Itthon

  • Bejelentették a 29. Budapest Pride Felvonulás útvonalát

    Június 22-én ismét elindul az ország egyik legnagyobb és legfontosabb emberi jogi tüntetése, a Budapest Pride Felvonulás. Szlogenje továbbra is: Vedd vissza a jövőd! A felvonulás a Podmaniczky utcában kezdődik, végighalad az Andrássy úton, és a Vajdahunyad vára előtti zöldterületen ér véget beszédekkel és Civil Faluval. „A Budapest Pride olyan…

  • “Régóta éreztem, hogy nem vágyom úgy a szexualitásra, mint mások“

    Az aszexualitás máig az egyik legkevésbé ismert, és ezért leginkább félreértett szexuális orientáció. Miközban a népesség 1-2 százaléka is aszexuális lehet, sokan nem tudják magukról, mert egyszerűen hiányzik hozzá a fogalmi készletük, nem hallottak és nem olvastak arról, hogy létezik. De a növekvő láthatóságnak szerencsére mutatkoznak jelei idehaza és világszerte…

  • Elutasították a magyar leszbikus párról szóló film vetítését Kecskeméten

    A Magyar Film Napja alkalmából számolt be róla a Labrisz Leszbikus Egyesület, hogy A második aranykor, egy szerelem kihívásai című filmük vetítését a Hírös Agóra kultúrház programszervezője belső szabályzatra hivatkozva utasította el. „…magyar film és magyar film között is van különbség: vannak olyan filmek, amiket „természetszerűleg” levetítenek a mozik, más…

  • A gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak támogatására fókuszáló projektet indít a Háttér Társaság

    A Háttér Társaság Jogi Programja már 2022 óta dolgozik együtt azokkal a civil szervezetekkel és akadémiai intézményekkel, akikkel most új, kétéves projektbe kezd bele: az LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények áldozataira fókuszáló program spanyol, olasz, litván, szlovén és görög partnerekkel közösen valósul meg 2024 márciusa és 2026 februárja között. A jól bevált együttműködés…

  • LMBTQ zászló

    Parlamenti látogatást szervez a Sokszínű Magyarországért képviselői csoport

    Május 17. minden évben a Homofóbia, Bifóbia és Transzfóbia elleni világnap (nemzetközi rövidítéssel IDAHOBIT). Az idei alkalom apropóján a Sokszínű Magyarországért képviselői csoport parlamenti látogatást szervez. A „nyílt napra” 15:00 és 16:30 között kerül sor, és előzetes regisztrációhoz kötött. A túrát Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, valamint a…

  • Tovább szigorítja a kormány, mi helyezhető el kirakatban

    Már nemcsak a könyvek és filmek, de bármely olyan termék kirakatba elhelyezését, közszemlére tételét tiltja a jogszabály, amelynek kialakítása, külseje vagy csomagolása a transzneműséget vagy a homoszexualitást jeleníti meg. Április 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet módosítása, amely tovább bővíti az LMBTQI termékek…

  • Elvárásokat támaszt a Budapest Pride a felvonuláson járművet indító pártok felé

    „A Budapest Pride Felvonuláson bárki indíthat járművet, amennyiben egyetért a felvonulás céljaival, legyen az civil szervezet, informális csoport, cég vagy politikai párt. A 2024. június 22-i 29. Budapest Pride Felvonuláson a korábbi éveknek megfelelően civil szervezetek és pártok ingyen indíthatnak járművet. Mindazonáltal a pártok számára a járműindítás lehetősége csupán abban…

  • Válaszoltak a főpolgármester-jelöltek, hogy elmennek-e a pride-ra

      Az elmúlt napokban a három esélyes főpolgármester-jelöltet, Karácsony Gergelyt, Szentkirályi Alexandrát és Vitézy Dávidot többek között arról is kérdezte az Index, hogy részt vennének-e a Budapest Pride Felvonuláson, hazánk legnagyobb, minden évben megtartott emberi jogi tüntetésén. A jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely (MSZP-DK-PM) válaszában kifejtette, hogy számára ez természetes, korábban…

  • Meghívta a főpolgármester-jelölteket a felvonulásra a Budapest Pride

    Közösségimédia-bejegyzésben számol be róla a Budapest Pride, hogy meghívták a június 22-én tartandó 29. Budapest Pride Felvonulásra Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra főplgármester-jelölteket. A jelölteknek elküldött levélben többek között ezt írják: „Azért vonulunk fel, hogy kimondjuk: a sokszínűség érték, egy társadalom erősségét pedig pont a tagjainak sokszínűsége adja.…

  • Erősödik a hazai együttműködés a gyűlölet-bűncselekmények leküzdésére

    A Háttér Társaság több állami szervvel, köztük a rendőrséggel, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel és az Áldozatsegítő Központokkal működik együtt azért, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásban ezentúl megjelenjen az áldozatközpontú és interszekcionális megközelítés is. Az „Áldozatközpontúság és interszekcionalitás a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemben” című tavaly július harmadikai műhelybeszélgetésnek az Alapvető…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin