Nagyvilág

Ferenc pápa szerint elődje támogatta nézeteit az LMBTQ jogokkal kapcsolatban

 

Ferenc pápa szerint elődje, XVI. Benedek egyetértett az ő nézeteivel az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatát illetően – írja a Reuters.

Az egyházfő erről abban a spanyol nyelvű könyvben beszél, melyet Javier Martinez-Brocal újságíró interjúi alapján állítottak össze és a héten jelenik meg Papa Francisco. El sucesor. Mis recuerdos de Benedicto XVI (Ferenc pápa. Az utód. Emlékeim XVI. Benedekről) címmel.

Ferenc pápa korábban megerősítette, hogy a katolikus egyház továbbra is ellenzi az azonos nemű párok házasságát, ám többször is kijelentette, hogy ezeknek a pároknak is joguk van a regisztrált élettársi kapcsolatból adódó állami jogvédelemre.

A könyvből most az derül ki, hogy Benedek pápa kiállt utódja mellett, amikor érsekek egy csoportja panaszkodott neki Ferenc élettársi kapcsolatra vonatkozó nézeteinek „eretnek” voltára. „Megjelentek az otthonában és gyakorlatilag bíróság elé citáltak és megvádoltak azzal, hogy támogatom az azonos neműek házasságát” – mondta Ferenc pápa.

Szerinte XVI. Benedek meghallgatta őket, majd tudtukra adta, hogy amit Ferenc mondott, az nem eretnekség.

Benedek pápa azonban jóval konzervatívabb volt LMBTQ kérdésekben, mint utódja, 2016-ban például egy könyvben úgy nyilatkozott, hogy hivatalban töltött idejét azért nem tekinti kudarcnak, mert megállította a homoszexuális propaganda szolgálatába álló befolyásos egyházi vezetők csoportját.

Ferenc pápa az eddigi regnálása alatt többször is kiállt az LMBTQ közösség mellett, bár az ő nyilatkozatai is ellentmondásosak. Engedélyezte például az azonos nemű párok megáldását, majd amikor kritizálták miatta, kijelentette, hogy nem a kapcsolat megáldására vonatkozik a rendelet, hanem az egyének megáldására. Nem sokkal később azt is kijelentette, hogy elfogadja, ha az afrikai papok nem hajlandók megáldani a párokat.
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin