Életmód

Transz-barát mecsetet terveznek Pakisztánban

Iszlámábád egyik külvárosában merész vállalkozásba fogtak transz aktivisták. Fel szeretnénk építeni Pakisztán első transz-barát mecsetét, és még akár sikerrel is járhatnak: az iszlám legszentebb helyét őrző Szaúd-Arábia ugyanis megtiltotta a transzneműek számára, hogy év közbeni zarándoklat keretében felkeressék Mekkát. Ez pedig komoly érv lehet a hatóságok számára az engedélyezésnél.

 

Egyelőre a pénzgyűjtésnél tartanak, hogy elkezdhessék az építkezést egy adományozott telken. Nemcsak transz-barát mecsetet, de közösségi teret is szeretnének, ahol a transznemű muszlimok imádkozhatnak és elsajátíthatnak olyan jogi és gyakorlati ismereteket, amivel könnyebben boldogulhatnak. Nadeem Kashish, a kezdeményezés mögött álló szervezet vezetője a Voice of America urdu nyelvű kiadásának nyilatkozott:

“Az egyenlőség üzenetét próbáljuk közvetíteni, azt az üzenetet, ami az iszlám alapja. Mindenki egyenlő az Úr előtt, senki sem különb másnál bőrszíne, neme, vagy vallása miatt. Az egyenlőség ezen üzenete mindenkihez szól, ez a mecset mindenki előtt nyitva fog állni.”

Kashish az elmúlt tíz évben kozmetikusként dolgozott, ami nagy szó egy olyan országban, ahol a transzneműeket nem alkalmazzák. A transz közösség tagjai így rendszerint koldulásra kényszerülnek, és ez alól nem kivételek az egyetemet végzettek sem. A mecset megnyitásával az előítéleteken is szeretnének változtatni.

A vállalkozást fél évvel korábban néhány transz nő kezdte tervezni, miután a többi hívő folyamatosan zaklatta és a rendőröket is rájuk hívták, amiért női ruhát viselnek és nőies módon viselkednek. A vidékről a fővárosba, Iszlámábádba költözött Adnan Nazooh erről így beszélt:

“Mi is hiszünk Istenben. Ismerjük a vallási előírásokat, tudjuk az imákat, ismerjük a Koránt, de attól még szeretnénk többet tanulni, és reméljük, hogy ezzel elfogad minket a társadalom teljes értékű emberként.”

Nem sokkal azután, hogy a transznemű közösség előállt a bátor ötlettel, a helyi lakosok elkezdték támogatni a gyűjtést a mecsetre, ami a remények szerint valóban mindenki előtt nyitva áll majd.

Ezzel egy időben a pakisztáni legfelsőbb bíróságon tart a transznemű Waqar Ali ügye, aki egy transz ügyvéd segítségével nyújtott be keresetet az állam ellen, hogy biztosítsák a közösség megfelelő védelmét. Arra hivatkoznak, hogy a transzneműség már így is stigma, amit az állam csak elmélyít azzal, hogy például a transzneműek nem kaphatnak személyi azonosító okmányokat. Azt várják, hogy a bíróság kötelezze a szövetségi kormányt az okmányok ügyének rendezését.

A védelemre szükség is lenne, az országban folyamatos diszkrimináció éri a transz embereket, és terjed a közösség tagjait ért erőszak. (gaylaxy)

 

 

Previous post

A csinos nők szívesebben választanak meleg barátot

Next post

Gloria Gaynor-koncert Budapesten