Kultúra

Elérni az egyenlő házasságot – Tajvan egyenlő szerelem

 

2019. május 17-én, a homofóbia és a transzfóbia elleni világnapon a tajvani parlament megszavazta az azonos nemű párok házasságát, ezzel Tajvan lett az első ázsiai ország, ahol megvalósult az egyenlő házasság. Korábban az alkotmánybíróság már elismerte az azonos nemű párok jogát a házasságra, és két évet adott a parlamentnek arra, hogy az alaptörvény szellemiségével összhangba hozza a jogszabály házasságra vonatkozó passzusát, mivel azt a polgári törvénykönyv egy férfi és egy nő közötti önkéntes jogi kötelékként írta le. Határidőként 2019. május 24. került megadásra, vagyis ha a kormány addig az időpontig nem rendezte volna a jogi helyzetet, az egyenlő házasság automatikusan életbe lépett volna Tajvanon.

A konzervatív ellenzék azonban népszavazást kezdeményezett, és a melegellenes propaganda csúcsra járatásának eredményeként az emberek többsége a jogszabály változatlanul hagyása mellett voksolt. Ezzel jelentősen leszűkült a kormány mozgástere, és végül úgy fogalmaztak, hogy az azonos neműek állandó és kizárólagos életközösségre léphetnek, amelyet be kell jegyezni a házassági anyakönyvbe.

A Tajvan egyenlő szerelem című dokumentumfilm három különböző életkorú pár mindennapjain keresztül mutatja be, miért is volt hatalmas jelentősége mindennek, amelyért a jogvédő szervezetek régóta küzdöttek. Egy fiatal pár – egyikük tajvani, a másikuk azonban Kínából, Makaóról származik – üzleti vállalkozást indít Tajvanon. Bár számos nehézség vár rájuk, mégis úgy érzik, hogy a házasságkötés komoly előrelépést jelentene az együttélés és az üzletvitel jogi problémáinak megoldásában. Ebben még az sem tartja vissza őket, hogy egyikük külföldi állampolgár, így további engedélyek beszerzésére van szükségük. Nem mellesleg az egyébként rendkívül szimpatikus, elszánt és vidám srácok Budapesten voltak nászúton.

 

 

Egy leszbikus pár számára ugyancsak a házasság jelenthet megoldást, mert közösen nevelik egyikük lányát, és mivel a másik fél hivatalosan nem számít szülőnek, így gyakorlatilag semmilyen döntést nem hozhat, semmit nem írhat alá, ami a gyerekkel kapcsolatos. A kislány szülőanyja ráadásul egy korábbi kapcsolatában szembesült azzal a ténnyel, hogy azonos nemű párként nem jöhet szóba számukra az örökbefogadás, ezért is döntött a saját gyerek mellett (azonos nemű párok továbbra sem adoptálhatnak, ezt a kérdést a jogszabály nem rendezte).

Egy évtizedek óta együtt élő meleg pár egyik tagja fokozatosan kezd leépülni, és ekkor kell rájönniük, hogy házasság nélkül kapcsolatuk jogilag nem rendezett, a legrosszabb forgatókönyvvel számolva például nem is tudnak örökölni a másik után.

 

 

Természetesen az egyenlő házasság legalizálásának nem csak jogi vonzata van, hanem erkölcsi, érzelmi is, melyet a doku ugyanúgy érint, megszólaltatva az érintetteket, a családtagjaikat, és bemutatva az utcán, illetve a törvényhozásban zajló politikai, társadalmi folyamatokat. Érdekes látni, hogy Tajvan a hagyományok megőrzése mellett mennyire más, mennyire modern úton jár a térség többi országához képest.

A Tajvan egyenlő szerelmet még tavaly mutatták be Tajvanon és Dél-Koreában, ahol a Szöuli Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Az Egyesült Királyságban a Queer East Filmfesztiválon lehetett online megnézni, a magyar közönség az 5. Humen Fesztivál keretében láthatja szeptember 10-én 21 órától a Művész Moziban.

JEGYVÁSÁRLÁS

 

 

 

Hujber Ádám

 

Tajvan egyenlő szerelem (Taiwan Equals Love)
tajvani, dokumentumfilm, 85 perc, 2020
hang: mandarin
felirat: magyar
korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott
Rendező: Yan Zhexuan

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin