Kultúra

Gyógyíthatatlanul – Cameron Post rossz nevelése

Január közepén nagy örömmel számoltunk be arról a Humen Online-on, hogy New York állam – tizennégy másik amerikai állam példáját követve – betiltotta az átnevelő terápiákat. Ha valaki esetleg nem hallott volna még ezekről a „kezelésekről”, olyan vallásos gyökerű módszerekről van szó, amelyek segítségével az adott közösség hite szerint bárkit ki lehet gyógyítani a homoszexualitásból – vagy éppen a transzneműségből – pusztán azzal, hogy Istenhez fordulva elutasítja a „bűnös” életet. A Cameron Post rossz nevelése egy ilyen terápián áteső lány története.

A történet kezdetén, valamikor a nyolcvanas évek végén főhősnőnk, Cameron Post 12 éves. Legjobb barátnőjével, Irene-nal vígan élik a kisvárosi tinédzserek gondtalan életét a Montana államban lévő Miles Cityben egészen addig a végzetes napig, amíg meg nem csókolják egymást, majd néhány órán belül hírt kapnak róla, hogy Cameron szülei autóbalesetben elhunytak. A lány reakciója még önmagát is meglepi a hír hallatán (és később is meghatározza az önmagához való viszonyát): Cameron ugyanis nem elszomorodik, netán elönti a düh vagy sokkot kap, hanem szimplán csak megkönnyebbül, hogy a szülei most már sosem fogják megtudni, hogy egy lánnyal csókolózott. Mert bár ez sosem téma otthon vagy éppen az iskolában, de valahol mégis érzi, hogy ez nem „normális”. Mert a filmekben mindig egy lány és egy fiú/egy férfi és egy nő csókolózik, de sosem két azonos nemű fél – legalábbis azokban a filmekben, amiket egy tizenkét éves szülői felügyelettel megnézhetett.

Cam a nagynénje, Ruth, illetve a nagymamája gyámsága alá kerül. Habár igazán vicces személyiség, a nagyi is főként konzervatív nézeteket vall, de ő a fasorban sincs a nagynéni ájtatoskodásához képest – alig telik el egy kis idő, és máris egy keményvonalas keresztény közösségbe kezd járni, amelynek istentiszteletein természetesen Cameronnak is kötelező a részvétel. Mindeközben a lány elkezd rajongani a leszbikusokról laza közvetlenséggel beszélő egyik csapattársáért az úszócsapatból, aki viszonozza is a vonzalmait, ám még ezt a kis románcot is sikerül úgy alakítaniuk, hogy a felnőttek ne szerezzenek tudomást róla. Ahogy mondani szokás, „third time is the charm” – Cameron harmadik szerelme az, akinek „köszönhetően” végül kiderül, hogy a lányokhoz vonzódik. Ekkor dönt úgy Ruth néni, hogy nincs más megoldás, mint elküldeni az unokahúgát az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába (jól gondoljátok: egy táborba), hogy ott kigyógyítsák a „betegségéből”. A regény második fele Cameron itt szerzett tapasztalatairól szól – arról, hogyan kerül végre tényleg „egyenesbe” magával éppen egy olyan helyen, ahol tényleg mindenki azt sulykolja a fejébe, hogy ő egy aberráció, egy félreértés, egy beteg ember.

Habár Emily M. Danforth könyve 2012-ben jelent meg az USA-ban (magyarul pedig február 5-étől foghatjátok kézbe), a sztori pedig a ’90-es évek elején játszódik, sajnos ma is aktuális minden ízében. (Ezt az is jelzi, hogy tavaly Desiree Akhavan rendezésében, Chloë Grace Moretz főszereplésével film is készült belőle, amit idehaza csak a Humen Fesztivál keretében láthattatok moziban.) Ameddig ugyanis vannak olyanok, akik szerint a homoszexualitás betegség, és ennek tetejébe még azt is elhiszik, hogy különböző módszerekkel gyógyítható, addig mindig lesznek olyan, az LMBTQ közösség valamelyik szegmensébe tartozó emberek, akik ezt megszenvedik. Talán azoknak az időknek már szerencsére vége van, amikor különféle fizikai kínzásoknak vetették alá az ilyen „terápiák” keretében az alanyokat, azonban a lelki sérülések épp olyan veszélyesek. A már említett átnevelő terápiák többnyire szigorú keresztény csoportokhoz kötődnek, akik a Biblia megfelelő passzusait szó szerint értelmezve vetik alá lelki megpróbáltatásoknak (az ő értelmezésükben: megsegítik) a közösség tagjait.

Cameron története remek példa arra, hogy a környezete által diktált minden normával szembemenve, a sorstársakkal közösséget vállalva hogyan lehet túlélni azt, hogy az embert hibásnak, bűnösnek, rossznak bélyegzik. Az írónőnek pedig még azt is megbocsátjuk, hogy a történet bizonyos pontokon egy kicsit ellaposodik, mert ezeken kívül valóban magával ragadó érzékenységgel, sokszor keserédes humorral írja le főhőse érzéseit, a környezet reakcióit, az apró kis epizódokat, amelyekkel jellemzi a szereplőit. Előrebocsátom, hogy nem könnyű végigrágni magunkat a közel 500 oldalon, de nagyon is megéri, ha szeretnénk elmerülni egy kiváló lélektani regényben, amely önmagunk elfogadására sarkall.

Szij Barbara

Cím: Cameron Post rossz nevelése
Szerző: Emily M. Danforth
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 440 oldal
Megjelenés: 2019. február 5.

Previous post

Nézd meg, ahogy melegikonok fiatalkori énjeikkel pózolnak!

Next post

A boldogság képei Mumbai 158 év utáni első szabad pride-járól