Hírek

Az Amerikai Családok Szövetsége együgyű megoldást talált a HIV ellen

Az Amerikai Családok Szövetsége  (AFA) Obamánál sokkal egyszerűbben állítaná meg a HIV terjedését. Nem költenének hatalmas összegeket prevenciókra, hanem csak megmondanák a melegeknek, hogy ne szexeljenek.

Az AFA azután fejtette ki véleményét a HIV-vel kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök kiáltványt fogalmazott meg, amiben kifejtette, a HIV-krízis 35 éve alatt több ezer ember halt meg a betegség következtében. Obama szerint a kormánynak segítenie kell a kisebbségi csoportoknak megküzdeni a kórral, valamint kötelessége levenni róla a homofób stigmát.

gaygay_640x345_acf_cropped

Viszont a republikánusokkal szoros kapcsolatot ápoló AFA teljesen más megoldást talált ki. A szervezet elnöke, Tim Wildmon egy videóban magyarázta el, hogyha a gyerekeknek Michelle Obama azt tudta mondani, hogy ne igyanak annyi cukros üdítőt, akkor a férje nyugodtan szólhatna a melegeknek, hogy ne szexeljenek.

„Más egészségügyi területen azt tanácsolják, hogy mozogj többet, kevesebb cukrot egyél, kevesebb üdítőt igyál. De a homoszexualitás kérdésében nem akarják megváltoztatni a viselkedést. Inkább még többet költenek a pénzünkből arra, hogy a viselkedésük eredményét kezeljék” – érvelt az elnök. – „Bármennyire is vonzó tud lenni, a homoszexualitás veszélyes az egészségre, ugyanúgy mint a dohányzás, a cukor, a sok cukor és még sok más effajta dolog.”

Tim Wildmon
Tim Wildmon

Nem előzmény nélküli az okfejtésük, csak az a gond vele, hogy rendre túlhaladta a tudomány ezt az nyolcvanas évekbeli elképzelést. Akkor több mint 5000 embernek kellett meghalnia HIV következtében, hogy a kormányzat és Reagan elnök komolyan vegye ezt a kérdést, és nyíltan merjenek beszélni róla.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin