Katolikus meleg csoportot bátorított találkozójukon Ferenc pápa
A L’Avvenire információja szerint Ferenc pápa előző szerdán találkozott a Jónás sátra nevű olasz LMBTQ katolikus csoporttal, hogy megvitassák a szervezet jövőbeli terveit arról, hogyan segíthetnék egy olyan egyház épülését, amely az LMBTQ embereket is szolgálja.
A 2018-ban alapított csoport más vallási szervezetekkel együttműködve “a befogadás és a támogatás szentélyeit biztosítja az LMBT emberek és minden olyan személy számára, akiket diszkrimináció ér“.
A megbeszélés keretében a szervezet tagjai átadtak a római katolikus egyházfőnek egy szöveggyűjteményt, amelyben olyan LMBTQ gyerekek szüleinek levelei szerepelnek, akik “elszigeteltséggel és gyanakvással szembesültek a keresztény közösségen belül“.
Ferenc pápa egy január 26-i beszédében arra buzdította a vallásos szülőket, hogy “soha ne ítéljék el meleg gyermekeiket“, hozzátéve, hogy a szülőknek “nem szabad az elítélő magatartás mögé bújniuk“. Ezek után talán nem meglepő, hogy szívesen fogadta a Jónás sátra tagjai által átadott kötetet és azt mondta a szervezetnek, hogy folytassák az egyházon belüli építkezést.
Bár az egyházfő nem támogatja az azonos nemű párok házasságának megáldását, a januári beszéd mellett több más fontost is gyakorolt a közösség felé. Nemrég transznemű csoporttal találkozott, tavasszal pedig kijelentette: Isten nem tagadja meg egyetlen gyermekét sem.