A 33-as paragrafus, a szivárványcsaládok elleni sajtótámadások és a zászlóégetés igencsak nehéz és sűrű időszakká tette eddig 2020-at a magyar LMBTQ közösség életében. Dombos Tamással, a Háttér Társaság ügyvivőjével, projektkoordinátorával és a Jogi program munkatársával a transzellenes törvény utóéletéről, a családok védelméről, a Magyarország és Lengyelország közti különbségekről és a jövőről beszélgettünk.
Sűrű hónapok állnak mögöttünk, aminek az egyik legfájdalmasabb pontja a 33-as törvény volt. Nevezhetjük ezt mérföldkőnek a magyar LMBTQ történelemben?
A 2010 óta hatalmon lévő kormány hol erőteljesebben, hol csendesebben hangoztatja azt az üzenetet, hogy az LMBTQI közösség tagjait nem tartja teljes jogú, illetve teljes értékű állampolgároknak. A 2011-ben elfogadott új Alaptörvény, majd a családvédelmi törvény és az Alaptörvény IV. módosítása, az Európai Bizottság házassági vagyonjogi rendelettervezetének megvétózása, a politikusok homo- és transzfób megszólalásai, a reparatív terápia nyílt népszerűsítése: csak néhány epizód az elmúlt tíz év LMBTQI-ellenes kormányzati lépéseiből. A 33-as paragrafus annyiban hozott újdonságot, hogy egy korábban már biztosított jogot, egy évtizedek óta többé-kevésbé jól működő eljárást szüntettek meg, ami nagyon nehéz helyzetbe hozza a transzneműeket, hiszen nem tudják elintézni, hogy hivatalos irataik nemi identitásuknak megfelelő nemet és nevet tartalmazzon.
Orbán Viktor 2015-ben úgy nyilatkozott, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy az LMBTQI jogok területén Magyarországon tapasztalható “békés, nyugodt és egyensúlyi állapot” megmaradjon. Eleve kérdéses, hogy mennyire “békés és nyugodt” az az állapot, ahol sok százezer állampolgár él jogfosztott állapotban, a 33-as paragrafussal azonban a kormányzó többség ezt az “egyensúlyi állapotot” mindenképp felrúgta. Sajnos semmi garancia nincs rá, hogy a következő lépés nem a bejegyzett élettársi kapcsolat kiüresítése vagy az egyenlő bánásmódról szóló törvény eltörlése lesz.
Hogy áll most a csata a 33-as törvény ellen? Mik az esélyei a magyar transz közösségnek?
Több tucatnyi eljárás indult különböző hazai és nemzetközi fórumok előtt. A Transvanilla Transznemű Egyesület 23 panaszos képviseletében még a 33-as paragrafus napirendre kerülése előtt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hiszen a törvény elfogadása előtt már három éve akadozott a nem jogi elismerésére vonatkozó kérelmek elbírálása. Van két beadványuk az Alkotmánybíróság előtt is. Az Amnesty International az alapvető jogok biztosát próbálja rávenni, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz. Mi a Háttér Társaságnál több tucatnyi elutasítást támadtunk meg közigazgatási perben, azt próbáljuk elérni, hogy a bíróságok forduljanak az Alkotmánybírósághoz, ebben az esetben ugyanis az Alkotmánybíróságot szigorú határidők kötik. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy valamelyik szerv előbb-utóbb kimondja a 33-as paragrafus alaptörvényellenességét, illetve nemzetközi egyezménybe ütközését, a kérdés csak az, hogy mikor. Nagyon nem mindegy, hogy az érintetteknek néhány hónapot, vagy hosszú éveket kell várniuk az eljárások újraindulására.
Milyen hatása volt eddig a közösségre és ha nem vonják vissza, milyenek lesznek a távolabbi hatások?
A törvény által okozott gyakorlati hátrányok tulajdonképpen nem most, hanem már 2016 őszén bekövetkeztek, hiszen azóta – néhány hónap kivételével – nem bírálták el a transzneműek nem- és névváltoztatásra vonatkozó kérelmeit. A törvény elfogadása annyiban teremtett más helyzetet, hogy mindenki számára egyértelművé vált: nem egy átmeneti időszakról, az érintett állami szervek ügyetlenkedéséről van szó, hanem egyértelmű politikai szándékról, a kormány végleges helyzetet szeretett volna teremteni: a transznemű és interszex embereknek ne lehessen arra lehetősége, hogy irataikat lecseréljék, pedig erre az EU 27 tagállamából 24-ben van lehetőség, az pedig teljesen példa nélküli, hogy egy ország a korábban működő eljárást szüntetett meg. Ez rendkívül negatív hatással van a transz közösségre: hiszen teljesen reménytelennek élik meg, hogy valaha is megfelelő iratokkal rendelkezzenek és zavartalanul élhessék életüket. Nemi identitásukat, megjelenésüket tükröző iratok nélkül ugyanis naponta kerülnek olyan helyzetbe, hogy fel kell fedniük transz mivoltukat, például ha egy levelet vagy csomagot szeretnének átvenni, ha egy szerződést kell aláírniuk, a bérletüket bemutatniuk vagy bármilyen hivatalos ügyet kell intézniük. Ráadásul bár a jogszabályból közvetlen nem következik, de a tapasztalat szerint a nemi megerősítő beavatkozásokhoz (hormonterápia, műtétek) is nehezebb innentől hozzáférni. A hozzánk befutó megkeresések alapján a közösség számos tagjában a reménytelenség, tehetetlenség érzése uralkodik el, illetve sokan kérnek információt arról, más, főleg nyugat- illetve észak-európai országokba költözve milyen lehetőségeik lennének nemük jogi elismerésére. Az elmúlt években sok ismert transz aktivista hagyta el az országot, ez a tendencia valószínűleg csak romlani fog.
Tavasszal elkezdődött egy egyre láthatóbb kampány a szivárványcsaládok ellen. Jogilag hogyan tud leginkább ártani ezeknek a családoknak a törvénykezés?
Ma sincs könnyű helyzetben egy azonos nemű pár, ha gyermeket szeretne vállalni. A közös örökbefogadás kizárt, egyénileg is csak olyan gyermeket fogadhatnak örökbe, aki heteró házaspároknak nem kellett. Az élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő leszbikus nők nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben. A házi mesterséges megtermékenyítés és a béranyaság bűncselekménynek számít. Ez a helyzet ugyanakkor még tovább romolhat, ha megtiltják az egyéni örökbefogadást, vagy előírják, hogy egyénileg csak ténylegesen egyedülálló személy fogadhat örökbe, esetleg eltörlik az egyedülálló nők mesterséges megtermékenyítésben való részvételének lehetőségét. Az sem kizárt, hogy a gyermekek kapcsán igénybe vehető adó- vagy lakásvásárláshoz kapcsolódó kedvezményekből zárják ki az azonos nemű párokat; talán sokan bele sem gondolnak, mennyi jogosultság jár már ma is az azonos nemű gyermeket nevelő pároknak.
De legalább ekkora kár származhat abból, ha a jogszabályokhoz ugyan nem nyúlnak, de folytatják a szivárványcsaládok elleni gyűlöletkampányt, ezzel elbizonytalaníthatják a gyermekvállalást tervező azonos nemű párokat, és megnehezíthetik az ilyen kapcsolatban nevelkedő gyermekek életét.
Itt milyen nemzetközi, akár jogi támogatásra számíthatunk? Az Uniónak van beleszólása a magyar családpolitikába?
A családpolitika tagállami hatáskör, közvetlen beleszólása ebbe az Uniónak nincs. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol a családpolitika összeér más jogterületekkel, például a szabad mozgáshoz fűződő joggal, amikor egy azonos nemű pár az Unió egyik országából egy másik országba költözik, és szeretnék családi kapcsolataikat ott is elismertetni, vagy amikor egy munkahelyi jogosultság azonos nemű partner számára való biztosítása a kérdés, ami foglalkoztatási diszkriminációnak minősülhet.
Az Európai Unió mellett nem szabad elfeledkezni az Emberi Jogok Európai Bíróságáról sem, amely nem az EU, hanem az Európa Tanács szerve, és kiterjedt joggyakorlattal rendelkezik az LMBTQI jogok terén. A Bíróság például korábban kimondta, hogy minden tagállam köteles biztosítani legalább a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét azonos nemű pároknak, illetve hogy az örökbefogadási folyamat során nem lehet szexuális irányultság alapján megkülönböztetni. Annak kapcsán viszont egyelőre nincs kimunkált joggyakorlata a Bíróságnak, hogy a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat között milyen különbségek fogadhatóak el, például a gyermekvállalást nehezítő, ellehetetlenítő jogszabályok ilyenek-e.
Ahhoz viszont, hogy a Bíróság állást foglalhasson konkrét személyekre, párokra van szükség, akik vállalják a pereskedést. Évek óta keresünk például olyan leszbikus párt, akik mesterséges megtermékenyítésben szeretnének részt venni, illetve olyan azonos nemű párt, akik gyermeket nevelnek, és szeretnének mindketten jogilag is a gyermek szülőjévé válni, de az utolsó pillanatban mindenki meggondolta magát. Bátor emberek nélkül sajnos ezek a jogérvényesítési csatornák sem működhetnek.
Miben bízhatnak a magyar LMBTQ emberek, akik a jövőben családot akarnak alapítani Magyarországon? Milyen lehetőségek maradhatnak?
Jogilag a legbiztosabb forma a társszülőség, amikor két személy (például egy meleg férfi és egy leszbikus nő, illetve azonos nemű párjaik) közösen vállalnak gyermeket természetes úton, és aztán valamilyen megállapodás szerint közösen nevelik. Ebbe lehetetlen jogilag belekötni. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy az ilyen élethelyzetek elég törékenyek, nagyon alapos átgondolást-átbeszélést igényelnek, és a nem vérszerinti szülők jogait egy vitás helyzetben a jogszabályok kevéssé védik. Egyedülálló LMBTQI személyek számára az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés továbbra is elérhető. Azt fontos kiemelni, hogy a béranyaság jogellenes, akkor is, ha külföldön veszik igénybe, annak azonban nincs akadálya, hogy egy nő szívességi alapon kihordja egy meleg férfi gyermekét.
A homofóbia Lengyelországban is elharapózott, amit az EU szankcionált is különböző pénzmegvonásokkal. Hasonló eset történhet Magyarországon vagy még messze vagyunk Lengyelország példájától?
Az LMBTQI jogok védelmi szintje a két országban nem összehasonlítható: nálunk létezik a házassághoz nagyon hasonló jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, Lengyelországban az azonos nemű párokat semmilyen formában nem ismerik el. Nálunk létezik egy, a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló diszkriminációt átfogó módon tiltó jogszabály, az egyenlő bánásmódról szóló törvény, Lengyelországban csak a munkahelyi diszkriminációt tiltják, azt is csak egy EU-s jogszabály miatt. Ha nálunk egy önkormányzat LMBT-mentes övezetnek nyilvánítaná magát (Lengyelországban már több mint 100 falu és város tette ezt meg), az ellen könnyen fel lehetne lépni jogilag. Amivel szemben nincsenek jogi eszközeink, az a politikusok homofób és transzfób kirohanásai, pedig sok szempontból ezek a legveszélyesebbek, hiszen emberek millióinak véleményére van kihatásával, hogy az ország vezetői mit mondanak egy-egy témában.
A Pride zászlók letépése után az elkövetők ellen garázdaság gyanújával indult eljárás, holott gyűlölet-bűncselekményről beszélünk. Miért lenne fontos így is kezelni az esetet és miben lenne más az eljárás?
A garázdaság két évig terjedő szabadságvesztéssel, a csoportos közösség tagja elleni erőszak (gyűlölet-bűncselekmény) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, utóbbi sokkal súlyosabb megítélésű bűncselekmény. Még ha nem is a maximális büntetési tételt szabják ki, akkor sem mindegy, hogy milyen súlyú a bűncselekmény. Ráadásul a szimbolikus üzenet is fontos: a szivárványzászló letépése egyértelmű üzenet az LMBTQI közösségnek, a gyűlölet-bűncselekményként történő elismerés azt hangsúlyozná: a szexuális és nemi kisebbségek elleni ilyen fellépés elfogadhatatlan.
Történnek jó dolgok is, a Háttér Társaság folyamatosan számol be győzelmekről. Mesélnél ezekről kicsit?
Fontos, hogy ne csüggedjünk el, és tudjunk örülni a sikereknek is. Óriási eredmény, hogy az idei Budapest Pride Fesztivál kapcsán több önkormányzat is kitűzte a szivárványzászlót, így már nem csak nagykövetségek, de közhatalmat gyakorló választott szervezetek is kiállnak az LMBTQI közösség jogegyenlősége mellett, ami segíti a közvélemény formálását is. A Háttér leglátványosabb sikereit Jogi Programunk hozza, évente több mint 200 ügyben nyújtunk jogi segítséget, ebből egy tucatnyi olyan precedens-értékű ügy van, ami a nyilvánosságot is foglalkoztatja. Óriási siker, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki egy öt éve húzódó ügy kapcsán: a magyar államnak nemcsak a magyar állampolgárok, de a Magyarországon letelepedett külföldi állampolgárok esetében is biztosítani kell nemük jogi elismerését és a kapcsolódó névváltoztatást. Ez mindenképpen előremutató a 33-as paragrafus kapcsán is. A hazai fórumokon kiemelném a család.hu ügy legújabb fejleményét: a Fővárosi Törvényszék is megállapította, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma hátrányos különböztette meg a Szivárványcsaládokért Alapítványt akkor, amikor megtagadta a felvételét a család.hu-ra. Júliusban Budapest Főváros Kormányhivatala saját hatáskörben módosította korábbi határozatát, hogy biztosítsa a családi pótlékot azonos nemű bejegyzett élettársa gyermeke után annak az anyának, akitől korábban ezt jogellenesen megtagadta. Augusztusban három évnyi küzdelem után végül Erzsébetváros Önkormányzata elintézte, hogy egy bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött idős leszbikus pár egyik tagja lakcímkártyát szerezhessen a párja által bérelt önkormányzati lakásba.
A látványos sikerek mellett persze ott van az az évi több száz ügyfél is, akiknek segítünk apróbb-cseprőbb jogi ügyeik megoldásában, vagy az a több ezer ember, aki Információs és Lelkisegély Szolgálatunk, HIV-vonalunk vagy Személyes Segítő Szolgálatunkhoz fordul. Az idei év nagy eredménye HIV Segítő Szolgálatunk elindulása: a szolgálat önkéntesei, akik között HIV-vel élők és nem HIV-vel élők, nők és férfiak, melegek és heteroszexuálisok is vannak vállalják, hogy elkísérik a jelentkezőket HIV-szűrésre, vagy a HIV-pozitív eredmény kézhezvétele után a gondozásba vételre, illetve segítenek feldolgozni az új helyzetet.
A végére egy általános kérdés. Milyen jövőt látsz most az LMBTQ közösség előtt Magyarországon?
Ambivalens érzéseim vannak: egyrészt a kormány egyre nyíltabban enged teret a transzfób és homofób hangoknak, és most már az eddig elért eredményeket sem érezhetjük biztonságban. Másrészt azt látom, hogy a közösség egyre aktívabb, egyre többen állnak ki magukért és a közösségi többi tagjáért. Márpedig ez elengedhetetlen a hatékony érdekérvényesítéshez: ha csendben maradunk, meghunyászkodunk, azzal nem fogunk eredményeket elérni; fontos, hogy mindenki tegyen a közösségért, ha önkéntes munkával, akkor azzal, ha adományokkal, akkor azzal. De már az segít, ha megoszt valaki egy LMBTQI hírt a közösségi médiában, vagy egyszerűen csak azzal alakítja környezetének hozzáállását, hogy nyíltan vállalja önmagát.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
