Kultúra

Meleg karaktereket követelnek a Disneytől

Világszerte egyre több ember azt követeli a Disneytől, hogy mutassák be haladó természetüket, és szerepeltessenek azonos nemű párokat.

A Twittert és a Facebookot elárasztották a #giveelsaagirlfriend hashtagek, amelyek annak nyomán keletkeztek, hogy olyan pletykák láttak napvilágot, miszerint a Disney folytatást tervez a nagy sikerű Jégvarázs (Frozen) című filmnek. A mesét már megjelenésekor a coming out metaforájának tekintették, és Elsában a Disney első leszbikus karakterét vélték felfedezni, de sajnos a filmben nem tették egyértelművé, hogy az lenne.

Frozen_640x345_acf_cropped-1

Ezért többen is azt szeretnék, ha a mesegyár nyíltan elmondaná Elsáról, hogy a lányokat szereti. A támogatók azzal érvelnek, ezzel a gyerekeket arra lehetne nevelni, hogy melegnek lenni teljesen oké. Mások szerint remek alkalom lenne arra, hogy a kapcsolatokról beszéljenek a gyerekeknek anélkül, hogy belemennének a technikai részletekbe. De talán legfontosabb érvük az, hogy teljesen oké kilógni egy kicsit a sorból.

A tweetek többek között azt is kiemelik, ezzel a meleg, leszbikus, transz, biszex, queer gyerekeknek segítenének elfogadni magukat. Szerintük ezzel arra is ösztönöznék őket, hogy merjék vállalni magukat a többi ember előtt.

Habár a filmvásznon Elsa lenne az első szereplő, aki azonos nemű párt kap, a Disneyhez tartozó ABC egyik sorozatában viszont már bemutatkoztak LMBT szereplők. A Once Upon a Time első leszbikus csókjáról, amely Piroska és Dorothy között csattant el, pár hete írtunk.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin