Itthon

Orbán Viktor: Nem engedünk teret a gyerekekre irányuló szexuális propagandának

Kezdetét vette a Magyar Országgyűlés őszi ülésszaka és az első plenárison Orbán Viktor is beszédet mondott, kitérve többek között a nemzeti konzultáció eredményére és annak következményeire.

Mint azt a miniszterelnök összefoglalta, a konzultáció több kérdése „a családok védelmére” vonatkozott és az 1,4 millió kitöltés szerinte a kormányt cselekvésre kötelezi.

 

Orbán Viktor a plenáris ülésen

 

Kiemelte, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. „Támadják azokat a törvényeket, amelyek nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, az iskolákban, a televíziókban és a reklámokban. Hivatalosan is felszólítottak bennünket a köznevelési, a média és a reklámtörvény módosítására.

Orbán Viktor szerint „követeléseik abszurdak” és ellenkeznek azzal a magyar közfelfogással, miszerint a gyerekek szexuális nevelését kizárólag a szülők határozhatják meg. „A kormány álláspontja egyértelmű és sziklaszilárd, nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának.

A miniszterelnök szerint ebben a kérdésben a végső szót a magyar emberek fogják kimondani a gyermekvédelemről szóló népszavazáson. „Minden demokratikus érzelmű embert meghökkent, sőt, felháborít, hogy Brüsszel nem kíváncsi az emberek véleményére és azt nem is kívánja tiszteletben tartani. (…) Nem várja meg a népszavazás eredményt, hanem már most zsarol, perrel fenyeget és rá akarja kényszeríteni a saját véleményét Magyarországra, amelyre soha, senki nem adott felhatalmazást.

Míg Brüsszelben az elit dönt a szexuális nevelésről és a migrációról, addig Magyarországon az emberek fognak dönteni az előbbiről a gyermekvédelemről szóló népszavazás keretében. A kormányfő a nyugat-európai országoknak pedig üzeni, hogy „söprögessenek” odahaza. Szavait a kormánypárti képviselők részéről taps kísérte.

Orbán Viktor július 21-én jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez öt, szerintük a gyermekek védelmét szolgáló, valójában homo- és transzfób, gyűlöletkeltő kérdésben. Az ügyben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Társaság a Szabadságjogokért is a Kúriához fordult. Az MKKP szerint már a Nemzeti Választási Bizottságnak el kellett volna utasítania a hitelesítést, mert egyes kérdések nemhogy a józan észnek, de az Alaptörvénynek sem felelnek meg.

 

A Kúriához fordul a kormány népszavazása miatt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin