Hírek

Kilenc országban tilthatják be az átnevelő terápiákat

Globális méretű mozgalmak vannak készülőben annak érdekében, hogy több helyen is betiltsák az átnevelő terápiákat. Erre jelenleg kilenc országban készülnek törvényjavaslataikkal.

Az Egyesült Államok, Kanada, Chile, Mexikó és Németország is azon országok között vannak, ahol törvényen kívül helyeznék a „terápiákat”, amik magukba foglalják az elektrosokk terápiát, de az ezért való imádkozást is, amelynek erejével „kiűzik” az egyénből a homoszexualitást. Ezek a terápiák azon a hiten alapulnak, hogy melegnek vagy transzneműnek lenni valójában egy mentális betegség, és igenis gyógyítható – írja az Independent.

 

 

Világszerte egyelőre Brazília, Málta és Ecuador döntöttek az egész országra kiterjedő tilalom mellett, mivel több mint hatvan orvosi, pszichológiai és tanácsadói szervezet is megerősítette, hogy a terápiák hatástalanok és ártalmasak az egyén mentális egészségére.

„A változtatás fő mozgatórugói valójában a terápia túlélői, akik részletes beszámolóval szolgáltak az ottani bánásmódról. Az ő nyilatkozatuknak köszönhetően egyre többen szereznek tudomást az átnevelő terápiák valódi oldaláról”

– mondta Lucas Ramon Mendos, az ILGA nemzetközi LMBTQ-szervezettől.

Az LMBTQ-közösség – közöttük gyerekek is átestek olyan bántalmazáson, mint a lobotómia vagy a kasztrálás, annak érdekében, hogy megváltoztathassák szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat.

A világban felgyorsultak az LMBTQ-közösség „gyógyítását” szem előtt tartó átnevelő terápiák elleni mozgalmak, és Ausztrália Queensland állama jelenleg is azt fontolgatja, hogy hamarosan bevezeti a szigetország első, átnevelő terápiákra vonatkozó tilalmát, amely legfeljebb 18 hónap börtönbüntetéssel sújtaná a végrehajtó orvosokat és szociális munkásokat.

Bár nem állnak rendelkezésre átfogó nemzetközi adatok az átnevelő terápiák pontos számáról, de 2019-ben nyolcvan országból is megerősítették, hogy hazájukban léteznek ilyenek.

Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben közel 700 ezer embert kényszerítettek rá. A Trevor Project azt is megerősítette, hogy az átnevelő terápiákon részt vett 13-24 éves LMBTQ-fiatalok 42 százaléka kísérelt meg öngyilkosságot a tavalyi évben. Ez kétszer annyi, mint azok száma, akik nem kényszerültek átnevelő terápiákra.

Bár az USA 19 államában létezik tilalom, a legtöbbnek a vallásszabadság miatt megvan a maga korlátja – így a legtöbb helyen csupán a fiatalkorúakra vonatkozó terápiákat tiltották be.

Nagy-Britanniában és Írországban is elkészültek az átnevelő terápiák betiltására törekvő törvényjavaslatok, ám egyelőre nem született róluk döntés, míg a tajvani kormány például azt válaszolta, hogy már vannak olyan törvények, amelyek büntetik a terápiák vezetőit.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin