Zene nélkül mit érek én

Tipikus meleg tinisztori volt az enyém: reménytelenül szerelmes voltam az egyik osztálytársamba, aki természetesen a lányokat szerette. Aztán eljött a ballagás, és nem tudtam, vagy nem is akartam tudomásul venni, hogy nem látom őt többé. Majdnem egy hétig szinte zombiként jártam fel-alá, mégsem sikerült egy könnycseppet sem kierőltetnem magamból, pedig éreztem, hogy csak gyűlik bennem a gyász és a düh. Aztán egy este éppen a Grace klinikát néztem, és az epizód sztorija szerint az egyik gyakornok páciense – aki a szerelme is volt – a rész végén meghalt, Izzie pedig könnyekben tört ki. A cselekmény drámaiságát csak fokozta, amikor elindult a Snow Patrol Chasing Cars című dala, és egyszer csak belőlem is előtört minden. Sírtam, mert nem látom többet, mosolyogtam, mert megismerhettem, aztán dühöngtem, mert igazságtalannak éreztem az életet. Bár akaratlanul, de akkor átéltem életem első zeneterápiáját.

Traumák akkor és most

A zeneterápia egyik úttörője E. Thayer Gaston amerikai pszichológus volt, aki elsőként kezdett el praxisában komolyabban is foglalkozni a zenével mint terápiás eszközzel. A második világháború utáni rengeteg poszttraumás eset ébresztette rá, hogy szükség van egy új módszerre. Úgy vélte, hogy a zene segít értelmet és szépséget hozni a káoszba és a fájdalomba, és megérteni, hogy kik is vagyunk valójában, ezáltal pedig új oldalunkat is megismerhetjük, vagy éppen megerősíthetjük identitásunkat. Ahogyan anno a világháború miatt, most a pandémia után is fokozottan szükségük van erre az eszközre a pszichológusoknak.

A zeneterápia alapvetően egy olyan kiegészítő gyógymód, amely a zene természetes hangulatmódosító tulajdonságát használja. Elsősorban mentális egészség-, illetve jóllét-serkentő hatása van. Azoknak lehet a legnagyobb szükségük rá, akik depresszióval küzdenek, esetleg szoronganak a mindennapokban, de a fizikai problémáktól szenvedőknél is pozitív hatást válthat ki. Azt fontos azonban megjegyezni, hogy nem feltétel, hogy komoly problémáink legyenek, egy kisebb kilengés a mindennapokban is orvosolható a megfelelő zene kiválasztásával, hogy visszatérjünk a megszokott kerékvágásba. A nagyszerű benne pedig az, hogy nincs szükség tapasztalatra, sem zenei előképzettségre.

A zene változatossága

Általában két típusáról lehet beszélni a zeneterápiának. Az egyikben a zene keltette impulzusok érik el a megfelelő hatást, és váltják ki az érzelmeket vagy hoznak felszínre egy régen eltemetett emléket. Ezt nevezik a szakirodalomban analitikus zeneterápiának, ami merőben eltér a másik típustól, amiben viszont aktívan részt véve alkothatunk valami újat a megadott eszközök, hangszerek segítségével. Ezáltal pedig mi magunk adhatjuk ki magunkból a szorongásunkat, tudatalatti gondolatainkat a zene eszközeivel kifejezve vagy énekelve, amikor esetleg szavaink nem lennének rá, vagy nem merünk róla beszélni. Egy jó szakember pedig mint egy fordító, értelmezi ezt a szavak szintjén. Ezt nevezik Benenzon-féle zeneterápiának.

Zeneterápiáról beszélhetünk egyének és közösségek szintjén is. Egy hasonlóan átélt trauma és annak közösségi szinten történő megéneklése nem csupán a szorongásokat oldja, de remek közösségépítő erejű alkotási folyamat is, amely során közösségi szinten érhetünk el pozitív változásokat.

Fontos különbséget tenni zene-, illetve hangterápia között. A hangterápia alapvetően egy ősrégi eszköze az embereknek, a különböző hangszerek használata által kiváltott hatások a testben vagy a speciális hangeffektek keltette rezonanciák által gyógyít. A zeneterápia viszont arra fókuszál, hogy olyan tüneteket vizsgáljon, mint a stressz vagy a fájdalom. A zeneterápiát kórházakban vagy magánpraxisokban alkalmazzák elsősorban, a hangterápia viszont az alternatív medicina egyik alappillére – gondoljunk csak a hangtállal történő vezetett meditációkra.

Zenélésre fel!

A szakemberek szerint mielőtt elkezdenénk egy ilyen terápiát, mindenképpen ki kell tűzni a célt: miben fogja a jelenlegi állapotomat megváltoztatni a zene? Ha depressziós vagyok, a célom, hogy jobb legyen a hangulatom. Fontos, hogy az adott érzelmi állapotunkat belevigyük a zenébe, a düh például a hangos zenével párosul legjobban. Mindig arra kell koncentrálni, hogy a zene hogyan változtatja meg az adott érzelmeinket – képes-e például mérgesből nyugodttá tenni. A zeneterápia mindig kiegészítő gyógymódként van jelen, remekül párosítható egyéb hatékony terápiás eszközökkel. A terápiák általában egy héten egyszer történnek és 30-50 perc hosszúak.

Felnőtteknél leginkább a poszttraumatikus állapot, álmatlanság, fájdalom, depresszió, általános rosszkedv, koordinációs zavar és fejfájás esetén tudnak hatékonyan eredményt elérni a szakemberek. A gyerekek esetében pedig az identitásfejlődés, a jobb kommunikáció, érzelmi kontroll és önreflexió lehetnek a célok.

A zene rengeteg jó tulajdonsággal rendelkezik, aktiválja az agy azon régióit, amelyek az emlékezetért felelősek, az érzelmeinkért, a mozgásért, de a döntéshozatalért és a jutalmazásért is. Ezenkívül pedig szabályozza a szívritmust, ellazítja az izmokat, endorfintermelést vált ki, növeli a kommunikációs készségünket és a koncentrációt.

Az LMBTQ közösség és a zeneterápia

Manapság egyre többen fordulnak ehhez a terápiás módhoz az LMBTQ közösség tagjai közül is világszerte, és a szakemberek is specifikusan tudnak már a zeneterápia eszközével élni, például egy coming-out miatti szorongásos szituációban. A fiatalok esetében fontos, hogy felfedezzék és megértsék a saját belső gondolataikat, érzelmeiket, és így sokkal magabiztosabbak, önazonosabbak lehessenek. A szociális normáknak való megfelelés és elvárások a queer emberekre még nagyobb terhet rónak, és ebben is segíthet a zeneterápia alkalmazása.

A tinédzsereknél problémás lehet, hogy megkérdőjelezik saját normalitásukat, és aggódnak, hogyan fognak a szülők hozzáállni az identitásukhoz, miközben megpróbálják kordában tartani a saját korai romantikus kapcsolataikat is, ami már önmagában óriási stressz egy kamasz számára. Nem beszélve arról, hogy a statisztikák szerint az LMBTQ diákok fokozottan kitettek az erőszaknak intim kapcsolataik terén, ez pedig hosszútávon meghatározhatja az egészséges érzelmi fejlődésüket.

A nyugati világban a zeneterápiát már olyan fiataloknál is alkalmazzák, akik menekültként jöttek olyan országokból, ahol esetlegesen még üldözve is voltak az orientációjuk miatt, és a nyelvi akadályok miatt a zene egy olyan univerzális kapcsolódási és kifejezési mód lehet, ami segíthet megérteni a bennük lezajló folyamatokat, a szakember pedig erre reagálva tud hatásos terápiával szolgálni.

A zene ajándéka

Sokszor elfelejtjük, mennyire szerencsések vagyunk, hogy élvezhetjük a zenét. A siket emberek ezzel nincsenek így, a zene mint terápia nekik nem opció. Remekül dolgozza fel ezt a témát a nemrég legjobb filmnek járó Oscar-díjat nyerő CODA, amely egy siketnéma család és egyetlen halló lányuk különös kapcsolatát dolgozza fel. Ruby habár családjával csak jelbeszéddel tud kommunikálni, az éneklés és a zene segít neki, hogy ebben a nehéz élethelyzetben is helyt álljon, és kifejezze önmagát. Szülei persze nem értik, hogy miért akar énekelni, mert nem hallják, apja aztán mégis ‘hallani’ akarja, és egy érzelmes jelenetben a lány nyakára tett kezeivel érzékeli az éneke rezgéseit, és már ezek a rezgések is érzelmeket váltanak ki nála: elérzékenyülve ismeri be, hogy a lányának valóban a zene jelentheti a jövőt. Ebből is látszik, hogy a zene, a hangok, vagy akárcsak a rezgések mekkora hatással vannak ránk, és ha nem is feltétlenül érezzük úgy, hogy részt kellene vennünk egy ilyen komplex terápiában, a saját biztonságos közegünkben is a felfedezés útjára léphetünk. Egy-egy nehéz döntés előtt, vagy negatív pillanatainkban kísérletet tehetünk arra, hogy a zene gyógyító erejéhez forduljunk, és mi magunk találjuk meg azokat a dallamokat, amelyek pozitív irányba vihetik az életünket.

Szerző: Bencsics Gábor Tamás

Instagram: @namastories_