Hírek

A homofób főrabbi fiú unokája hozzámegy a pasijához

Az ultra-ortodox izraeli párt, a Shas egykori spirituális vezetője volt Ovadia Yosef, egyben a szerfárdok izraeli főrabbija is. A 93 éves korában, 2013-ban elhunyt egyházi vezető hírhedten homofób nézeteket vallott: amikor 2013-ban Jeruzsálemben megtartották a World Pride Day elnevezésű eseményt, azt nemes egyszerűséggel „mocsoknak” nevezte, továbbá szerinte a „homoszexuálisok mind teljesen ördögi teremtmények”.

 

 

Mindezt úgy, hogy a saját unokája, akihez közel állt és akit annak szülei válása után ő nevelt, szintén meleg. Sajtóértesülések szerint az unoka, Ovadia Cohen három éve él együtt párjával.

„Csodálatos családdal vagyok megáldva, akik az első pillanattól kezdve elfogadtak engem, ahogy Ovadiát is. Teljesen nyíltan együtt vagyunk. Ovadia bátor lépést tett, amikor elkezdtük ezt a kapcsolatot, és boldogok vagyunk, hogy összeházasodhatunk”

– nyilatkozta Amichai Landsman, a vőlegény. Amikor a bátorságot említette, arra utalt, hogy Cohen korábban egy nővel élt házassságban, két gyerekük is született. Miután melegként coming outolt, megismerkedett Landsmannal, aki szintén egy vallásos közösségben nőtt fel.

A 200 fős esküvőt az LMBT vallási közösség egy leszbikus tagja fogja vezetni, de Cohen családjának csupán néhány tagja lesz jelen a ceremónián.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin