Itthon

A TASZ is bírósághoz fordul a kormány jogsértő népszavazási kérdései miatt

 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a benyújtott kérdések azt igazolják, hogy a kormány kezdeményezése nem a népakarat valódi kinyilvánításáról szól, hanem arról, hogy a kabinet a népszavazás álcája mögött folytassa a saját polgáraival szembeni gyűlöletkeltést, a gyerekeket használva fel eszközként.

A júniusban elfogadott homofób propagandatörvény mellett a kormány népszavazással is megpróbálja nyomatékosítani gyűlöletkampányát, melyben az LMBTQ+ embereket úgy igyekszik beállítani, mint akik fenyegetést jelentenek a gyermekekre. Ennek jegyében nyújtott be a kabinet öt népszavazási kérdést a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) rögtön azon a napon, amikor feloldotta a népszavazási kezdeményezések felfüggesztését, amit a koronavírus okozta veszélyhelyzetre hivatkozva rendelt el korábban. Az NVB a kérdéseket mind hitelesítette.

A testület döntése ellen hétfőig lehetett bírósági felülvizsgálatot kezdeményezni, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) több megkeresést is kapott ezzel kapcsolatban a gyűlöletkampányt elutasító állampolgároktól. Végül a szervezet mind az öt kérdéssel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be egy hozzá forduló apa képviseletében, aki saját alapvető jogai mellett gyermekeinek jogai védelmében is fel kívánt lépni, valamint egy másik szülő és gyermeke képviseletében, akit saját jogaiban is érintenek a népszavazási kérdések.

A kérdések hitelesítésekor az NVB átsiklott afölött, hogy csak olyan kérdéseket lehet népszavazásra bocsátani, melyekre a választópolgárok egyértelmű választ adhatnak, az Országgyűlés pedig el tudja dönteni, hogy a népszavazás eredményének következtében milyen jogszabály megalkotására köteles. Csak így lehetséges ugyanis, hogy egy népszavazás valóban a népakarat egyértelmű kinyilvánításának eszköze lehessen a kezdeményező propagandacéljainak kiszolgálása helyett. A kormány által benyújtott kérdések mindennek nem felelnek meg.

Az egyértelműség hiányán túl a beadványok – többek közt – azzal is érvelnek, hogy a népszavazási kérdések egy része kifejezetten a gyermekek szabad tájékozódásának korlátozására irányul, a hazánk által is elfogadott nemzetközi egyezményekbe ütközően. Emellett azért sem lehetett volna a kérdéseket népszavazásra bocsátani, mert az LMBTQ+ emberekkel összefüggő társadalmi kérdések tabusítása, illetve megbélyegzésük sérti az Alaptörvényt, mely az emberi méltóság részeként a szexuális irányultságot is védi.

Azt, hogy a kormány a népszavazás intézményét és a gyermekvédelem kérdését pusztán propagandacélokra használja fel, az is egyértelművé teszi, hogy egyáltalán nem számolnak azzal az elméleti lehetőséggel, hogy a kérdésekre adott bármely válasz – az igen és a nem is – többségbe kerülhet. „Így a népszavazás abszurd kimenetele lehet akár a pornográf médiatartalmakra jelenleg vonatkozó korlátozások feloldása, vagy a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv szexuális nevelésre vonatkozó elemeinek eltörlése is” – mondta Aujeszky Nóra, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének jogi munkatársa. A TASZ ügyfeleit az eljárásokban Nehéz-Posony Kata, a szervezet ügyvédje képviseli.

A mai napon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is jelezte, a Kúriához fordulnak a kormány népszavazása miatt, mert valamennyi kérdés megsérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét.

 

 

A Kúriához fordul a kormány népszavazása miatt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin