Színes

Helló június, helló Nemzetközi Pride Hónap!

Június elsejével elérkezett a Nemzetközi Pride Hónap, amelyet bár hivatalosan kevés ország ismer el, az LMBTQ közösség számára mégis világszerte egyre fontosabb igazodási pontnak számít.

Története az Amerikai Egyesült Államokból indult, ahol először Bill Clinton nyilvánította júniust “Meleg és Leszbikus Pride Hónapnak” 1999-ben és 2000-ben. Utána 2009 és 2016 között Barack Obama hirdetett “LMBT Pride Hónapot” minden év júniusában, majd a magát meleg ikonnak tartó Donald Trump szakított ezzel a hagyománnyal és csupán egyetlen alkalommal, 2019-ben utalt rá – egy Twitter-bejegyzés keretében.

Néhány évvel ezelőtt Rob Epstein és Jeffrey Friedman készített dokumentumfilmet az amerikai pride kultúráról, azt kutatva, mennyit változott annak tartalma, jelentősége és hogyan tekintenek rá a fiatalok az ország három nagyon különböző pontján (Salt Lake City, San Francisco és Tuscaloosa, Alabama).

 

 

Az alkotás kapcsán néhány héttel ezelőtt a Budapest Pride beszélgetett négy aktivistával a pride felvonulások szerepéről, céljáról és az ő személyes élményeikről.

 

 

A Pride Hónap körüli rendezvények először elsősorban az 1969. június 28-án kitört Stonewall lázadás apropóján szerveződtek, ám idővel sokkal több lett ennél. Egyre több országban kap ilyenkor kiemelt figyelmet az LMBTQ közösség, annak aktuális kihívásai és problémái, a pride események és felvonulások naptára is a nyár első hónapjában a legzsúfoltabb. De nemcsak felvonulások vannak ilyenkor, hanem workshopok, koncertek, kirándulások, piknikek, kerekasztal-beszélgetések, sportrendezvények.

Kiemelt figyelmet fordítanak az LMBTQ közösségre ilyenkor a mindenféle márkák és vállalatok, sokan saját, tematikus termékekkel is előrukkolnak ilyenkor. Bízunk benne, hogy a közösségünk tagjai iránti törődés nemcsak ilyenkor fontos számukra.

A Budapest Pride Fesztivál idén június 25-én kezdődik, a felvonulásra július 24-én kerül sor.

Végezetül álljon itt egy 1970-es felvétel az első pride felvonulásról, New Yorkból (a Stonewall lázadás egyéves évfordulóján):

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb