Hírek

Petíció a bejegyzett élettársi kapcsolat mellett

Az Amnesty International, a Magyar LMBT Szövetség, a Helsinki Bizottság és a TASZ petíciót indított a költségvetési salátatörvény ellen, amely egy betű elvételével teljesen kiüresítené a bejegyzett élettársi kapcsolatot.

A törvénytervezetről már írtunk, a lényege az, hogy egy betű elvételével korlátozná a bejegyzett élettársak jogait. Eddig a törvény kimondta, hogy ha a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény (BÉK) máshogy nem rendelkezik, akkor a párokra a házastársakra vonatkozó szabályok érvényesek. A módosítás után ez kikerülne, így lényegében úgy tudnának változtatni a a BÉK-en, hogy a házastársi törvényhez nyúlnak hozzá, nem pedig ehhez.

2555-szabadonszeretni

Az Amnesty International szerint „bejegyzett élettársi kapcsolat alig lesz több, mint egy tartalom nélküli jogi frázis.” A Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt nyújtott be olyan módosítási javaslatot, amely a kérdéses mondat törlését javasolják. A kormánypári bizottság ezeket mind leszavazta, de az ellenzék még kérheti, hogy az egész országgyűlés szavazzon a beadványukról.

Az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség és a TASZ közösen hívta fel az ellenzék figyelmét arra, hogy éljenek a jogukkal. A civil szervezetek egy petíciót is indítottak, hogy minél többen kifejezhessék, támogatják a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és fontos, hogy mindenki szabadon szerethessen.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin