Utazás

Brüsszel már megállíthatatlanul őszi fokozatra váltott

A kicsiny, de annál jelentősebb – hiszen itt székel az európai parlament is – belga fővárosnak az ősz nem a szomorúságot és az elmúlást, hanem a partiszezon kezdetét hozza. Ebből természetesen az LMBTQ események se maradhatnak ki: három nagy esemény ebben az idényben ünnepli évfordulóját, a legjelentősebb pedig idén a 30. évébe lép. 

Többször jártam már Brüsszelben és mindig lenyűgöz ennek a városnak a meleg éjszakai élete, de leginkább az éjszakai fényekben pompázó Saint-Jacques kerület. Itt található Brüsszel melegnegyede, amely különböző pici pubokat, drag queen bárokat, szaunákat és más szórakoztató egységeket foglal magába. Nagyon kellemes a régi, alacsony kis épületekkel tarkított történelmi utcácskákban egyik helyről a másikra sétálni, de az esti bemelegítést követően a buli már klubokban, az ikonikus nagy belga LMBTQ partikon folytatódik. 

Az októbert rögtön a belga macik királyának megválasztásával indítják a városban, a Mister Bear Belgium eseményt pedig a rá következő hétvégén az idén két éves születésnapját ünneplő Benediction partisorozat, The Black Madonna bulija követi a C12 klubban. 

 

Mister Bear Belgium

 

Európa legnagyobb őszi LMBTQ eseménye kétségkívül a La Démence 30. évfordulója lesz, amelyet október 31. és november 3. között rendeznek meg. A négynapos hosszú hétvége tökéletes alkalom arra, hogy az öreg kontinens legnagyobb és talán legrégebbi partisorozatán engedjük ki a hétköznapokon felgyülemlett fáradt gőzt, és részt vehessünk egy – pontosabban összesen négy – olyan buliban, ahova több mint száz országból érkeznek a legkülönfélébb vendégek. Itt nincsenek kötelező sztenderdek: egyszerre érezhetik jól magukat a macik, a latex és a fétis kedvelői, vagy éppen az izmos és a vékonyabb fiúk is, mert mindenkit csak az érdekel, hogy a város legnagyobb klubjában, a Fuse-ban felhőtlenül szórakozhasson úgy, hogy közben az lehet, aki akar. 

Nemcsak a vendégeket tekintve számít nemzetközinek a La Démence idei születésnapja, hanem a line-upot nézve a külföldről érkező dj-k is szép számmal képviseltetik magukat. Lemezlovasok érkeznek többek között Németországból, Angliából, Franciaországból, Spanyolországból és Romániából a belga fővárosba, hogy a nagyérdeműt szórakoztassák este 10 órától egészen másnap délig. 

Aki esetleg lemaradna erről az eseményről, az se szomorkodjon, hiszen a La Démence minden hónapban várja a bulizni vágyókat Brüsszelben; akinek pedig inkább egy következő extra, több napos La Démence partira fájna a foga, annak jövő húsvétig kell várnia. 

 

La Démence

 

Idén novemberben immár 18. alkalommal rendezik meg a belgák LMBTQ filmfesztiválját, a Pink Screens-t, ahol – a Humen Fesztiválhoz hasonlóan – a legújabb és legjobb LMBTQ témájú filmeket vetítik. Egy jó esti mozit pedig mi mással lehetne lezárni, mint egy hasonlóan jó bulival, így a moziteremből november 16-án rögtön a Pink Night helyszínére, a La Bodegába roboghatunk, hogy egy felejthetetlen parti keretében zárjuk le Brüsszel rózsaszín mozis eseményét. 

A sort pedig már egy télbe nyúló eseménnyel, mégpedig Anya 25. születésnapi partijával szeretném zárni. Nem kell rosszra gondolni, az L’anniversaire de Chez Mamanra gondolok. Az 1994. december 3-án megnyílt, legendás Chez Maman bár Brüsszel ikonikus transzvarieté kabaréiról híres bárjává vált az elmúlt negyed évszázadban. 

Mikulás után egy nappal, december 7-én este pedig mama partibőröndjét a Bloody Luis éjszakai klubbig gurítja, hogy egy egész éjszakán át tartó buli keretében ünnepelhesse velünk együtt huszonötödik születésnapját. 

 

Benediction

 

Bármikor is érkezzünk idén ősszel Brüsszelbe, abban biztosak lehetünk, hogy ha bulizni támad kedvünk, akkor nem fogunk unatkozni. Együtt ünnepelhetjük több neves belga LMBTQ esemény születésnapját, akár több ezer, a világ különböző pontjairól érkező emberrel, és sose tudhatjuk, mit hoz az éjszaka vagy a hajnal – talán egy átbulizott brüsszeli éjszaka hozza el életed legjobb élményét vagy épp nagy szerelmét. Csak légy nyitott az emberekre, és mindig mosolyogj! 

Erdei Zsolt 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin