Kultúra

Apa és Apu – Itthon is elérhető a szivárványcsaládról szóló új sorozat

 

Ma debütált a GagaOOLala streaming-szolgáltató oldalán a Papa & Daddy című új sorozat, amely újabb mérföldkövet jelent az LMBTQ-közösség reprezentációjában, mivel az elsők között dolgozza fel egy szivárványcsalád történetét Ázsiában.

A hat részből álló vígjáték – amelynek megjelenését a tajvani kulturális minisztérium is támogatta – két férfi kapcsolatáról szól. A 38 éves Damian (Melvin Sia) nemrég költözött vissza a hazájába a tengerentúlról, hogy a fővárosban, Tajpejben megnyissa álmai éttermét, a Versót. Itt ismerkedik meg a nála tíz évvel fiatalabb YouTube-vloggerrel, Jerryvel (Mike Lin).

A találkozás szerelem első látásra és kapcsolatuk hamar komollyá válik. Damian gyereket szeretne, de Jerry még nem áll készen rá – vidéken élő szülei nem is tudják, hogy meleg, arra várnak, mikor vesz feleségül valakit. Ám négy évvel később már egészen más helyzetben találjuk a két férfit: béranya segítségével megszületett gyermekük, Kai Kai.

 

 

A történet alapjául a GagaOOLala alapítója, Jay Lin személyes története szolgált, aki párjával együtt maga is két – béranyától született – gyermek édesapja. A sorozat apropóján vele beszélgettünk.

Előszös is, gratulálok a sorozat debütálásához, fantasztikus mérföldkő! A történetet az életed inspirálta. Milyen érzések kavarogtak benned a forgatáson? Nem volt furcsa a saját életedet viszontlátni?

A sorozatban szereplő kisfiú a saját fiam, a ház, ahol élnek, az én otthonom, és az óvoda, ahova Kai Kai jár, a fiam óvodája is egyben, úgyhogy rengeteg az átfedés. Az mindenképp furcsa volt, hogy a fiam valaki mást hív apának (Papa) és apunak (Daddy), és aggódtam is, hogy összezavarodik majd. De nagyon élvezte! Nancy Chen rendezővel pedig öröm volt együtt dolgozni. Ő maga is szülő és tisztában van az LMBTQ-közösség helyzetével. Végig azt éreztem, hogy a gyermekem és a sorozat jó kezekben van.

 

 

Mi volt a fő cél a Papa & Daddy elkészítésével? Mit üzen a nézőknek?

Több reprezentációt és nagyobb láthatóságot szerettem volna biztosítani a szivárványcsaládoknak. Jelenleg több száz azonos nemű pár és egyedülálló LMBTQ-szülő nevel gyereket Tajvanon, és folyamatosan harcolniuk kell a diszkriminációval és az előítéletekkel. A GagaOOLala alapítójaként és a Papa & Daddy producereként hallatni akartam ennek a több száz, vagy talán több ezer családnak a hangját, amelyek az enyémhez hasonlóak, és elmondani a világnak, hogy létezünk és igenis tudunk jó szülők lenni.

Nem utolsó sorban pedig szerettük volna normalizálni az azonos nemű szülőket és bemutatni egy olyan, remélhetőleg a közeli jövőben megvalósuló világot egyrészt a többségi társadalomnak, másrészt az LMBTQ-közösségnek, amelyben a szivárványcsaládok is békében élhetnek, mint akárki más.

 

 

Mennyire téma ma Tajvanon a szivárványcsalád? Hogyan áll a társadalom ahhoz, hogy azonos nemű párok gyereket nevelnek?

Egyre gyakrabban téma, különösen 2019 óta, amikor törvényessé vált az azonos neműek házassága. Az évek múltával egyre több meleg és leszbikus pár keresi a módját annak, hogyan válhat szülővé akár béranyaság, akár mesterséges megtermékenyítés, akár örökbefogadás útján. Egyre népszerűbb téma, úgyhogy jobban nem is időzíthettük volna a Papa & Daddy megjelenését.

 

A Papa & Daddy április 23-tól Magyarországról is elérhető a GagaOOLala streaming-szolgáltató kínálatában.

 

„Egy szép nagy család a miénk, amit a szeretet tart össze” – Interjú Jay Linnel, a meleg Netflix megalkotójával

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin