Hírek

Vadásznak a meleg párra, miután megcsókolták egymást

 

Azerbajdzsánban a 27 éves Ravan Nasimi a párjának, a 20 éves Alvi Aghabeyovnak vett egy tortát, hogy megünnepeljék az idei Valentin-napot. A torta meglepetés volt, és amikor átadta a párjának, a barátokkal együtt ünnepeltek, egyikük pedig rögzítette, ahogy futólag megcsókolták egymást. A pár nem sokkal később megosztotta ezt a videót a Facebookon abban a hiszemben, hogy csak a közeli barátok és a legközelebbi családtagok fogják látni.

Másnap reggel aztán a barátaik üzenetei fogadta őket, miszerint az éjszaka folyamán konzervatív csoportokban elkezdett keringeni a videójuk a közösségi médiában, és rögtön halálos fenyegetéseket is kaptak. Többen a hollétükre vonatkozó információkat kínáltak, mások pedig pénzdíjat ajánlottak fel annak, akik megöli őket.

Ha ez nem lenne elég, a távolabbi rokonok miatt sincsenek biztonságban, akik azzal hívták fel Nasimi anyját, hogy a fiú szégyent hozott a család nevére.

A társadalom reakciója is hasonló volt. Aghabeyovot azonnal kirúgták a munkahelyéről, Nasimit szabadságra küldték, és arra biztatták, hogy adja be a felmondását. Az ország második legnagyobb városában, Gandzsában élve, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, már csak szájmaszkban mernek kilépni az utcára. A helyi pékségben, ahol rendszeresen vásárolnak, nem szolgálták ki őket arra hivatkozva, hogy „számukra” nincs kenyér.

A helyi rendőrség nem kíván semmit sem lépni az ügyben, ami annyiban nem meglepő, hogy Azerbajdzsán a legutolsó helyen szerepel az ILGA európai listáján, amit az LMBTQ közösség elfogadása kapcsán vezetnek. Mivel az országban nincsenek olyan diszkriminációs törvények, amelyek kiterjednének a szexuális és a nemi orientációra, a halálos fenyegetések ellenére a párnak azt mondták a rendőrségen, hogy „ez nem az ő dolguk.”

Múlt héten Nasimi a helyi ügyészségnek és a főügyésznek is küldött egy levelet, amelyben arra kéri őket, járjanak el az ügyükben és derítsék ki, ki osztotta meg a videójukat.

Samad Ismayilov, egy helyi LMBTQ jogvédő csoport képviselője a Vice-nak elmondta, kétli, hogy bármit is lépnének a hatóságok – sőt, hiába ment el Nasimi többször a rendőrségre, csupán minden alkalommal megalázták. Ismayilov szerint Azerbajdzsánban a hatóságok homofób hozzáállása mindennapos, és az LMBTQ személyek elleni erőszakos esetek 99 százalékban a rendőrség nem is hajlandó tenni semmit.

„Ez az egyik oka, amiért az LMBTQ emberek nem fordulnak a rendőrséghez, mert tudják, mi fog történni: megalázzák őket és nem lesz semmi eredménye.”

A fenyegetések miatt Nasimi és Aghabeyov végül elmenekültek a városból, és Bakuban találtak menedékre egy titkos lakásban. Mivel nincs se állásuk, se pénzük, a barátok és a helyi LMBTQ közösség anyagi támogatására szorulnak.

Ismayilov szerint még ha a hatóságok a szokásos módon is reagálnak, ez az ügy akár fordulópont is lehet az országban. Pár oldal ugyanis levette a videót, amikor a pár kapcsolatba lépett velük, és a párral történtek segíthetnek megérteni, miért fontos, hogy az LMBTQ emberekkel egyenlően bánjanak a törvények.

„Akik nyilvánosságra hozták a privát videót, most megértik, hogy ez egy komoly dolog. Talán viccnek fogták fel, amikor csinálták. Talán csak nevettek volna rajta, de most láthatják, milyen veszélyes helyzetet okozott.”

Nasimi nem ilyen optimista, ő nem hiszi, hogy valaha is visszatérhet az otthonába, bár a közeli családtagjaik továbbra is támogatják őket. Korábban is előfordult a városban, hogy zaklatták a rendőrök, egyszer azért tartóztatták le, mert szivárványos póló volt rajta. Nasimi nem akar mást, csak egy olyan országban élni, ahol az embereknek joguk van színes ruhákat hordani.

 

Legalább száz meleg férfit tartóztattak le és kínoztak meg Azerbajdzsánban

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin