Itthon

Válaszoltak a főpolgármester-jelöltek, hogy elmennek-e a pride-ra

 

Az elmúlt napokban a három esélyes főpolgármester-jelöltet, Karácsony Gergelyt, Szentkirályi Alexandrát és Vitézy Dávidot többek között arról is kérdezte az Index, hogy részt vennének-e a Budapest Pride Felvonuláson, hazánk legnagyobb, minden évben megtartott emberi jogi tüntetésén.

A jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely (MSZP-DK-PM) válaszában kifejtette, hogy számára ez természetes, korábban is többször részt vett. Karácsony Gergely már kétszer is mondott beszédet a felvonuláson (2021-ben, majd 2023-ban), és számtalanszor vendége volt a Budapest Pride Fesztivál hivatalos megnyitójának is.

Az LMP támogatásával induló Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki korábban a jelenlegi kormány közlekedési államtitkári pozícióját töltötte be, úgy nyilatkozott, hogy magánemberként ugyan még sosem vett részt a felvonuláson, de amennyiben főpolgármesterként meghívják, akkor szerinte kötelessége igent mondani rá.

Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP), aki pedig kormányszóvivőként képviselte a jelenlegi kormányt, úgy válaszolt, hogy nem szándékozik elmenni a felvonulásra, és ezt nem is akarja megindokolni.

A három jelöltet hivatalosan is meghívta a Budapest Pride a 2024. június 22-i 29. felvonulásra. Karácsony Gergely már vissza is igazolta a részvételét. Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltekről még nem kaptak választ.

A Budapest Pride Felvonuláson együtt állnak ki a résztvevők a sokszínűség, a demokrácia és az elfogadás mellett. A felvonulás és az idén június 7-én kezdődő Budapest Pride Közösségi Fesztivál hidat épít az LMBTQ-közösség és a többségi társadalom között.

A Budapest Pride szervezőcsapata hisz abban, hogy ezeket az értékeket minden demokratikus vezetőnek magának kell vallania, ezért remélik, hogy Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid is elfogadja meghívásukat.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin