Utazás

BoyOnGo – Fehér karácsony helyett fehér szilveszter – White Party Bangkok

Emlékszem, tavaly márciusban a szingapúri utamon több mindent eldöntöttem, többek között azt is, hogy decemberben életemben először elmegyek szabadságra, és egy teljes hónapig csak pihenni fogok. A barátaim és a kollégáim ezt meghallva nagyot nevettek akkor – hogy én csak utazom és pihenek. Úti célul Ázsiát választottam, konkrét elképzeléseim azonban nem nagyon voltak. Nem akartam semmit se nagyon megtervezni előre, inkább spontán tenni mindent. Egy dologban voltam biztos, még pedig a szilveszterben, amit Bangkokban akartam ünnepelni. A következő számokban a BoyOnGo rovat keretén belül az igencsak kalandos, egy hónapos ázsiai utamat ismerhetitek meg.

A spontaneitás varázsa

Az utazásom olyannyira tervezetlen volt, hogy repülőjegyet is kb. csak egy hónappal előtte foglaltam. A túrám kiinduló és befejező városa Bangkok volt, ezért repülőjegyet is ez alapján kerestem, és most először – és szerintem utoljára – olyan útitervet állítottam össze, ami először egy hosszabb, majd egy rövidebb repülésből állt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy általában egy nagyobb európai reptérre (pl. Frankfurt, München, Párizs, Isztambul stb.) repültem, amelyet követően várt rám egy hosszabb – átlagosan 10-12 órás – repülőút a végső úti célig. Most ezen változtatva Budapestről rögtön Ázsiába repültem (Sanghajba), majd ott átszállva érkeztem meg a célállomásomra, Bangkokba.

Ez a megoldás nekem már csak azért is volt rosszabb, mert előbb megtenni egy rövidebb utat, majd aztán egy hosszabb út után megérkezni a végállomásra sokkal jobb, mint fordítva. Szerintem kevesen vannak azok, akik egy 10-12 órás utat követően még ugyanolyan lelkesedéssel tesznek meg plusz 4-5 órát. Persze erre lehet köztes megoldás, ha valamelyik közel-keleti reptérre (pl. Dubaj vagy Doha) repülünk és onnan kb. ugyanannyi (5-6 órás) út vár még ránk.

Első felvonás – regenerálódás Bangkokban

 

 

Arról már korábban is írtam nektek, hogy a délkelet-ázsiai országokban az egyik leghasznosabb applikáció utazáshoz – és ha van rá igényünk, akkor ételrendelésre is – a Grab. A reptérről a szállodába való bejutást számomra nagyban megkönnyítette, hogy nem kerestem előre semmilyen transzfert, nem vettem igénybe tömegközlekedési eszközt, hanem rendeltem egy autót a Graben, ami 3600 forintnak megfelelő összegért bevitt a városba.

Persze ehhez internetre is szükségünk van, amelyhez a SIM kártyát nagyon olcsón be is szerezhetjük a reptéren. A legtöbb csomaghoz olyan mennyiségű adatforgalmat kínálnak pár ezer forintért, ami bőven elegendő az országban tartózkodásunk idejére, és így nem is kell mindenhol az ingyenes WiFi-hálózatókat keresni.

Bangkokban először pár napot töltöttem, amit arra szántam, hogy semmit ne csináljak, csak pihenjek. Ahogy az lenni szokott, ez most se teljesen így alakult, mert a munka néha közbeszólt, de többségében a semmittevésnek szenteltem ezeket a napokat. Így sikerült eljutnom például egy muay thai tanfolyamra is, hogy a thai harcművészeti tudásomat professzionálisabb szintre emelhessem. Természetesen a regenerálódás a Silom 4-ban való esti időtöltést is magába foglalta, így nem maradhatott el a szokásos bárlátogatás a Telephone és Balcony bárokban, amit a DJ Station szórakozóhelyei követtek.

A bangkoki éjszaka – és általában az összes délkelet-ázsiai is – viszonylag korán kezdődik, és ezzel együtt hajnali 2-3 órakor már véget is ér. Első, áprilisi látogatásom alkalmával meglepetésként is ért, amikor kora hajnalban már távozni kellett a szórakozóhelyről, de most már ennek tudatában terveztem a napokat, DJ Stationről pedig elmondhatjuk, hogy kötelező eleme a bangkoki meleg éjszakának.

White Party – az év fő attrakciója

 

 

Miután áprilisban a thai újévet (Songkran) szintén Bangkokban ünnepeltem, így nem is lehetett kérdés, hogy ha már decemberben Ázsiában vagyok, akkor szintén Bangkokban fogok átlépni az újévbe, ami ráadásul közép-európai idő szerint hat órával hamarabb következett be a magyar újévnél.

Míg a Songkran legnagyobb, több napos bulisorozata a Gcircuit party, addig év végén a december 28-án kezdődő White Party események hozzák lázba egész Ázsiát. Nem véletlenül, hiszen ez Ázsiai legnagyobb melegbulija, ahova nem csupán a környező országokból és Ausztráliából, de már Európából is szép számmal érkeznek vendégek.

