Hírek

Újabb ország vezethet be halálbüntetést a homoszexualitással vádoltakra

Miközben az ENSZ szeretné elérni, hogy 2030-ig minden országban szűnjön meg a homoszexualitás büntethetősége és a hírek szerint a Vatikán is változtatni tervez az LMBTQ közösséghez fűződő hivatalos álláspontján, addig akad egy délkelet-ázsiai törpeállam, ahol a modern idők folyamataival szembemenve törvényt terveznek alkotni a homoszexualitás halálbüntetéssel sújtása mellett.

 

Brunei a Délkelet-Ázsia térképen

 

A kevesebb, mint félmillió lakosú abszolút monarchia törvényhozói tanácsa, amelynek élén Hassanal Bolkiah szultán áll várhatóan április harmadikáig fogadja el az ország új saría alapú büntetőtörvénykönyvét, amely rendkívül szigorú szankciót alkalmaz bizonyos bűncselekmények esetén.

Eszerint bűncselekménynek számít majd a homoszexualitás, illetve a törvény megfogalmazása szerint a szodómia is, amely halálra kövezéssel sújtható (ugyanúgy halálbüntetés jár a hitehagyásért és végtagcsonkítás a lopásért).

A The Brunei Project igazgatója, Matthew Woolfe „hátborzongatónak” nevezte a terveket. Elmondása szerint Bruneiben a homoszexualitás már eddig is büntetendő cselekménynek számított – köszönhetően a brit gyarmati időből megörökölt törvényeknek -, ami most készül az azonban egy teljesen új szint.

 

Hassanal szultán

 

Woolfe ígéretet tett rá, hogy minél szélesebb nemzetközi fórumon igyekeznek értesíteni a közvéleményt a közelgő változásról. A brunei kormány ezzel ellentétben látványosan hallgat, próbálja minél kisebb hírverés mellett keresztülvinni a változtatást – ezzel is elkerülve más országok kritikáját.

Waliduda Dániel

 

https://www.instagram.com/waliduda/

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin