Az aszexualitás máig az egyik legkevésbé ismert, és ezért leginkább félreértett szexuális orientáció. Miközban a népesség 1-2 százaléka is aszexuális lehet, sokan nem tudják magukról, mert egyszerűen hiányzik hozzá a fogalmi készletük, nem hallottak és nem olvastak arról, hogy létezik. De a növekvő láthatóságnak szerencsére mutatkoznak jelei idehaza és világszerte egyaránt. Újságcikkek és videóinterjúk foglalkoznak a témával, a Netflixen látható nagysikerű Heartstopper queer tinisorozat második évadában Isaac karakteréről derül ki, hogy aszexuális. 2023 áprilisában a Magyar Aszexuális Közösség szervezésében a világon először Budapest adott otthont Aszex Pride felvonulásnak. Háromrészes cikksorozatunk keretében aszexuális férfiakkal ültünk le beszélgetni arról, milyen volt számukra az önfelfedezés útja, és milyen kihívásokat jelent a 2020-as évek Magyarországán e közösséghez tartozni.
Feri egy átlagos, egyszerű család egyetlen gyermekeként nőtt fel és az aszexualitás fogalmával először csupán néhány évvel ezelőtt találkozott. “Régóta éreztem, hogy nem vágyom úgy a szexualitásra, mint mások“ – meséli. “Mindig kényes téma volt, akkor sem beszéltem róla szívesen, ha más vetette fel. A pornográfia sem tudott olyan izgalmi állapotba hozni, mint másokat, teljesen közömbösen álltam hozzá.“
Ezidáig egy párkapcsolata volt, egy lánnyal, de ott sem Feri volt a kezdeményező fél – a szexuális aktust is beleértve, ami nagyon kellemetlen emlékként maradt meg benne. A sikertelen próbálkozás arra azonban jó volt, hogy Feri elkezdett utánaolvasni, mitől lehet az, hogy nincsen meg benne a szexuális étvágy. Az első forrás, amelyet elolvasott egy Forbes-interjú volt Sulyok Viktóriával, a Magyar Aszexuális Közösség alapítójával. Nemcsak a szervezet nevével, de az aszexualitás kifejezéssel is ekkor találkozott először, bár nem adta meg számára azt a bizonyos Heuréka! pillanatot, nem volt azonnal egyértelmű számára, hogy ő maga is aszexuális. A kutatás azonban elkezdődött.
Folytatta az olvasást a témában, de senkinek nem beszélt róla, mert nem tudta, van-e olyan a közelében, aki szintén aszexuális lehet. A felfedezést nehezítette, hogy ekkortájt olyan kollégiumban lakott, ahol a közeg erősen konzervatív volt és tartott tőle, hogy furcsán néznek majd rá, ha coming outol. Arról nem is beszélve, hogy egyébként is épp eleget szekálták amiatt, hogy nem él szexuális életet.
Az első ember, akinek beszélt róla, egy menetkísérő lány volt a Budapest Pride önkéntesei közül. Az online térben ismerte meg, mára azonban személyes jóbarátja lett. Feri megtudta róla, hogy szintén aszexuális, és roppant segítőkész volt önmaga megismerésében. „Jó volt végre beszélni róla valakinek” – idézi fel. Tudta, ha valaki, akkor ez a lány biztos meg fogja érteni őt. Segített rávezetni, hol áll a spektrumon, és egy füzetet is adott Ferinek, amiben sok hasznos információ olvasható az aszexualitásról (Aszexualitás – láthatatlan és félreértett szexuális irányultság), de a legfontosabb üzenete ez volt: semmi probléma nincs azzal, hogy aszexuális vagy. Ne keresd magadban a hibát, amiért nem vágysz fizikai kontaktusra – hiszen nincsen szó hibáról.
2023 tavaszán ugyanez a lány küldött neki meghívót az Aszex Pride Felvonulásra is, amely több történelmi elsőséget is magáénak tudhat: nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon ez volt az első felvonulása az aszexuális közösségnek. Feri nem Budapesten él, de a rendezvény idején éppen Budapesten tartózkodott, így mindenképp el akart menni. Ott, az Erzsébet téri gyülekezőnél találkozott először nagyobb aszexuális közösséggel. Ekkor ismerte meg személyesen Sulyok Vikit is. „Az egész nap jó érzéssel töltött el. A felvonulás utáni Aszex Afteren is sokakkal tudtam beszélgetni, és végig azt éreztem, hogy biztonságos közegben vagyok, ahol nem kell attól tartanom, mikor kérdezi meg valaki, van-e, vagy mikor lesz barátnőm.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A téma miatti szorongásának egyik legerősebb forrása a már emlegetett szakkollégium, ahol pár társa, akik tudták róla, hogy még senkivel nem volt szexuális élménye, rendszeresen erőltették, hogy befizetik egy prostituálthoz – érthető módon akárhányszor felmerült a lehetőség, Feri rögvest igyekezett menekülni a helyzetből. Az idők azonban változnak, és a kollégiumi társai hozzáállása is. „Megbánták, hogy ennyire erőltették és megértették, hogy milyen kellemetlen volt ez az egész nekem.”
Ennek ellenére otthoni barátai közül szinte senki előtt nem vállalta egyelőre fel, hogy aszexuális, inkább csak azokkal, akikkel online tartja a kapcsolatot. „Jó lenne a hazaiaknak is beszélni róla, de nem vagyok benne biztos, hogy el tudnák fogadni. Bennük ott van a ’mi férfiak vagyunk, és a férfiaknak így, meg úgy kell viselkedniük’ mentalitás.” Bár afelől sincs kétsége, hogy lenne, aki örülne a coming outnak, különösen a szakkollégiumban – elvégre a Pécs Pride Felvonulást évek óta szervező Diverse Youth ifjúsági szervezet is ezen intézmény falai közt jött létre.
Szexuális orientációjáról a szüleivel sem mert beszélni. Mélyen konzervatív édesanyja két évvel ezelőtt hunyt el, és nagy szigorban nevelte Ferit. Ha a televízióban csókjelent volt, be kellett csuknia a szemét. De édesapja sem áll távol ettől az ideológiától, a homoszexualitás mindkettejük számára olyasmi volt – és apja számára a mai napig az -, amit tűzzel-vassal kellene irtani. „Meséltem nekik róla, hogy vannak meleg barátaim. Megijedtek és figyelmeztettek, hogy vigyázzak, nehogy valamelyikük berántson a bokorba és megerőszakoljon. Mikor rákérdeztem, honnan veszik ezt a sületlenséget, annyit mondtak, hogy hát a tévében látták.”
Ennek fényében pláne nem meglepő, ha Feri nem avatja be édesapját a magánéletébe. Pedig nem lenne szüksége átfogó kutatásra, a fia táskáján ugyanis most is van két aszex kitűző. Feri emiatt inkább szerencsének érzi magát. Úgy érzi, ha apja megtudná, hogy ő aszexuális, és elkezdene kérdéseket feltenni, úgy jönne le az egész, hogy Feri homoszexuális, pedig ez egyáltalán nem erről szól. „Egyszerű családom van, abban az értelemben is, hogy iskolázatlanok. Nem értenék meg, mi ez.”
Az otthoni körülmények ellenére Feri egyáltalán nem érzi magányosnak magát. Fontos számára a közösséghez tartozás, és tapasztalata szerint aszexuális társai nyitott és megértő emberek. Amíg a CEU-n (Közép-Európai Egyetem) tanult, dolgozatot is írt az aszexuálissal kapcsolatban – ami meglepte, hogy a magyar kutatási szférában ez egy vadonatúj téma.
Feri magát a hetero-romantikus (azaz ellentétes nemhez romantikusan vonzódó), aszexuális spektrumon helyezi el és hangsúlyozza, hogy attól még, hogy a szexualitás megélésére nincs igénye, párkapcsolatra van. A szerelem fontos számára, de nem az kell számára, hogy valaki kívülről ragadja meg, hanem a személyiségbe szeressen bele. „Gyakran mondják az ismerőseim, hogy szép lánnyal kell összejönni a boldogsághoz, de szerintem attól még nem leszek boldog, ha együtt vagyok egy szép lánnyal, de a szerelem hiányzik.”