Színes

64 évig élt együtt a meleg pár, közös gyászszertartáson búcsúztatták őket

 

Walter Sassman és Gerry Dagnin 1957-ben találkoztak egy szilveszteri partin. Szerelem volt első látásra, és elválaszthatatlanoknak bizonyultak, 64 évet töltöttek együtt. Megszenvedték a dél-afrikai apartheid rendszer homofóbiáját és a megaláztatásokat, mire bőven a hetvenes éveikben járva, 2010-ben végre hivatalosan is összeházasodhattak.

Az országban a homoszexualitást egészen 1994-ig akár hét év börtönnel is büntethették, hivatalosan csak 1998-ban dekriminalizálták. A korszakról szól az André Carl van der Merwe önéletrajzi regényén alapuló Moffie című film, ami a tavalyi Humen Fesztiválon is látható volt a Művész moziban.

Ahogy Walter és Gerry a Mail & Guardian lapnak 2016-ban elmondták, hívő anglikánokként a világot jelentette volna számukra, ha házasságukat az egyház is megáldja. „Szeretnénk, ha ez még a mi életünkben megtörténne. De ezt a döntést Istenre hagyjuk.” Ez az álmuk azonban nem teljesülhetett.

Tavaly júniusban mindketten kórházba kerültek a koronavírus miatt, ahol Walter június 24-én, 85 éves korában elhunyt. A házaspár tagjai hat évtized után először a kórházban váltak el egymástól, de az ápolók megoldották, hogy végső búcsút tudjanak venni egymástól.

„Gerry azt mondta, gyönyörű volt Walter tekintete és a búcsújuk. Mindketten tudták, hogy ez az utolsó”mondta Sharon Cox, a Triangle Project munkatársa. A törékeny Gerry végül elhagyhatta a kórházat, és a helyi LMBTQ közösség segítette az ápolását. Egy évvel később, idén júniusban aztán 86 éves korában Gerry is elhunyt.

Évtizedekig tartó szerelmük előtt megható megemlékezésen tisztelegtek Fokvárosban. A Cape Town-i Christ Church Constantia templomban közös gyászszertartás keretében búcsúztatták őket, ahol a helyi járványhelyzet miatt online gyűltek össze a szeretteik és az ismerőseik. Terry Lester atya megjegyezte:

„Hitükről és személyiségükről tanúskodik, hogy nem váltak megkeseredett, dühös, gonoszsággal és gyűlölettel teli emberekké attól, ahogyan bántak velük és a hozzájuk hasonlóakkal hosszú éveken át ebben a magát kereszténynek valló országban.”

 

Közös barátjuk, Mike Viveiros arról beszélt, hogy mindketten példaképek voltak abban, hogyan kell fenntartani egy boldog, egészséges, szeretetteljes kapcsolatot. „Tovább voltak együtt, mint amióta én élek.” Walter és Gerry hamvait a megemlékezést követően a templom kertjében helyezték el.

 

 

Fél évszázadot várt a két hölgy, hogy összeházasodhassanak

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin