Kultúra

A Bibliaöv(ezet) szorításában – Garrard Conley: Eltörölt fiú

Van az Egyesült Államoknak egy része – a hajdani déli államok területe –, amelyet a köznyelv csak Bible Beltként, azat Bibliaövezetként emleget. Ezek azok a területek, ahol sok-sok kisebb, egymástól viszonylag nagy távolságban lévő településen zárt, vallásos közösségek élnek – egy kicsit olyanok ezek a helyek, mintha megállt volna bennük az idő a 19. század környékén. Itt kellett átélnie egy átnevelő terápiát Garrard Conley-nak, aki két évvel ezelőtt kiadott memoárjában dolgozta fel tapasztalatait.

A Humen előző havi számában a Cameron Post rossz nevelése című könyvvel foglalkoztunk, amelynek jelen kötethez hasonlóan egy vallásos átnevelő terápián részt vevő fiatal volt a főszereplője. Emily M. Danforth regényétől eltérően azonban Conley könyve a saját, való életbeli élményeiről szól, így talán még elrettentőbb és húsbavágóbb.

 

 

Garrard Conley életének születésétől fogva fontos részét képezte a vallás, illetve az arkansas-i kisváros keresztény közössége, ahol felnőtt. Apja autókereskedőként kezdte, majd a helyi templom lelkésze lett, így még intenzívebb lett életüknek ez az aspektusa. Garrard hosszú időn át vívódott a szexualitásával, és egészen 19 éves koráig – amikor már egyetemista volt – sikerült fenntartania annak látszatát, hogy a lányok érdeklik. Az természetesen szóba sem kerülhetett, hogy a saját neméhez vonzódik. Végül egy egyetemi szaktársa “árulta be” a szüleinek, miután megerőszakolta Conley-t. A szülők ekkor ultimátumot ajánlottak fiuknak: vállalja, hogy részt vesz egy keresztény átnevelő terápián, amellyel kigyógyulhat a homoszexualitásból, vagy örökre elveszíti őket és a korábbi közösséget, ami addig körülvette. Garrard természetesen utóbbi lehetőséget választotta.

Valahányszor a korombeli – húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó – emberek homofób megjegyzéseket tesznek, felébred bennem a késztetés, hogy feltegyem nekik azt a kissé talán sarokba szorítós, de teljesen jogos kérdést, hogy mit tennének, ha a jövőbeli gyerekük meleg vagy leszbikus lenne. Egészen a coming outig mindennél jobban szeretnék, és támogatnák, aztán abban a pillanatban varázsütésre megszűnne mindez? Habár egyelőre nincs gyerekem, de számomra ez egy elképzelhetetlen dolog. Garrardnak azonban nem csupán a szüleivel való kapcsolata borult fel az outolás miatt, de egy egész közösség zárta ki soraiból, amelynek addig szerves része volt. Mivel mindössze nyolc napot töltött az átnevelő terápián, ezért a regény nagy részét más, korábbi, külső történések töltik ki, amik azonban mind szoros kapcsolatban vannak azzal, ahogyan a Love In Action (LIA) nevű szervezet programjában érezte magát, és ezek között különösen fontosak a középiskolai élményei is.

Fentebb azt írtam, hogy természetes választásként adódott a terápia vállalása, ami jól kifejezi, hogy a Bibliaövezetben hogyan állnak a melegséghez. Ezeken a helyeken az a normális, ha a heteroszexualitás útjáról való legkisebb letérés esetén azonnal Isten és/vagy Jézus segítségét kéred, hogy gyógyítson meg. A terápia maga – a Cameron Post rossz neveléséhez hasonlóan – nem meglepő módon inkább negatív irányba mozdítja el a résztvevők önértékelését: ha valakit minden egyes nap azzal szembesítenek, hogy hibás, hogy selejt, hogy rossz döntések(!) mentén él, és emiatt gyűlölnie kell magát, az nem vezet éppen pozitív önképhez – valószínűleg el sem tudjuk képzelni, hogy milyen komoly lelki traumákat okoz akár csak néhány hétig úgy élni, hogy ilyesmiket sulykolnak az emberbe. Cserébe bőven akadnak olyanok, akik büszkén hirdetik, hogy akár néhány nap vagy hét alatt megváltozott, “helyreállt” az életük egy ilyen terápia során. Ilyen ember volt John Smid, a LIA vezetője is, akiknek a Refuge elnevezésű programjában Conley részt vett 2004-ben. Aztán 2010-ben Smid minden állítását visszavonta, egy évvel később pedig végleg kilépett a programból és bocsánatot kért mindazokért a károkért, amiket a fiataloknak okozhatott. Jelenleg Texas-ban él a férjével.

A regényből azonos címmel Lucas Hedges főszereplésével készült film. A szülőket Nicole Kidman és Russell Crowe, a LIA program vezetőjét pedig Joel Edgerton alakítja, aki egyben a film rendezője is. A kiemelkedő alakításokkal teli mozi talán még erőteljesebben ragadja meg az átnevelő terápiák drámaian negatív hatását, mint a könyv – reméljük, hogy épp emiatt a szélesebb közönséghez is eljut.

Szij Barbara

Garrard Conley: Eltörölt fiú

Európa Könyvkiadó, 352 oldal, keménytáblás

3999 ft

FRA EU post inject banner
Previous post

Nagyon népszerű a transznemű hősről szóló tündérmese

Next post

Leszbikus románc szövődik Kate Winslet és Saoirse Ronan között