Nagyvilág

Jóváhagyta az észt kormány az azonos nemű párok házasságát

Az észt kormány tagjai az eskütétel napján / fotó: Republic of Estonia Government, Stenbocki maja

 

Az észt kormány május 15-én jóváhagyta a családjogi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely az egyenlő házasság bevezetését, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény végrehajtását célozza.

Az új módosítások értelmében házasságot nemtől függetlenül köthet két felnőtt személy, és a házasság mellett továbbra is lehetőség lesz bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, írja az észt közmédia.

A tervezet emellett pontosítja a családjogi törvénynek az öröklésről szóló részeit is, tekintettel az azonos nemű párok örökbefogadási jogára – a közös örökbefogadás joga eddig csak a házaspárokat illette meg. A jelenlegi szabályozás szerint a bejegyzett élettársak csak egymás gyermekeit fogadhatták örökbe, ez az esetükben a jövőben is így maradna.

Azok a párok, akik bejegyzett élettársi szerződést kötöttek, lehetőséget kapnak arra is, hogy egyszerűsített eljárás keretében házasságra váltsanak.

A törvénycsomag a tervek szerint 2024. január 1-jén lép hatályba.

A törvénytervezetet még megvitatásra továbbítják a parlamentnek. A 101 fős Riigikoguban a kormánypártok 60 helyet szereztek meg az idén márciusban tartott választáson, és már a koalíciós szerződés megkötésekor vállalták, hogy rendezik az azonos nemű párok helyzetét.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin