Lifestyle

Én úgy ajándékozom, hogy nekem is jó legyen – Második rész

 

Ajándékozási tippjeim következő szakaszában a pasik számára kedvelt témához, a szexhez érkeztünk el. Azt hiszem, ezzel az élményajándékozást minden tekintetben csúcsra járathatjuk, és az ajándéktól függően egy tartós használati tárggyal, valamint igazán kellemes élménnyel lephetjük meg a másikat.

Ha pedig az ajándékozásban kiválasztottunk olyan személy, akivel az ágyban is szívesen töltünk el időt, akkor ez az ajándék mindkettőnknek nyújthat kellemes perceket, vagy éppen órákat. Persze, ha azt gondoljátok, hogy annyira könnyű ebben a témában ajándékra lelni, akkor ahhoz nagyon kell ismerni a másikat és a vágyait, de szerintem még így is rengeteg időt el lehet tölteni a válogatással. Főleg akkor, ha közben többször elkalandozunk olyan irányba, ami inkább nekünk tetszik. De a másiknak szexuális játékszert venni mindig azt jelenti, hogy figyelsz rá (persze magadra is), fel szeretnéd dobni az intim életeteket, erősíteni az érzelmi kötődést. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezzel felfedezhetünk új élményeket is, a rutin megtörése pedig mindig izgalmas. Egy ilyen ajándék pedig néha arra is jó lehet, hogy egy új szintre emeljétek a kapcsolatotokat akkor is, ha korábban erről nehezebb volt konkrétan és nyíltan beszélni, ha csak néhány elejtett mondat és megjegyzés érintette eddig. A tett azonban többet ér a kimondatlan szónál, ezért nyugodtan lehetünk bátrak.

 

 

A Black Dream – Mister B ShopInShop üzletét szerintem nem nagyon kell bemutatnom nektek, hiszen már 21 éve állnak elkötelezetten az LMBTQ+ közösség szolgálatára, mind a Mária utcai üzletükben, mind a webshopon keresztül. Az itthon kétségkívül a legnagyobb LMBTQ+ fétis és BDSM választékkal rendelkező üzletben ráadásul szakszerű tanácsadást is kapunk, ha elakadnánk az ajándék választásban, vagy éppen nem tudnánk, hogy is kell használni a kiszemelt játékot. A Black Dream kizárólagos magyarországi forgalmazója a holland Mister B márkának – az 1994-ben alapított márka Amszterdamból indult, és mára a fétiskultúra egyik legismertebb neve lett. Célja, hogy támogassa és erősítse a queer közösséget, különösen a leather- és BDSM szubkultúrát, miközben kiváló minőségű, kézműves termékeket kínál. A Mister B kínálata rendkívül széles: bőrruházat, latexruházat, BDSM-eszközök, játékszerek és különféle kiegészítők is megtalálhatók náluk.

Ahogy minden évben, úgy a Black Dream most is a vásárlókkal együtt szeretné ünnepelni a születésnapját, ezért a 21. évforduló alkalmából december 12–14. között ismét akcióval és egy pohár pezsgővel vár mindenkit András, Dávid, Tibi és Krisztián a budapesti üzletben.

Ha úgy döntöttél, hogy megleped a párodat vagy barátodat egy hasznos játékkal, akkor keresd fel még időben a Black Dream üzletét vagy webshopját, hogy az általad kiszemelt ajándékot biztosan a karácsonyfa alá tudd tenni.

Black Dream
1085 Budapest, Mária utca 9.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin