Kultúra

Herstory – Pabllo Vittar, Brazília drag üdvöskéje

Nem volt korábban még szó soha olyan fiatal drag queenről a Herstory rovatában, mint Pabllo Vittar. Mégis fontos és érdemes beszélni róla, hiszen a 25 éves fiatalembernek dalai és videoklipjei révén sikerült berobbannia a popkultúrába egy olyan országban, amelynek viszonya az LMBTQ közösséggel – különösen a politika legfelső szintjein – finoman szólva sem kiegyensúlyozott.

Ha a közösségünk helyzetéről van szó, Brazília végletekig megosztott ország. Az azonos nemű párok 2010 óta fogadhatnak örökbe gyermeket, 2013 óta pedig az ország minden államában törvényesen köthetnek házasságot – több államban már ezt megelőzően is lehetőségük volt rá. Emellett szexuális orientációjukat nyíltan vállalva szolgálhatnak melegek és leszbikusok a seregben, diszkriminációellenes törvények védik nemcsak őket, de a transzneműeket is.

Egy 2009-es felmérés szerint a férfi lakosság 10,3 százaléka meleg vagy biszexuális, a nők között ugyanez az arány 6,3 százalék. A Sao Paulo Pride a világ egyik legnagyobb queer ünnepélye a maga 4-5 milliós közönségével. Egy 2017-es felmérés szerint a brazilok 74 százaléka szerint a társadalomnak el kellene fogadnia a saját nemükhöz vonzódó embereket, miközben ebben az országban a legmagasabb a világon a homo- és transzfób indíttatásból elkövetett gyilkosságok száma – rendőrségi jelentések szerint csak 2017-ben 380-an estek áldozatául ilyen jellegű bűncselekménynek.

Arról nem is beszélve, hogy 2019. január 1-jén hivatalba lépett az újonnan megválasztott elnök, Jair Bolsonaro, akiről mindent elmond, hogy  egy alkalommal kijelentette: inkább látná holtan a fiát, mint hogy az meleg legyen. De intő jelek a visszaesésre sajnos korábban is voltak, 2017-ben például újra engedélyezték a melegeket átnevelő terápiákat, 2018 márciusában pedig meggyilkolták az ország legismertebb leszbikus politikai aktivistáját, a Rio de Janeiro-i közgyűlés tagját, Mariella Francót.

Ebben a világban nőtt fel Pabllo Vittar, születési nevén Phabullo Rodrigues da Silva, akiből a szereplési vágy már egészen fiatalon, családi ünnepségek, születésnapok alkalmával is rendszeresen kitört. 13 évesen édesanyjával a délkelet-brazíliai Uberlandia városába költöztek, ahol hamarosan magukba szippantották a bárok és a fellépések. Az ismert előadókat megszemélyesítő performanszai olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy ezekért idővel már pénzt is kért.

 

Pabllo Vittar

 

Körülbelül 17 éves volt, amikor már drag queenként is egyre gyakrabban felbukkant a régió melegbárjaiban és a nagyvárosok pride felvonulásain. Kisugárzására és tehetségére idővel aztán a zenei világ is felfigyelt – ekkor választotta magának a Pabllo Vittar színpadi nevet is.

Televízióban először 2014-ben bukkant fel, amikor előadta Whitney Houston I Have Nothing című dalát, majd rá egy évre YouTube-on is ismertté vált Open Bar című klipjével, amely négy hónap alatt egymilliós nézettséget ért el. De mindez semmi ahhoz képest, ami ezután jött.

 

 

2017 januárjában debütált első stúdióalbuma, a Vai Passar Mal és még ugyanebben a hónapban kijött Todo Dia című dala, ami fülbemászó dallama és szövege miatt hamar a brazil karneválok egyik legnépszerűbb slágerévé vált. Az abszolút áttörést végül a K. O. című dal hozta meg neki, amely jelenleg 346 milliós megtekintésnél tart. De nincs oka szégyenkezni a Corpo Sensual miatt sem, amire 270 millió alkalommal kattintottak. 2018-ban Vittart Latin Grammy Awards-ra is jelölték – így ő lett az első professzionális drag queen, aki valaha Grammy-jelölést kapott.

 

 

Olyan világhírű előadókkal dolgozott együtt az elmúlt években, mint a brazil Anitta és az amerikai Fergie, valamint Major Lazer, ami ugyancsak segített felhívni a figyelmet a brazil és általában a dél-amerikai LMBTQ közösségre. „Az igazság lehetőségét mutatod fel a képmutatás tengerében. Közszerepléseid hangot adnak az elhallgattatott embereknek” – írta róla egy alkalommal Fabio Assunção brazil színész.

De miért fontos mindez? Az egyre ellenségesebb politikai és közéleti viszonyok között óriási jelentősége van annak, hogy Pabllo Vittar büszke queer emberként ki mer állni ország-világ elé. Láthatósága erőt és reményt ad mindazoknak az LMBTQ közösségen belül, akik előítéletekkel teli környezetben élnek.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

 

hirdetés
Previous post

Nagyszabású HIV-kampány indul a hétvégén

Next post

Inkább kirúgná, de nem védené meg transznemű alkalmazottját a Dunkin’ Donuts