Életmód

Drámakirály – Tánc behúzott hassal

Volt már jó alakom. Kétszer. Mindkét alkalommal személyi edzőhöz jártam, okosan étkeztem (legalábbis próbálkoztam), és nyugodt voltam. A vékonyság, az izom, a passzoló slim fit ing nyugodttá tett, mert úgy éreztem, hogy teljes jogú tagja lehetek a közösségnek. Nem azzal, hogy cikkeket írok, nem azzal, hogy aktivista vagyok, nem azzal, hogy próbálok mindenkinek segíteni. Hanem azzal, hogy vékony vagyok.

A meleg kultúra része, hogy behúzod a hasad tánc közben” – ez a mondatom meglepően nagy sikert aratott az ismerőseim körében. Sokan egyetértettek vele. Ekkor hirtelen felsejlett bennem a kép, amelyen mindannyian egy tömött tánctéren táncolunk és mindannyian alig kapunk levegőt, mert folyamatosan be van húzva a hasunk, hogy tetsszünk a másiknak. Akinek ugyancsak be van húzva a hasa.

Ha nincs jó tested, nem igazán élsz békében. Általában. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor eléggé meghíztam, ám ezt nem is vettem észre magamon, de aztán ahogy elkezdtek csúfolni, hirtelen megijedtem attól, hogy én leszek az osztály kövér gyereke. Szóval elkezdtem nem enni. Majd mikor ebből családi pánik lett, elkezdtem rengeteget mozogni. Elképesztő mennyiségben hallgattam discmanen Avril Lavigne Let Go című albumát, miközben borzasztó sokat tekertem a szobabiciklin. És lefogytam. Újra vékony gyerek voltam, immár tinédzser, igaz, ez leginkább mások véleménye volt: én sose tartottam magam vékonynak. Mindig elhízott maradtam magamban önmagam előtt. Még akkor is, amikor visszatekintve talán tényleg vékony voltam.

 

Athletic ballet dancer in a perfect shape performing dramatic dance.

 

Ha nincs jó tested, nem élsz igazán békében. Minden otthoni tükörben, a metró ablakában, a kirakatok visszatükröződő üvegeiben azt figyeled, hogy most éppen abban a pillanatban vékony vagy-e. Jól áll-e rajtad az ing, eléggé takar-e a kabát, a pulóver, be kell-e a húznod a hasad ebben a pólóban vagy sem. A csalódás a mindennapjaid részévé válik. És úgy érzed, a kisebbséghez tartozol.

Ha nincs jó tested, nem élsz igazán békében. Rengeteg ismerősöm van, akiről tudom, hogy így érez, és természetes számára, hogy egy melegbuliban behúzott hassal táncol. Teljesen normális alakú barátaim nyűglődnek azon, hogy nem elég vékonyak, és nem bírom nekik eleget magyarázni, hogy de, jól néznek ki, mégis miről beszélnek. És ők is ugyanezt mondják nekem. Együtt győzködjük egymást, hogy nincs senkivel semmi baj. És tényleg senkivel nincs semmi baj.

És ez borzalmasan feldühít. Egészséges, normál testsúlyú emberek minden nap kiborulnak azon, hogy milyen a testük, és ezáltal ítélik meg magukat vagy ítéltetnek el. Nyilván mindez a társadalom hibája is: egy 300 forintos boxer csomagolásán is tökéletes, kockahasú modellek szerepelnek, sőt, mindenhol kockahasú modellek szerepelnek. Míg a nőkkel kapcsolatban lassan, de biztosan elérjük azt, hogy végre foglalkozzunk a hétköznapi testalkatokkal is, amik nem mindenképpen a modellalakra hajaznak, addig a férfiaknál ez még nagyon lassú tempóban halad.

Persze, mindenki elmehetne konditerembe, élhetne csirkén és rizsen, valamint fehérjeporon. Mindannyian élhetnénk ugyanúgy. Mindannyian nézhetnénk ki ugyanúgy. Mindannyian lehetnénk mindannyian. De valaki tényleg nem képes rá.

 

 

Furcsa, hogy azon senki sem stresszel, hogy például elég olvasott-e. Ha jó tested van, már nyertes vagy. Annyira a külsőre figyelünk, annyira kirakjuk magunkat a kultúránkban, hogy alapvetővé vált, hogy a külsőnk az elsődleges értékünk, ami felülírhat mindent. Persze, ha nincs jó tested, ne nyafogj, tegyél érte. Értve. De nem mindenki képes rá. Ennél bonyolultabb az élet.

Mi lenne, ha felismernénk azt, hogy a valós probléma a nyomás, amit egymásra gyakorlunk? Hogy túl sokat koncentrálunk erre, és túl sokat mutogatjuk magunkat, vagy vágyunk arra, hogy mutogathassuk magunkat, mint mások.

Nincs azzal semmi baj, ha valaki büszke a testére. De legyünk ugyanolyan büszkék arra is, hogy mit olvasunk. Hogy milyen dokumentumfilmet nézünk. Hogy milyen édességet eszünk, ami boldoggá tesz minket. Hogy mennyire jól áll az új pulóverünk, még ha XL-es is. Hogy mennyire szép a mosolyunk a képen, még ha kerek is arcunk. Hogy mennyire menőn táncoltunk azon a bulin vagy pózoltunk a tengerparton, még ha nem is mi voltunk a legvékonyabbak a társaságban. Hogy csak egy kilométert tudtunk futni, de legalább futottunk. Kezdjük el ezt is megmutatni a világnak. Ne nézzük le és utáljuk azt, aki nem mehetne el Calvin Klein-modellnek. És ne nézzük le és utáljuk azt, aki időt és energiát nem sajnálva tökéletessé formálja magát.

És ne húzzuk be a hasunkat tánc közben. Az a has is mi vagyunk. És nem csak az a has vagyunk.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

 

Previous post

Nyugi, nem az elvonási tüneteid miatt látod

Next post

Csúszik a Drag Race UK második évadának forgatása