Nagyvilág

32 országban vizsgálták az egyenlő házasság elfogadottságát

A Pew Research Center által közzétett tanulmány szerint az azonos nemű párok házasságának támogatottsága ugyanolyan megosztó téma, mint valaha.

A kutatás szerint a leginkább és legkevésbé támogató országok az általáuk vizsgált 32 ország közül Svédország és Nigéria: Nigériában mindössze 2 százalék támogatja az azonos neműek házasságát, míg Svédországban 92 százalék.

Az eredményeket az elmúlt két évben 32 országban végzett felmérés eredményeiből állították össze, hogy összegyűjtsék az azonos nemű párok házasságához való globális hozzáállást.

 

Forrás: Pew Research Center

 

Európa vezet az azonos neműek házasságának csendes támogatói között: Svédország, Hollandia, Spanyolország, Franciaország és Németország mind 80 százalék feletti arányban támogatják és jogilag is elismerik az azonos nemű párok házasságát.

Annak ellenére, hogy a közelmúltban a leszbikus anyák törlését kezdeményezték a gyermekük születési anyakönyvi kivonatából, ami az azonos nemű párok szülői tevékenységének visszaszorítására tett folyamatos kísérlet, továbbá a házassági egyenlőség még csak nem is törvény által engedélyzett, Olaszországban mégis 73 százalékos az azonos neműek házasságát támogatók aránya.

Az Egyesült Államokban a felnőttek 63 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát, szemben a 34 százalékos ellenzői táborral. A politikai hovatartozást is figyelembe véve azonban nagyobb az eltérés. A demokraták majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel támogatták az azonos neműek házasságát, mint republikánus társaik – 82 százalék a 34 százalékkal szemben.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben az azonos neműek házasságának támogatottsága Ausztráliában a legmagasabb, 75 százalékos, Japánban pedig 68 százalékos, annak ellenére, hogy ez utóbbi országban az azonos neműek házassága továbbra is illegális. Ezzel szemben Indonéziában 92 százalék határozottan ellenzi az azonos neműek házasságának legalizálását.

Dél-Afrika az egyetlen olyan ország Afrikában, ahol az azonos neműek házassága jogilag elismert, a megkérdezettek 59 százaléka azonban ellenezte azt.

Nigéria, ahol az egyik legszigorúbb LMBTQIA+-ellenes jogi szabályozás van érvényben, a legalacsonyabb helyen végzett: az emberek mindössze 2 százaléka támogatta az azonos neműek házasságát. Jelenleg a homoszexualitás, az azonos neműek házassága és az LMBTQ+ jogi csoportokban való tagság illegális az országban, és akár 14 évnyi szabadságvesztést, a bűntársaknak pedig egy évtizedet is jelenthet.

 

Nő itthon az elfogadás, de az LMBTQ-ellenes attrocitások száma is

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin