Itthon

Novák Katalin: Át kell gondolnom, mi ellen emelem fel a szavamat

Mondhatni, rendhagyó találkozónak adott otthont szerdán a budavári Sándor-palota, ugyanis személyes találkozón fogadta Novák Katalin köztársasági elnök a Háttér Társaság LMBTQI civil szervezet képviselőit.

A személyes találkozót a Háttér Társaság kezdeményezte, miután Novák Katalin korábban az alábbit nyilatkozta a Telexnek: „Nem a gesztusok, hanem a tettek elnöke vagyok. Azt szeretném, ha minél több magyar ember érezné, az ő elnöke is vagyok. Ebbe természetesen beletartoznak a homoszexuális magyar emberek is.

A civil szervezet ügyvivői öt témával kapcsolatban fogalmaztak meg konkrét kérdéseket. A köztársasági elnök válaszaival kapcsolatban Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője, a beszélgetés egyik résztvevője osztott meg velünk részleteket.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Háttér Társaság (@hattertarsasag) által megosztott bejegyzés

 

Álljon ki a társadalmi kisebbségek mellett, az őket érő támadásokat, gyűlöletbeszédet nyíltan ítélje el. – Novák Katalin fontosnak tartja, hogy csökkenjen az LMBTQI-embereket érő támadások száma, de minden ilyen esetben át kell gondolnia, hogy azzal, hogy felszólal, nem az elkövetőkre irányítja-e a figyelmet. Párhuzamként az antiszemita támadásokat hozta fel, ahol szintén mindig át kell gondolnia, nyilatkozik-e. A gyűlöletbeszédről ugyanezt gondolja: „patikamérlegen kell vizsgálni”, megszólal-e. Dudits Luca itt vetette közbe Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy korábbi kijelentését, miszerint egy jó homoszexuális tudja, hogy másodrendű állampolgár. A köztársasági elnök azt mondta, erről soha nem hallott, de utána fog nézni.

Nyújtson be olyan törvényjavaslatot, amivel újra lehetővé válik a nem, és ehhez kapcsolódóan a név megváltoztatása. – Át kell gondolnia, milyen ügyekben él a törvénykezdeményezési jogával.

Szorgalmazza az állami intézményeknél, szerveknél dolgozó személyek edukálását, a hivatalokban befogadó szemlélet alkalmazását. – A köztársasági elnök szerint a civil szervezetek ezt már végzik, amit Dudits Luca elismert, ám kiemelte, hogy egészen más, amikor a civilek által szervezett képzésre néhány tucat rendőr megy el, mint amikor több képzés során többszáz rendőr kap oktatást. Ebben pedig Novák Katalin iránymutatása egyértelműen tudna segíteni.

Juttassa el a döntéshozókhoz a HIV kombinációs prevenció bevezetésének fontosságát. – Novák Katalin szerint nagyon fontos lenne, ám a magyar egészségügy sajnos nem a prevencióra, hanem a tüneti kezelésre koncentrál.

Az elnöksége alatt a parlament által esetlegesen megszavazott, az LMBTQI emberek biztonságát, szabadságát vagy egyenlőségét csorbító törvényeket ne írja alá. – Az utolsó pont kapcsán pedig ígéretet tett rá, hogy ki fogja a Háttér Társaság véleményét LMBTQI-kérdésekben.

A Háttér Társaságnál egy mindenki számára biztonságos és szabad Magyarországért dolgozunk, ahol az LMBTQI közösség valamennyi tagja szabadon megélheti identitását, és felmerülő problémái megoldásához megfelelő segítséget kap. Minden lehetséges platformon felhívjuk a figyelmet az LMBTQI emberek problémáira és fontosnak tartottuk élni a lehetőséggel, hogy Magyarország elsőszámú közjogi méltósága elé tárjuk ezeket. Novák Katalin köztársasági elnök asszony ígéretet tett arra, hogy a jövőben kikéri majd a véleményünket az LMBTQI embereket érintő kérdésekben. Szeretnénk bízni abban, hogy a találkozónak lesz foganatja” – áll a szervezet beszámolójában.

A találkozóról Novák Katalin beszámolt Facebook-oldalán. „Ma délelőtt kérésükre fogadtam a Háttér Társaság képviselőit a Sándor-palotában. Azokról a problémákról beszéltünk, amelyeket ők most a legfontosabbnak éreznek” – olvasható a sajátosan megfogalmazott leírásban, azt sugallva, mintha az LMBTQI-közösség problémái és folyamatosan súlyosbodó jogfosztása sokadrangú, jelentéktelen probléma lenne.

Szomorú, hogy miközben a találkozó egyik témája a homo- és transzfób indíttatású gyűlöletbeszéd elleni fellépés volt, a bejegyzés kommentszekciója pontosan ettől a típusú gyűlöletbeszédtől hemzseg. Bár ezek mind sértik a Facebook irányelveit, egyelőre nem mindegyiket sikerült moderálni.

 

Ahogyan azt korábban a Budapest Pride összegezte, Novák Katalin családügyi miniszterként olyan szélsőséges szervezetekkel dolgozott együtt, akik például részt vettek az orosz “LMBTQ propagandát” tiltó törvény megszövegezésében, akik azért lobbiztak, hogy Ugandában halálbüntetés járjon a homoszexualitásért, hogy afrikai országokban ne töröljék el a saját nemükhöz vonzódó emberek számára a börtönbüntetést, és az LMBTQ emberek jogi szintű diszkriminációjának népszerűsítéséről konferenciáznak világszerte, Lengyelországtól Ausztrálián át Nigériáig.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin