Nagyvilág

Alaposan bekavarhat a lengyel homofóbiának a pápa nyilatkozata

LMBTQ egyenlőségért felvonulók a lengyelországi Katowicében 2020 augusztusában / benia199

 

A lengyel LMBTQ-aktivistákat érthető módon reménnyel töltik el Ferenc pápa szavai. A katolikus egyházfő az Evgeny Afineevsky által rendezett Francesco című dokumentumfilmben beszélt az azonos nemű párokról. Ebben a pápa például kiállt amellett, hogy a meleg és leszbikus párok is köthessenek az állam által elismert élettársi kapcsolatot. „A homoszexuálisok is Isten gyermekei, nekik is joguk van a családhoz, senkit nem kellene ettől megfosztani vagy emiatt megkeseríteni az életét” – mondja többek között.

A kormányzó Jog és Igazságosság az elmúlt két évben csúcsra járatta az állami homofóbiát, ebben pedig hathatós támasza volt az erősen vallásos országban a katolikus egyház helyi vezetése. Csakhogy a pápa most olyasmit mondott, ami éppen Lengyelországban szól nagyot:

az országban ugyanis az állam nem ismeri el az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát.

Az évek során többször nekifutott ugyan a törvényhozás, de végül nem sikerült rendezni jogilag a helyzetet. Mivel az elmúlt években az állam az „LMBTQ-propaganda” ellen hadakozik megállás nélkül, így a kérdés már fel sem merült kormányzati szinten, és az egyház is mélyen elítélte még a lehetőséget is.

Erre most nem csak a pápa beszél az azonos nemű párok élettársi kapcsolatáról, hanem az évek óta ömlő, tömény állami homofóbia ellenére a lengyelek 60 százaléka is támogatja azt az OkoPress és az Ipsos tavalyi felmérése szerint. Ebben a helyzetben kellene reagálnia a pápa szavaira az egyház helyi vezetésének. A Lengyel Püspöki Konferencia szóvivője közleményben jelentette ki, hogy időt kérnek:

„Nem ismerjük a pápa szavainak kontextusát, ami nagyon fontos lehet annak érdekében, hogy helyesen értelmezzük azokat.”

 

A szóvivő legalább reagált valamit, a Reuters érdeklődésére a Jog és Igazságosság két szóvivője sem kívánt nyilatkozni.

A lengyel katolikus egyház gyakran jóval konzervatívabb a társadalmi kérdésekben, mint maga a Vatikán. Egyesek szerint azonban a pápa szavai után kénytelenek lesznek jobban elfogadni az LMBTQ közösséget.

„Talán itt lenne az ideje, hogy az ugyanahhoz az egyházhoz tartozó emberek elkezdjék meghallgatni a hierarchiában legmagasabban álló személyt, Róma püspökét… Mert ez így két különböző egyház”

 

– nyilatkozta Klaudia Jachira, a jobboldali Polgári Koalíció parlamenti képviselője. Eközben Moszkvában máris arról fantáziálnak, hogy a pápa szavai miatt csalódott hívők az ortodox egyházakhoz fordulnak. Roman Szilantyjev, az orosz ortodox egyház által alapított World Russian People’s Council szervezet emberi jogi vezetője szerint Ferenc megnyilvánulása „egy erős lépés a katolikus egyház leépülése felé”, számol be róla a The Moscow Times:

„Az emberek rohanni fognak az ortodoxokhoz és a protestánsokhoz ezek után. Egyfajta törést is okozhat, mert sok katolikus erősen konzervatív.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin