Nagyvilág

Így segíthetsz az ukrán LMBTQ-menekülteknek

A Police.hu tájékoztatása szerint múlt csütörtök óta több mint 85 ezren jöttek át a magyar-ukrán határon Magyarországra. Emellett többek között Szlovákiába, Lengyelországba, Romániába és Moldovába is már több százezer ember menekült az Ukrajnában dúló háború elől.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel Magyarországon is sokan igyekeznek segíteni az érkezőknek és a kint maradtaknak: magánemberek, civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak is gyűjtik az adományokat, tartós élelmiszert, valamint szállást igyekeznek biztosítani minél több menekültnek.

A magyar LMBTQ-közösség sok tagjában felmerül most a kérdés: hogyan segíthetünk kifejezetten a queer menekülteken?

Ahogyan arra a Budapest Pride is felhívja a figyelmet kapcsoló bejegyzésében, háborús konfliktus során az LMBTQ-menekültek fokozott veszélyeknek vannak kitéve. Sokszor olyan országból menekülnek, ahol a társadalom nem szolidáris a közösség tagjaival, és olyan országba kell érkezniük, ahol a lakosság, a politikai elit és sokszor a karitatív szervezetek szintén nem nyitottak az LMBTQ-közösség tagjai felé, illetve a szociális munkát végzők sem kapnak megfelelő képzést az LMBTQ-menekültek megsegítéséről. Így nem ritka az, hogy bár a közvetlen háborús veszélytől megmenekülnek, további diszkriminációnak, atrocitásoknak, zaklatásnak vagy bántalmazásnak lesznek kitéve.

Sajnos az ukrán LMBTQ-aktivisták pedig ennél is nagyobb veszélynek vannak kitéve: az Amerikai Egyesült Államok úgy tudja, Oroszország listát készített azokról, akiket kivégzéssel vagy táborba zárással tervez büntetni, amennyiben sikerül megszállnia egész Ukrajnát: a listán orosz és belaruszból dezertált állampolgárok, újságírók, korrupcióellenes- és LMBTQ jogvédő aktivisták szerepelnek.

Az OutRight Action International kifejezetten olyan szervezeteket támogat, akik biztonságos menedékhelyet és megfelelő segítséget nyújtanak az Ukrajnából menekülő LMBTQ-embereknek. Adományozni részükre az alábbi linkre kattintva lehet.

Emellett az OMOH tett közzé felhívást, amelyben olyanok jelentkezését várják, akik átmenetileg ággyal tudnának segíteni érkező queer menekülteken.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

OMOH (@omohbp) által megosztott bejegyzés

 

Részletesen arról, általában véve hogyan tudunk segíteni az Ukrajnából érkező menekülteknek, a Budapest Pride tett közzé nagyon hasznos és részletes leírást, amelyet szívesen ajánlunk mindenki figyelmébe.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin