Nagyvilág

Tajvan lehetővé teszi az örökbefogadást azonos nemű pároknak

 

Tajvan parlamentje elfogadta azt a törvénymódosítást, mely engedélyezi az azonos nemű párok számára a közös örökbefogadást – írja a a France24.

Tajvan LMBTQ-jogok szempontjából a legelőrehaladottabb ázsiai ország, a régióban elsőként itt mondták ki a házassági egyenlőséget 2019-ben. Az azonos nemű házaspárok számára azonban nem volt lehetséges a közös örökbefogadás. Csak abban az esetben ismerték el a pár mindkét tagját hivatalos szülőnek, ha a gyermek az egyikük biológiai gyermeke volt.

A törvénymódosítás elfogadásával ez most megváltozik, és szexuális orientációtól függetlenül fogadhatnak örökbe gyermeket a párok. Fan Jün képviselő szivárványzászlóba burkolódzva nyilatkozott a sajtónak a döntésről.

A módosítás „nemcsak a gyermekek jogainak védelmét biztosítja, de az érdekeiket is szolgálja” – mondta Fan. „A jövőben a házastársak és a szülők nemtől és szexuális irányultságtól függetlenül teljes körű jogi védelemben részesülhetnek.”

A módosítást azután kezdeményezték, hogy Kaohsziung városában a bíróság egy meleg férfi javára ítélt, aki partnere örökbefogadott gyermekének hivatalos szülőjeként akarta elismertetni magát.

Tajvani LMBTQ aktivisták és civil szervezetek üdvözölték az újabb pozitív fejleményt, azután, hogy januárban a kormány lehetővé tette a nemzetközi házasságok elismerését is. Korábban Tajvan nem ismerte el azokat a házasságkötéseket, ahol a nem tajvani fél olyan országból származik, ahol nincs házassági egyenlőség. Az egyetlen kivétel Kína – a kínai-tajvani azonos nemű házasságokat továbbra sem ismerik el.

Tajvanon nagy számú LMBTQ közösség él, a házassági egyenlőséget mintegy 200 000 ember ünnepelte a 2019-es pride-on. A belügyminisztérium adatai szerint 2021-ig mintegy 7000 azonos nemű pár kötött házasságot a szigetországban.

A jogvédő szervezetek szerint a következő lépés az lesz, hogy megpróbálják a kínai-tajvani azonos nemű házasságokat is elismertetni. Kínára külön jogszabályok vonatkoznak Tajvanon.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin