Lifestyle

Élvezet (fe)neked! – Hátsó szándékok elsőkézből

J. Lo már évekkel ezelőtt bizonyította, hogy „a csípő az új dekoltázs”, ha pedig nem hiszed, elég, ha bekapcsolod a rádiót: Brandon Beal Twerk It Like Miley-jától Snoop Dog Wiggle-jén át Nicki Minaj Anacondájáig minden sláger a „booty”-ról szól. Még a kedvenc tévésorozataink is felkapták a témát: a Csajok egyik epizódjában kendőzetlen popsiszex-jelenet tanúi lehettünk, Cameron Diaz pedig a magyarul is megjelent “A Test Könyve” című kötetében a síkosító használatához ad tippeket.

Azt hiszem, rólam senki sem feltételezi, hogy prűd vagyok – a Cosmopolitan magazinnak több mint tíz éve írok szexről kendőzetlenül, a magánéletemben pedig feltétel nélkül hiszek benne, hogy mindenki azt csinál az ágyban, amit csak akar. Miért ne viselhetnéd azt a maszkot, amit a pasid „viccből” vásárolt neked egy szexshopban? Miért ne élvezhetnétek szerepjáték-szexet? És ha úgy alakul, miért ne csábíthatnátok egy harmadikat, vagy ha nektek úgy tetszik, egy sokadikat az ágyatokba? Senkinek semmi köze hozzá – amíg a szex mindkét (vagy az összes) résztvevője benne van a buliban, a ti döntésetek, hogy mi fér bele.

Ám bevallom, amikor először olvastam róla, hogy az elmúlt másfél évtizedben megsokszorozódott azoknak a 20 és 30 közötti hetero pasiknak a száma, akik kísérleteztek az anális szexszel, alaposan meglepődtem. A kilencvenes években a (papíron) fiúk mindössze 10 százaléka vállalta be, hogy a barátnőjük ujjai oda-oda tévedjenek, mostanra ez 30 százalékra nőtt, sőt, a férfiak 20 százaléka számára teljesen természetes, és rendszeres kaland. Persze ha kicsit beleásod magad a felnőttfilm-kultúrába, kiderül: az internet legnépszerűbb erotikus filmjeinek 55 százaléka vonultat fel „hátsó bejáratos” jelenetet. „Huszonhat éves vagyok – ami azt jelenti, hogy épp elég idős ahhoz, hogy kimondhassam: a szex majdnem minden formáját próbáltam már, de épp elég fiatal ahhoz, hogy még mindig legyenek gyerekes »én ugyan azt soha, amíg élek«-típusú kifogásaim bizonyos szokatlan pózokkal, eszközökkel, vagy módszerekkel kapcsolatban” – ecsetelte egy haverom, aki valahogy csökönyösen ragaszkodik a szex-szokásaihoz, ugyanakkor láthatóan retteg: valami kihagyhatatlan élményből marad ki.

 

 

Minden srác „azt” akarja?

Úgy határoztam, áthívom a legjobb barátnőmet, Szandrát egy kis kétszemélyes koktélpartira az erkélyemen, és kifaggatom a témáról: Szandi az a lány, aki már húszéves korára „mindent kipróbált”, így tudtam, hogy a legjobb szakértőhöz fordulok – még akkor is, ha állítja: úgy van a dologgal, mint a kempingezéssel: időnként jó program, de azért nem hiányzik nap mint nap. „Korábban szinte az összes srác, akivel kavartam, felvetette az anális szexet – vagy szavakkal, vagy csak bepróbálkozott nálam; de ha én próbálkoztam megérinteni őket ott, egyenesen összerezzentek – olyan is volt, aki megjegyezte: nem vagyok meleg.”

„Fél éve jártunk a mostani pasimmal, Gergővel, amikor úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban – miután minden második szex közben a fülembe súgta: »Jöhetek hátulról?«, rákérdeztem: »És én?«. A rengeteg síkosító és az előjáték ellenére három perc sem kellett, míg feladta a dolgot. A pasim zavarban volt, én kárpótoltam a »szokásos« módon, de a majdnem-anál után nagy meglepetésemre megjegyezte: elhatározta, hogy ad a dolognak még egy esélyt – és kényeztetni kezdte magát az ujjaival. »Így a saját tempómban tapasztalhatom ki, mi nyújt felhőtlen élvezetet« – mondta Gergő, innentől pedig nem volt megállás: a »gyakorlás« után kimondottan kívánta a dolgot…”

Fenék és feminin srácok

A „passzív vagy aktív?” kérdés persze a meleg srácoknál is olyan kérdés, mintha arról kéne dönteniük: feladják a maszkulinitásukat, vagy „igazi pasik” maradnak. „Mi lesz, ha valamelyik srác, akivel belemegyek a mókába, elpletykálja a haveroknak, és onnantól én leszek a passzív pasika, aki mindent hagy?” – tette fel a kérdést Nikos, a görög haverom, aki ugyan vállaltan meleg, és akit saját bevallása szerint is vonz a passzív szex, de egyszerűen képtelen elengedni a macsó imázst. „Tudod mit? Ha egy fiú azért megy bele, mert ő is akarja, hajrá. Ha viszont csak azért, mert egy srác nem hagyja békén a témával, abból komoly önértékelési gondok fakadhatnak – ha ellene mész a saját vágyaidnak, csak hogy megfelelj egy férfinak, sosem fogod igazán élvezni a szexet” – mondta, én pedig egyetértően bólogattam.

Amikor viszont arról kérdeztem, a nyomástól függetlenül lealacsonyítónak találja-e, ha egy fiú hátulról is szereti, azt felelte: „Ha nem is lealacsonyító, de mindenképpen… kiszolgáltatott.” Szerintem viszont semmiképpen sem – ötven évvel ezelőtt ciki volt házasság előtt szexelni, húsz éve még az orális szex is tabutémának számított. Szuper, hogy a mi generációnk már tabuk nélkül kísérletezik, és nem félünk kimondani, amire vágyunk – még akkor sem, ha anális szexről esik szó. Emlékszem, gimiben volt egy évfolyamtársam, akiről az a pletyka járta, hogy szenvedélyesen imádja az orális szexet – én már akkor nem értettem azokat, akik megvető tekintetekkel bombázták. Nem azért harcoltunk az LMBT identitás társadalmi relevanciájáért, hogy mire kiharcoljuk azt, egymást kezdjük diszkriminálni.

 

 

Egészségedre!

Pár nappal később épp az interneten szörföztem, és a szokásos cicás videók, és „Mit viselt Kim Kardashian?” témájú cikkek között megint elkalandoztak a gondolataim. Azon merengtem: ha igaz, hogy ott hátul is tele vagyunk idegvégződésekkel és erogén zónákkal, talán azért övezi annyi titok az anális szexet, mert egyszerűen egészségügyileg para a pasiknak. Korábban hallottam rémhíreket olyanokról, akik „túlságosan” rákaptak, és néhány év után nehezebben kontrollálták az izmaikat „odalenn”, sőt, aranyérről és vérzésről szóló pletykák is terjengenek. Tény, hogy az ánusz és a rektum szövetei vékonyabbak és sérülékenyebbek, ugyanakkor – itt a meglepetés – sokkal kitartóbban és alkalmazkodóbban tágulnak és nyúlnak, így a legkisebbtől a legnagyobbig bármekkora pasi esélyt kap rá, hogy a csúcsra ju(tta)sson.

A statisztikák szerint a HIV, a herpesz, a chlamydia és a gonorrhea is komoly veszélyt jelenthetnek, de csak akkor, ha nem készülsz fel kellőképpen az akcióra. Ha belemész a buliba, tartsd észben: a sokat emlegetett, tekintélyes mennyiségű síkosító mellett ragaszkodnod kell az óvszerhez, ha pedig szex közben pózt váltotok, cseréljétek le a gumit – semmi szükséged rá, hogy hátulról előrevándoroljanak a baktériumok. A nap jó híre pedig: amitől leginkább tartottam, a dokik szerint városi legendának bizonyult – a záróizmok nemhogy meggyengülnének, de még erősödnek is az „edzéstől”.

Van, aki hátulról (is) szereti

A „popsi” “i”-jére az tette fel a pontot, amikor egyik nap Athénban egy gay bárban iszogattunk a barátainkkal, és az egyik – büszke aktív – haverom megjegyezte, a pasija napok óta a szokásosnál is kanosabb, ő viszont épp most tért be zsidóként, és a körülmetélés miatt ideiglenesen leállította a doki a szexről, így a passzív pasijának még türelmesnek kell lennie. Egy szókimondó barátunk, Ginos azonnal rávágta: „miért nem cseréltek pár hétre?”. Ginos pironkodás nélkül mesélte el, miközben a poharainkat emelgettük: ő bizony büszkén és boldogan vállalja, hogy „kétfunkciós”, és ha az aktuális párja „hátulróljövős”, akkor az indítja be, ha pedig egy kanos passzív sráccal akad össze, simán „beaktívul”.

„És mi a helyzet azzal, ha egy aktív srácot akarsz… ehm, betörni?” – kérdeztem, ő pedig azonnal felállította a listáját: „Azzal kezdem, hogy miért ne próbálna ki valamit, amit korábban nem? Kettő: meggyőzöm, hogy minden, ami jó, először félelmetes – lásd elutazni egy idegen országba, megtanulni vezetni, vagy épp… tudod! Három: feldobom, hogy ha közben meggondolja magát, nem kell mindenáron belemennie, és ígérem, hogy nem teszek majd semmi olyasmit, ami nem jön be neki.”

Hazatérve úgy határoztam, az aktív-passzív, és minden aspektust figyelembe véve, ami a kettő között van, megírom ezt a cikket. Bónuszként pedig:

8 titkos tanács – ha hátsó gondolataid támadnának

  1. Azért csináld, mert te akarod
  2. Ahogy a „szokásos” oldalon, itt is az orális szex a legjobb előjáték (még mielőtt bevetnétek a síkosítót, mert annak nem túl szexi az íze)
  3. Most jöhet az óvszer, a síkosító, a síkosító, és még egy kis síkosító
  4. Ha nem lazítasz, nem fog menni
  5. Ha hanyatt fekszik, te pedig az ölébe ülsz, te diktálhatod a tempót
  6. Jegyezd meg: csak addig fájdalmas, amíg egyszer igazán mélyen beengeded
  7. Ha nincs levendulaillat, és nem csillámpornyomok maradnak utánatok, akkor se szégyenkezz – a szex egy „dirty” műfaj
  8. Bár valóban népszerű téma, csak azoknak számolj be róla, akikben tényleg bízol

Steiner Kristóf

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin