Hírek

Egyiptom tagadja a melegek létezését, de azért letartóztatja őket

 

Egyiptomban tavaly több mint 90 embert tartóztattak le feltételezett azonos nemű kapcsolatuk miatt. Erre az országban hatályos erkölcsrendészeti törvény ad lehetőséget. Ennek ellenére a hatóságok ragaszkodnak hozzá, hogy LMBTQ emberek nem is léteznek.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa öt évente megvizsgálja, hogyan teljesítenek az egyes államok az emberi jogok területén. Az Egyiptom számára március 12-én esedékes felülvizsgálaton a tanácsban felszólították az egyiptomi kormányt, hogy hagyjon fel az LMBTQ emberek letartóztatásával és diszkriminációjával.

A kormány azonban megtagadta ennek teljesítését, és bizarr módon közölték, hogy ők eleve „nem is ismerik el azokat a fogalmakat, amiket a javaslat tartalmaz”.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet szerint Egyiptom ezzel a gyakorlattal veszélybe sodorja az LMBTQ emberek életét azzal, hogy a koronavírus járvány idején a zsúfolt börtönökbe záratják őket. Az emberi jogi szervezet szerint százakat tartanak fogva jelenleg is szexuális orientációjuk, vagy nemi identitásuk miatt.

Az egyiptomi kormány 2013-ban kezdett az LMBTQ közösség szisztematikus üldözésébe, az elmúlt négy évben pedig már folyamatos az érintettek erőszakos támadása, zaklatása, az önkényes fogva tartás, az erőszakkal kényszerített anális orvosi vizsgálatok, a kínás.

Ennek ellenére az ENSZ előtt Egyiptom kitartott amellett, hogy ők diszkrimináció nélkül tiszteletben tartják az emberi jogokat. Az ország lakosságának többsége elítéli a homoszexualitást. A Pew Research Center közvélemény-kutató 2013-ban készített felmérése szerint 95 százalék véli úgy, hogy a társadalomnak nem is lenne szabad elfogadnia a homoszexualitást.

A kormány pedig nem kíván változtatni a helyzeten: a médiának tilos kedvező színben feltüntetni a melegeket; már azért is letartóztatnak műsorvezetőt, ha egy meleggel készít interjút; szivárványzászló birtoklásáért pedig 12 évnyi börtönbüntetés is kiszabható.

 

 

Az ókori Egyiptom mítoszai: szerető férfiak és erőszakos istenek

 

 

Previous post

Hetek óta több pornót néz a magyar

Next post

Nemibeteg-gyógyászat és #socialdistancing - Az önmegtartóztatás most tényleg nem moralizáló papolás