Hírek

A Skót Egyház papjai is házasodhatnak azonos nemű partnerrel

Május 21-én tartott a Skót Egyház Edinburgh-ben közgyűlést, ahol a lelkészek megszavazták, hogy az egyház klérusának tagjai azonos nemű partnerrel is házasodhassanak. Az élettársi kapcsolatot már 2015 óta engedélyezik.

A közgyűlésen 339 igen és 215 nem mellett fogadták el az indítványt. Colin Macfarlane, a Stonewall Scotland nevű LMBT jogi szervezet igazgatója úgy fogalmazott, „Ez egy nagy hír a skót presbiteri egyház számára. Feljogosítani a lelkészeket arra, hogy az életüket tisztességben és becsületességben élhessék remek jelzés a vallási közösségeknek és a társadalomnak.”

anglikán házasság

Az egyház hivatalos közleménye szerint házasság továbbra is csak férfi és nő között létezik. Bár ezt a kijelentést a közgyűlésen megjelentek mind elutasítják, és úgy gondolják, a klérusnak is szabad a házassági egyenlőség.

A közgyűlésen felolvasták II. Erzsébet angol királynő levelét is, amelyben megdicsérte a skót egyházat karitatív munkájáért. A királynő a menekültek és a menekültkérők megsegítését és a tavalyi párizsi ENSZ klímaváltozási konferenciához való hozzájárulást emelte ki.

II. Erzsébet a levelében a következőt írja:

Ebben a nemzetközi krízisben [menekültválság] együtt érző és nagylelkű választ kell adni. És örülök, hogy ez összhangban van az egyház prioritásával, a legszegényebbek és a legkiszolgáltatottabbak megsegítésével.

A skót egyház évről évre csökken, egy áprilisi felmérés szerint a skótok 52 százaléka vallotta magát ateistának. Eközben Angliában az anglikán klérus tagjai között elméletben ugyanúgy találni nyíltan meleg lelkészeket, de ők inkább önmegtartóztatásban élnek. A walesi egyházak viszont sokkal liberálisabbak.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin