Színes

Nem vált nevet a moszkvai Kreml nevét viselő melegbár

 

A világ egyik leghíresebb épületegyüttese a moszkvai Kreml, Oroszország döntéshozóinak székhelye, amely több kormányzati szervnek ad otthont, és itt található Vlagyimir Putyin elnöki hivatala is.

A Kreml nevét viseli Észak-Írország legismertebb melegbárja, az 1999-ben nyitott belfasti Kremlin. Az orosz és szovjet tematikára építő szórakozóhely neve azonban most problémát jelent. Ahogy a nyugati cégek elhagyják Oroszországot, az Ukrajna elleni háború kitörése óta felmerült, hogy a klubnak is nevet kellene változtatnia.

A menedzsment szerint nincs semmi gond a nevükkel, és nem tervezik, hogy a közeljövőben lecseréljék valami másra. Érvelésük szerint mindig is egyfajta politikai állásfoglalásnak tekintették a nevüket.

„Egy bár, amely meleg tulajdonban van, melegek vezetik, és közel negyed évszázada a meleg közösség kedvence, ez minden, amit Putyin utál” – idézi a klub vezetését a Metro. Ahogy az Instagromon írják: “Ez a Kreml Ukrajna mellett áll.”

Az azonos név azonban másfajta problémákat is generál. A személyzet egyik tagja a Belfast Telegraphnak elmondta, hogy a szórakozóhely online népszerűsége miatt néhányan a háborúval kapcsolatos kérdéseikkel is a belfasti bárhoz fordultak a moszkvai Kreml helyett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kremlin Nightclub Belfast (@kremlinbelfast) által megosztott bejegyzés

 

 

Hatalmas szivárványzászlót kapott Putyin az ablakába

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin