Hírek

A politikai tisztesség miatt döntött a coming out mellett az ír miniszterelnök

Leo Varadkar a világ kevés számú, nyíltan meleg vezetője közé tartozik. A politikus azt követően lett Írország miniszterelnöke, hogy átvetette a helyi konzervatív párt, a Fine Gael vezetését. Most egy új könyben két újságíró többek között a politikus coming outját is elemzi.

 

 

Amit a közvélemény eddig is tudott: Varadkar 36 éves korában, még egészségügyi miniszterként outolt, hónapokkal azelőtt, hogy Írországban megtartották volna a végül sikeresnek bizonyult népszavazást a házassági egyenlőségről. A Leo: A Very Modern Taoiseach című könyvből azonban kiderül, hogy a politikus nagyon sokáig még a legközelebbi barátjai és családtagjai előtt is titkolta orientációját, és inkább lemondott a párkapcsolat lehetőségéről, ahogy egyre feljebb lépett a politikai szamárlétrán.

Aztán amikor miniszterként bekerült Enda Kenny kormányába, a politikai tudósítók és újságírók magánbeszélgetésein megindult a spekuláció Varadkar szexualitásáról – függetlenül attól, hogy Varadkar ekkor még erősen titkolta ezt az információt.

A könyv szerint Varadkar tanácsadói egyre idegesebbek lettek, ahogy elkezdtek megszaporodni a politikus orientációját firtató újságírói kérdések, és attól féltek, előbb-utóbb megjelenik majd egy őt előbújtató hír a médiában. Akkor már kifejezetten aggódtak, amikor egy pletykalapban kétértelműen arról számoltak be, hogy a minisztert egy férfi barátjával látták társasági életet élni.

 

Ferenc pápa és Leo Varadkar az egyházfő írországi látogatásán

 

Varadkar eközben már tervezte a coming outját, és emiatt titokban találkozott Tiernan Brady ír politikussal, akinek az LMBTQ jogegyenlőség a szakterülete, és ő volt a politikai igazgatója a házassági egyenlőségről szóló ír népszavazási kampánynak is. (Később az itt szerzett tapasztalatait kamatoztatva átköltözött Ausztráliába, és az ottani kampányt is ő irányította.)

A két politikus arról egyeztetett, milyen hatásai lennének, ha egy hivatalban lévő miniszter bújna elő, hiszen ilyesmi a világon se sűrűn fordul elő, nem is beszélve Írországról. Brady figyelmeztette Varadkart, hogy a lépés előnytelen lehet a politikai karrierjére nézve, tekintve, hogy a konzervatív Fine Gael párt elég rosszul állt az LMBTQ ügyek területén. Sőt, társadalmi kérdésekben pártjának kifejezetten konzervatív figurájaként nyilvánosan maga Varadkar is kétségeit fogalmazta meg az azonos nemű párok gyerekvállalását illetően.

Brady ugyanakkor amellett foglalt állást, hogy nem szabad elfeledkezni arról, hogy az írek elvárják a tisztességes viselkedést. Ahogy egyik barátja is megfogalmazta:

„Hogy kampányolhatna a házassági egyenlőség mellett anélkül, hogy elmondaná, ő maga is meleg? Elveszítené minden politikai hitelét.”

Varadkar végül a coming out mellett döntött, amire egy rádiós interjúban került sor – előtte pedig elmondta a családjának és a közeli barátainak is. Az interjúra Brady így emlékezik vissza:

„Egy egész ország előtt coming outolt. Milyen érzés lehetett ez? Milyen nehéz lehetett, hogy erről először az egész nemzet előtt kellett beszélnie, és kimondani: „… és egyébként meleg vagyok.” Ez elég iszonyú. Senkinek nem lenne szabad ilyen helyzetbe kerülnie. De kormánytag volt, és ez hatalmas tett volt.”

Az interjút és a coming outot az írek jól fogadták, és politikai karrierjére nézve sem volt negatív hatással: hamarosan megszerezte a párt vezetését és miniszterelnök lett.

 

 

A könyvben továbbá részletesen olvasható az is, hogy konzervatív nézetei ellenére Varadkar apja is kiállt a házassági egyenlőség mellett, és részt vett az „Apák az igenért” elnevezésű kampányban.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin