Hírek

Trump jelöltje szerint minden transznemű gyerek a sátán műve

Donald Trump Jeff Mateert jelölte Texas állam szövetségi bírójának. Mateer jelenleg Texas államügyész-helyettese, és korábban homofób és transzfób kijelentésekkel hívta fel magára a figyelmet.

 

 

A CNN egy 2015-ös beszédét idézi, amiben kijelenti, hogy a transznemű gyerekek léte a bizonyíték rá, hogy „a sátán terve működik”. Ezen túlmenően a házassági egyenlőségről sincs jó véleménye, szerinte ezután akár három nő, vagy négy ember is össze akar majd házasodni.

„Ez undorító. Vannak, akik saját magukkal akarnak összeházasodni, vagy egy fával, a saját kutyájukkal. Hol lesz ennek a vége? Mindannyian ismerjük az Újtestamentumot. Azt gondolnánk, hogy ilyesmi a mi közösségünkben nem fordulhat elő. Pedig igen. Visszatérünk az olyan korba, ahol az erkölcstelenség uralkodik.”

Vallási okokkal magyarázza, hogy nem ért egyet az átnevelő terápiák tiltásával sem. Emberi jogi aktivisták felháborodásuknak adtak hangot, hogy aki ilyen módon alázza meg embertársait, annak nincs helye se a bírói testületben, se a köztisztségviselők között.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin