Életmód

Szexuális vonzalom nélkül élni – Az aszexualitás

Aszexuális. Jelző, melyet az utca embere más, nyomdafestéket kevésbé tűrő szavak kíséretében előszeretettel használ szitokként azokra, akiknek a szexuális étvágyát kritizálja. Pedig az aszexualitás mint szexuális orientáció és az aszexuálisok mint szexuális kisebbség nagyon is létező jelenség. Nemcsak, hogy léteznek, de hazánkban is szerveződnek a Magyar Aszexuális Közösség keretein belül. Sulyok Viktória, a Magyar Aszexuális Közösség egyesület egyik alapító tagja segítségével megismerkedhetünk az aszexuális emberek sokáig elhallgatott történetével.

Az aszexuális ember olyan személy, aki nem érez szexuális vonzalmat senki iránt sem. Gyakori tévhit, hogy az aszexuálisok nem rendelkeznek libidóval (azaz nemi vággyal). Az igazság az, hogy az aszexuálisok nem táplálnak szexuális vágyat mások irányában. Az, hogy libidóval rendelkeznek-e, ettől teljesen független. Az aszexuálisokat gyakran betegnek tartják, ez azonban téves elképzelés. Az aszexualitás olyan szexuális irányultság, mint például a homo- vagy heteroszexualitás, és nem egyezik meg a cölibátussal, amely a szexről való tudatos lemondást jelenti.

Az aromantikus olyan személy, aki nem érez szerelmet mások iránt.

Vikivel az interjú miatt, otthonában találkoztam először. Ha bárkiben is az a kép él az aszexuális emberekről, hogy sótlan, unalmas, prűd emberek, ajánlatos már most, az elején eloszlatni ezt a tévhitet. Beszélgetőpartnerem személyében ugyanis egy színes, humoros, cserfes, a világra nyitott embert ismertem meg. Bár elmondása alapján visszahúzódó, olvasni szerető kislánynak indult, tinédzser éveire olyanná vált, amilyen ma is: rengeteget barátkozik, imád bulizni és táncolni. Ha bármi „hiányosságot” meg kellene említenie abból az időszakból, akkor talán az lenne, hogy míg körülötte az összes lány megbolondult a fiúkért, ő egyáltalán nem érzett ilyesmit.

 

 

Az első szerelem 19 évesen talált rá egy fiú személyében. Akkoriban legalábbis azt hitte, hogy szerelem – visszatekintve úgy látja, inkább birtoklási vágy munkált benne. Három évig voltak együtt egy jól működő kapcsolatban, amelynek része volt a szex is, méghozzá jó szex, bármiféle undor vagy ellenérzés nélkül. Viki mégis úgy érezte, hogy „tök jó, tök jó, de sokáig nem fogom akarni.” A szakítás 2002 szeptemberében jött el, amikor egyetemi tanulmányai miatt Koppenhágába költözött. Másnap már nem gondolt a fiúra.

Lehet, hogy leszbikus vagyok?” – tette fel magának a kérdést, amely hozzá hasonlóan sok más aszexuális emberben is felmerül. Férfi a dániai időszaktól kezdve egyáltalán nem volt az életében, csajozni azonban nekiállt, viszont ez kizárólag a „hagytam, hogy felszedjenek”-alapon működött. Párkapcsolat ezekből soha nem is született, kizárólag fizikailag találta kielégítőnek a partnereket. „Biszexuális vagyok, csak nagyon válogatós?” – jött a következő kérdőjel. Ha bárki kérdezte, miért nincs senkije, annyit felelt, hogy nem érdeklik az emberek, nem tud szerelmes lenni. Ekkor még nem tudta, de ez utóbbi kijelentéssel körülírta az aromantikus fogalmát, amely az aszexuális mellett Viki másik címkéje. Utolsó, partnerrel megélt szexuális élménye 2006-ban volt. Ez nem jelenti azt, hogy az azóta eltelt 12 évben nem igényelte az orgazmust, de úgy van vele, hogy minek feküdjön le mással, ha magának is el tudja intézni?

A heuréka-pillanat aztán a 2010-es évek közepén jött el számára, amikor a női körülmetélésről szóló kutatási tervén dolgozva belefutott egy, az aszexualitással foglalkozó angol nyelvű szövegbe. „Végre van egy címkém!” – gondolta. Megtalálta hát a definíciót, amely illik arra, ahogy a világról és az emberekről gondolkodik. Hisz ő sem akart senkit hazavinni az ágyba vagy a zuhany alá, sem az „ásó, kapa, nagyharang” nem hiányzott az életéből. Csak elképzelni tudjuk, mekkorát fordult vele a világ: korábban nem találkozott hasonló emberrel, nem is volt kivel megbeszélnie kételyeit. Facebookon belépett egy aszexuálisokat tömörítő angol nyelvű csoportba. „Jó volt másokat olvasni.” Talán nem meglepő, hogy a friss ingerek hatására a kutatási terve is változott.

A Magyar Aszexuális Közösség zárt Facebook-csoportba kis hezitálás után 2016-ban lépett be. „Életem legjobb döntése volt” – idézi fel Viki. (A mindenki által követhető Facebook-oldal: Magyar Aszexuális Közösség) Az első találkozó, amelyen részt vett, a Margit-szigeten zajlott. Azóta is rendszeresen szerveznek – egyelőre Budapesten – programokat, amelyekre általában 6-12-en járnak el. Az online csoport valamivel több mint 300 tagot számlál, noha kutatások szerint a népesség 1 százaléka aszexuálisnak számít, tehát van még hova bővülni. Nemrég bejegyezték egyesületüket, amellyel reményeik szerint az információterjesztés és az önszerveződés is könnyebb lesz. A tagok nemre és korosztályra való tekintettel is nagyon sokszínűek. Bár több a nő, de férfiak is szép számmal akadnak a fiatal felnőttektől egészen a többgyerekes szülőkig, sőt, transzneműek is vannak soraik között.

2016 óta a közösség minden Budapest Pride-on workshopot szervez, amelyen 20-30-an szoktak részt venni. 2018-ban a csoport 10 tagja a pride felvonuláson is részt vett, kezükben fekete-szürke-fehér-lila színű lufikkal – a globális aszexuális közösséget szimbolizáló színekkel. Felvételüket kérték a Magyar LMBT Szövetségbe is.

 

 

Mindettől függetlenül az aszexuálisoknak rengeteg előítélettel kell szembenéznie nemcsak az LMBTQ közösségben, hanem az egész társadalomban is. Hogy csak párat idézzünk a bántó megjegyzések sorából „majd én meggyógyítalak”; „te leszbikus vagy, csak nem mered bevallani”; „miért gyűlölöd a férfiakat?”;miért félsz az elköteleződéstől?”; „senki nem akar veled összejönni és ezt használod falként”; „túl szexin öltözöl hozzá, hogy aszexuális legyél.” Hideg, frigid, b@szatlan, prűd, beteg. Mindez csak néhány a jelzők közül, amelyeket egy magát nyíltan felvállaló aszexuális ember másoktól kaphat. Nem is beszélve az olyan okoskodásról, mint „traumatizált vagy”, „megerőszakoltak gyerekkorodban”, vagy éppen „nézesd meg a hormonjaidat”. Megjegyzés: Viki megnézette, és köszöni szépen, a tesztoszteronszintje magasabb a nőkre jellemző átlagnál, pedig az aszexuálisokat általában azzal vádolják, hogy alacsony a tesztoszteronszintjük.

Merre tartanak ma az aszexuálisok? Viki szerint hasonló a helyzetük ahhoz, amilyen a melegeké volt az 1969-es New York-i Stonewall-lázadás előtt. Küzdeniük kell a láthatatlanság, az előítéletek és az elutasítás ellen. De Viki és társai személyében már hazánkban is megjelentek „az első fecskék”. Interjúkat adnak, Facebookon, online és offline közösségekben is szerveződnek annak érdekében, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei ismerjék meg és értsék meg az aszexualitás fogalmát, az aszexuális emberek életét és az ő láthatóságuk révén egyre kevesebb érintett érezze azt: ő ezzel egyedül van az egész világon.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

Previous post

Megtartották a brit királyi család első meleg esküvőjét

Next post

Először szólalt fel amerikai alelnök homofób szervezet konferenciáján