiminációval vagy előítéletekkel.
2023-ban a litván kormány úgy döntött, hogy eltörlik az ellentmondásos „melegpropaganda-ellenes törvényt”, amelyet az orosz mintára hoztak létre, korábban pedig engedélyezték a névváltoztatást a transznemű emberek részére. Idén az ország történetében először queer előadót küldtek az Eurovíziós Dalfesztiválra.