Kultúra

Rabszolgaság, románc, révület – Frannie Langton vallomásai

Érdekes élményben lehet részünk, ha Sara Collins jamaicai írónő könyvét választjuk következő olvasmányunknak: a borító könnyed női lektűrt sugall, a tartalom viszont súlyos történelmi regényt ígér. Kapunk benne ezt is, azt is, így Frannie Langton története tökéletes választás lehet bárkinek, akit érdekel a történelem, a rabszolgaság témaköre, vagy csak egy izgalmasan sötét románcra vágyik. De lássuk, mitől olyan érdekes ez a kötet!

Frances Langtonnal legelőször egy londoni börtöncella sötétjében találkozunk, ahol ügyvédje kérésére emlékei megírásába kezd. A lányt ugyanis brutális kettős gyilkosság vádolják: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamet és annak különc francia feleségét, Marguerite-et. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg. Ezzel a klasszikus misztikus-gótikus irodalmat idéző rejtéllyel indul a történet, és nem kevésbé izgalmasan borzongató részletekkel folytatódik. Nehogy azt gondoljuk azonban, hogy – bizonyos nélkülözhetetlen történelmi részletektől eltekintve – klasszikus „rabszolgamesével” (ahogy Frannie nevezi) lesz dolgunk. Ahogy elbeszélőnk fogalmaz: „…ez a beszámoló rólam meg az életemről szól, és a benne szerepet játszó boldogságról – sosem képzeltem, hogy valaha részem lehet ilyesmiben. Sem boldogságban, se kalandos történetben.”

 

 

Frannie „vallomásaiból” megtudjuk, hogy egy Langton nevű férfi birtokán nőtt fel – a gazda bal kézről született gyermekeként azonban kiskorától fogva a házban szolgált (és nem a cukornád-ültetvényeken), ahol valamelyest könnyebb volt a sorsa. Gazdája olvasni és írni tanítja, no nem puszta jószívűségből, hanem egyrészt angliai barátjával fogadnak abban, hogy képes-e a betűk elsajátítására egy fekete, másrészt pedig ki akarják használni a tudását. Langton ugyanis titokzatos kísérleteket végez annak bebizonyítására, hogy a fekete rassz egy másik (alsóbbrendű) faj, és mivel saját egészsége egyre romlik a trópusi hőségben, Frannie-re bízza a tapasztalatok lejegyzését. A lány pedig igyekszik minél magasabb fokú tudásra szert tenni: amikor éppen nem koponyák méricskélésével vagy boncolási jegyzőkönyvekkel kell foglalatoskodnia, a korszak legkiemelkedőbb irodalmi műveit olvassa.

Események szerencsétlen sorozata vezet oda, hogy Frannie és Langton végül útra keljenek Angliába, ahol a lány Benhamékhez, Langton korábbi tudományos partneréhez kerül szolgálónak. Habár a rabszolgatartás Angliában ekkor már tiltott volt, Frannie hamarosan rájön, hogy korábbi előnyös helyzetéből igen gyorsan visszakerül a szolgaság béklyóiba gazdáinak játszmái következtében. Ebből az állapotból jelent valamiféle kiutat az a romantikus kapcsolat, amibe úrnőjével, a Madame-mal bonyolódik – azonban az ópiumfüggő Marguerite is elsősorban unaloműzőnek tartja a lányt, pillanatok alatt elfeledkezve róla egy más, izgalmasabb rivális jelenlétében. Végül ez a révülettel fűszerezett szenvedélyes kapcsolat vezet el a végzetes éjszakáig.

Sok kritikus hasonlította Sara Collins első regényét Margaret Atwood Alias Grace című könyvéhez, azonban az alaphelyzettől eltekintve – olyan gyilkossággal vádolnak egy nőt, amire nem emlékszik – teljesen más hangulatú történetre és eltérő stílusra számíthatunk. Vannak, akik negatívumként vetették fel, hogy a hangnem hullámzik a misztikum, a költői túlburjánzás és az igazán magvas gondolatok megfogalmazása között, de valahol ez adja Frannie autentikus hangját: egy olyan ember képe rajzolódik ki előttünk, aki minden megpróbáltatás ellenére a saját döntései szerint alakítja az életét, és megpróbál boldogulni, kihasználni a mégoly kevés lehetőséget a felemelkedésre, az önkifejezésre, a boldogság megélésére.

A feszültség szinte végig megmarad, hogy vajon valóban igaz-e a gyilkosság vádja mindazok után, amit hősnőnk elmesél magáról, de az ítélet tulajdonképpen lényegtelen. Az egyetlen dolog, amiben Frannie kezdettől fogva beismeri „bűnösségét”, az a Marguerite iránt érzett szerelme. Ez a leszbikus szál azért is annyira fontos, mert olyan természetességgel van megírva, amiből kiviláglik az, ami sokaknak talán még mindig nem feltétlenül evidens: hogy a szerelem az szerelem – szövődjék bármilyen nemű emberek között.

Szij Barbara

 

Previous post

Nem adta meg az EU a pénzügyi támogatást a lengyel homofóbia miatt

Next post

"Homoszexuális propagandára" való figyelmeztetést követel a filmek előtt a Mi Hazánk