Számomra egy kicsit meglepő volt, hogy a legnagyobb és a legfontosabb parti viszont nem december 31-én, hanem előtte egy nappal van. A legnagyobb DJ-k is ezen az estén lépnek fel – idén a White Party sztárvendége Offer Nissim volt, akiről én viszont lemaradtam, mert jegyet már december elején se lehetett kapni. De azért nem búslakodtam, mert a szilveszteri buli is bőven felülmúlta a várakozásaimat, mind a zenét, mind pedig a show-t, és természetesen a pasikat illetően is. Ebben a buliban mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő pasit, és nem kell ahhoz rice queennek (az a kaukázusi pasi, aki imádja az ázsiai fiúkat) lenni ahhoz, hogy csorgassuk a nyálunkat. Ráadásul mondhatjuk azt is, hogy – egy dologtól eltekintve – nem nagyon árulnak zsákbamacskát a pasik a White Party-n, mert az emberek 90 százaléka félmeztelenül táncol.

A nagy aréna mellett egy kisebb terem is található, ahova igazából általában inni és hűsölni jártam, mert odabent annak ellenére, hogy én a VIP teraszon táncoltam, néha elviselhetetlen hőség volt. Nem is csoda, hiszen egy este 6000 ember bulizott odabent. A bárban készpénzt egyáltalán nem fogadnak el, kizárólag az előre feltöltött, a karszalagunkon lévő kártyával van lehetőségünk fizetésre. A pultnál a kiszolgálás viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen zajlik, szerintem a legnagyobb tömegben se álltam sorba többet 4 percnél.

Az italárak itt viszont már inkább európaiak, mint ázsiaiak, ugyanis egy long drink (pl. gin-tonic) 2500 forintnak megfelelő bathba kerül.

Azt már akkor eldöntöttem, hogy a 2020-as szilvesztert is valószínűleg Bangkokban fogom tölteni, és akkor megpróbálom időben beszerezni a jegyeket, hogy duplázzak, és ne maradjak le az előszilveszteri nagy partiról sem.

A legszebb naplementék a magasból

 

 

Nagyon sokan nem szeretik az óriási metropoliszokat, engem viszont valamiért kifejezetten vonz ez a világ. Bár hozzáteszem, azok a városok, ahol tényleg semmi más nincs, csak óriási felhőkarcolók, nehezebben hoznak lázba, mint például Bangkok, ahol a múlt és a jelen nagyon jól megférnek egymás mellett. Így külön öröm számomra, ha olyan helyen lakhatok, ahol a tetőről csodás kilátás nyílik a városra, és az már csak plusz pont, ha medencéből vagy egy rooftop bárból nyílik elém ez a csodálatos panoráma.

Nem is tudtam ellenállni egyik egy ismerős meghívásának, és felmenni a házuk tetején található teraszra, és onnan nézni a naplementét. A jó időjárás ellenére a medence vize korántsem volt melegnek mondható, így egy gyors megmártózás, nézelődés a felhőkarcolók között, és természetesen pár fotó után jobbnak láttam, ha a napágyon nézem a lenyugvó napot.

Úgy voltam vele, hogy nem múlhat el ez az utazásom anélkül, hogy ne menjek fel valamelyik magasabban fekvő épület tetejére naplementét nézni, ezért úgy döntöttem, hogy ha december végén visszatérek a városba, akkor pótolom ezt.

Így kerültem január első napjaiban az Amara Bangkok hotelbe, aminek a tetején töltöttem el pár órát, hogy gyönyörködhessek a thai naplementében. A rooftop bár nemcsak a szállóvendégek, hanem bárki előtt nyitva áll az év minden napján.

A másik rooftop bár, amit ajánlok nektek, a Pullman Bangkok Hotel G szálloda tetején lévő bár, ahova ha kora este érkezünk, akkor a koktélok mindössze 100 bath-ba, azaz 1000 forintba kerülnek. Ez ugyan nem egy nyitott bár, de a kilátásért és a hangulatért mindenképp ajánlom nektek, hogy látogassatok el ide is. Ráadásul, ha ezt nem egyedül, hanem az aktuális Grindr-randitokkal teszitek, akkor még egy kis romantikát is tudtok vinni az estébe. Bár én ezután az este után a városba lettem őrülten szerelmes, és nagyon nehezen hagytam el Thaiföldet – de már akkor tudtam, hogy pár hónap múlva biztosan visszatérek ide, hogy a thai újévet is újra itt ünnepelhessem.

Bangkok és a thai emberek így második látogatásomra annyira belopták magukat a szívembe, hogy azt hiszem, ez a város lett az, ahova a jövőben minden évben vissza fogok térni.

Így nektek is tiszta szívemből ajánlom, hogy ha egy hosszabb nyaralást terveztek, akkor mindenképpen legyen rajta a listátokon Thaiföld és Bangkok.

Erdei Zsolt

Instagram: @ezsoltee

 

Previous post

Holnapelőtt - A pszichológia fesztiválja

Next post

Tinédszer fiúk erőszakoltak meg egy leszbikus nőt, hogy "megjavítsák"