Nagyvilág

Belgrádban a rendőrségi brutalitás ellen tüntettek az LMBTQ közösség tagjai

 

A Da Se Zna! nevű LMBTQ támogatócsoport mellett több százan vonultak az utcára Belgrádban, hogy a rendőrségi brutalitás ellen tüntessenek – jelenti a RadioLiberty.

A tüntetők egy február 26-i incidens miatt tiltakoztak, amely során a közösség két tagjának otthonában megjelentek a rendőrök kábítószer után kutatva. A rendőrség állítólagosan fizikailag és szexuálisan is bántalmazta, kínozta a két személyt.

„Gyakran mondják, hogy a négy fal között kell tartsuk a szerelmünket” – mondta az egyik tüntető a RadioLibertynek. „Először is, ezzel nem értek egyet, de láthatóan még a négy fal között sem hagynak békén minket” – tette hozzá.

Egy másik szerint szükség lenne a rendőrség felvilágosítására és oktatására a marginalizált LMBTQ közösség tagjaival kapcsolatosan és általában véve a közvélemény figyelmének felkeltésére kell törekedni a témában.

A hatóság szerint az eset kivizsgálása folyamatban van, és ha úgy találják, hogy az intézkedő rendőrök túllépték a hatáskörüket, akkor a hatályos törvényeknek megfelelően fognak velük szemben eljárni. A Da Se Zna szerint azonban a tisztviselők már elutasították a panaszt.

Az LMBTQ emberek jogaival kapcsolatos kérdések heves vitát generálnak az ortodox egyház által erősen befolyásolt országban. Egy 2022-es felmérés alapján a szerbek 67%-a szerint a homoszexualitás morálisan nem igazolható, 51% pedig nem szeretne queer szomszéd mellett lakni.

Idén rögtön az év elején megrongálták a belgrádi pride irodáját – a létrejötte óta nem először.


 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin