Egyre nagyobb hullámokat ver egy új buli Budapesten, ahol maximum korhatárt határoztak meg, egyértelmű jelét adva annak, hogy „idősek” ne zavarjanak. A koncepció nemcsak jogilag aggályos, de szembe megy mindennel, amiben az LMBTQ közösségnek hinnie kellene.
Sokmindenről szólhat egy meleg buli: zenéről, táncról, önfeledtségről, alkoholról, drogokról, sőt kifejezetten a szexről is. A szervezők részéről pedig persze leginkább a pénzről, egyeseknek pedig az ünneplésről. De ha az LMBTQ történelmet és kultúrát vizsgáljuk, tisztán látszik, hogy az LMBTQ emberek közösségének szánt partik mindig egyfajta biztonsági zónaként üzemeltek, mindegyik egyfajta safe place, ahol végre senki sem más, ahol senki sem néz csúnyán a másikra a szexuális orientációja miatt, ahol nem szívesen látott vendég a kirekesztés. Bármiről is szól egy meleg buli, mindenképpen azt üzeni: itt nem baj, ha queer vagy, nem baj, ha kilógsz a társadalomból, mert itt olyan emberek vesznek csak körül, akik olyanok, mint te. A queer bulik arról szólnak, hogy nem kell szégyellned azt, aki vagy.
A queer bulikon az ember olyan lehet, amilyen. Lehet, hogy máshol nem látnak szívesen – de itt igen. Ez az attitűd mindig óriási erőt adott a közösségnek, a legnehezebb időkben is.
A queer bulik a meleg kultúra és történelem részei. 1969-ben egy queer szórakozóhelyről, a The Stonewall Innből indult el az a forradalom, ami megteremtette a modern LMBTQ jogi harcokat. A kis kocsma és a környékén bulizó embertömeg színes volt: volt ott meleg, leszbikus, fehér, latinó, afroamerikai, drag queen és transznemű is, akik besokallva a rendőri és törvényi elnyomástól, közösen tartottak ki napokon át és harcoltak a rendőrök ellen. Nem magukért, nem a közösség egy meghatározott részéért, hanem a teljes közösségért – egymásért. Ez lett aztán a queer forradalom – mint minden forradalom – egyik legmeghatározóbb eleme. Hogy összetartunk, összefogunk és a közösség erejében hiszünk. A leszbikus támogatja a transzneműt, a fekete drag queen a fehér meleget, a fehér meleg a latin leszbikus. A kör bezárul.
Az idea szerint az LMBTQ közösségben mindenki egyenlő, aki a társadalom számára nem az. Ez volt a ballroom kultúra legfontosabb gyökere is: a kitaszítottak, akik tartozni akartak valakihez, egymáshoz tartozhattak. A világban, ami hátat fordított nekik, felépítettek egy másik, közös világot, ahol biztonságban voltak. Ez nem mindenképpen egy zárt dimenzió volt: bárki beléphetett, aki elfogadta, hogy itt egy különbség sem számít, a tisztelet mindenkinek jár.
Erre a fajta összetartásra elképesztő szüksége van ma Magyarországon az LMBTQ közösségnek, hiszen az üldöztetés egy teljesen új korszakát éljük. Az elmúlt években a közösséget sorozatosan érték az újabb és újabb támadások: a transzneműektől elvették a jogot, hogy hivatalosan is a nemük szerint éljenek, az LMBTQ emberektől elvették a családalapítás lehetőségét, majd az egész közösséget elkezdték részenként fóliába csomagolni, azt üzenve, hogy bármi, ami köthető hozzá, az veszélyes, sőt, már-már fertőző.
Óriási szükség van arra, hogy lássuk: nem csak egyénileg támadnak minket, hanem mindannyiunkat támadnak. Ezért össze kell tartanunk. Ott kell lennünk egymásnak. Feltételek nélkül.
Bármennyire is különbözők vagyunk, bármennyire is nem értünk egyet millió dologban, most akkor is közösen kell kiállni magunkért vagy legalább közösen kell túlélni a homofób politikai környezetet.
Éppen ezért is olyan helytelen az, ha elkezdünk a közösségre nem közösségként tekinteni és feldarabolni azt. Egy queer buli nem szólhat a korról. Nem szólhat arról, hogy ha te valamilyen vagy, úgy nem akarunk téged, úgy nem látunk szívesen, úgy ki vagy tiltva. Nem szólhat arról, hogy ha van egy jellemződ, amiről te nem tehetsz – például a korod – akkor te nem vagy közénk való. Egy queer buli nem szólhat arról, hogy valaki több vagy kevesebb a másiknál. Egy queer buli egyszerűen nem szólhat az egyenlőtlenségről.
Bármi, ami queer, nem szólhat a kirekesztés bármilyen formájáról. A magyar buliélet így is ezer sebből vérzik – már amennyire én látom, aki évek óta nem bulizott és nincs is a tervei között, így higgyétek el, nem személyes a sértettségem. A rasszizmuson, külső megjelenésen és anyagi lehetőségekre épülő facecontrol társadalmilag fájdalmas jelenség. Máig van, hogy heteró helyre nem engednek be meleget vagy valakit kidobnak vagy megvernek, mert azonos neművel csókolózik egy helyen, ahol több száz másik ember csókolózik ellenkező neművel.
Borzasztó fájó jelenség, ha a queer bulik is elkezdik a kirekesztés játékot – ami persze már így is megbújik a háttérben.
Így is sokszor vagyunk túl kegyetlenek egymással. A meleg férfiak biztosan. Ha nem elég, hogy a közösséget veri a törvényhozás és a fizetett politikai szószólók homofób hangjai, így is képesek sokan a másikat dekára mérni és valakit többre, valakit kevesebbre tartani. A meleg férfiak körében virágzik egy elképesztően toxikus testképkultusz, ami mentálisan tesz tönkre embereket. Akinek nincs meg a hat kockája, sokszor érzi magát kirekesztve. Így is sokan nézik a másik haját, a ruháját, a parfümjét, azt, hogy kinek mennyi pénze van, mennyit költ magára. Továbbra is megannyian kirekesztik a HIV-vel élőket, mert 30 vagy 40 éves dogmák élnek bennük. Van, akiknek a zsidókkal van baja, másoknak a romákkal. Valakinek a másik szexuális életével van baja, mert az vagy konzervatív, vagy túlságosan liberális vagy egészen nyíltan fejezi ki azt. Valakinek a vidékiekkel van problémája, akik közül pedig sokan a fővárosiakra haragudnak. Arról pedig nem is beszélve, hogy a közösség milyen vakon fordul el a mozgásukban, hallásukban vagy látásukban korlátozottaktól. És persze fóbiák ugyanúgy élnek köztünk is: LMBTQ ember is lehet homofób, leszbofób, bifób vagy transzfób. Tényleg: egyszerűen van elég bajunk.
Valóban arra van szükség, hogy mindezt megfejeljük az ageism, vagyis a kor alapú diszkrimináció egy új szintre emelésével?
Valóban arra van szükség, hogy megtörjük a queer bulik varázsát és ne biztonságos helyként kezeljük őket, hanem egy privilegizált klubként, ahova csak a fiatalok léphetnek be? Valóban el kell játszanunk, ki kell írnunk és reklámoznunk kell azt az attitűdöt, hogy bizonyos kor fölött az emberek kevesebbek? Ahogy nem helyes azt mondani, hogy a 25 éven aluli fiatalok nem valók egy közösségbe, mert mások, ugyanúgy nem helyes azt állítani, hogy a 35 éven felüliek nem szívesen látottak valahol, mert mindegyikük valamilyen. Tényleg arra van szüksége ennek a közösségnek ma Magyarországon, hogy a tagjai egymás között is kevesebbnek érezzék magukat? Hogy valaki rosszul érezze magát amiatt, hogy mennyi idős?
Persze fontos látni a másik oldalt is.
Míg a politikában tomboló homofóbia mögött nincsenek valós érvek, csak egy jó nagy adag álszentség, a közösségen belüli kor alapú diszkrimináció mögött érdekes jelenségek sejlenek fel, amikkel többet kell foglalkoznunk.
Talán az idősebb generáció nem tartja be eléggé az új generáció szabályait? Túl rámenősek? Tapiznak? Erőszakosak? Vagy egyszerűen egy olyan világot építettünk fel, ami már olyannyira a külsőségekről szól, hogy félünk attól, hogy egyszer mi is leszünk idősebbek? Felépítettünk egy nevetséges fiatalkultuszt, ami belül mérgez minket? Talán alapvetően olyannyira adunk a korra, annyira válogatósak vagyunk, hogy a korról az jut eszünkbe, hogy a piaci érték potencionálisan csökken az évek múlásával? Messze jutottunk, hiszen az AIDS krízis éveiben még megannyian álmodoztak arról, hogy tudjanak idősebbek lenni.
Talán felépült egy világ, ahol nem csak partnert egyre nehezebb találni az éjszakában, hanem társat is az életben? Ahol fogalmunk sincs mi történik majd azokkal, akik egyedül maradnak, egyedül öregednek meg és nem tartja meg őket semmilyen biztonsági háló? Talán olyannyira rettegünk az öregedéstől, hogy inkább nem is akarjuk látni a jeleit, ezért borzasztó limiteket vezetünk be?
A kor alapú diszkrimináció igazságtalan, de megbújhat mögötte egy borzasztó kórkép is, aminek a kialakulásában akár mi is hibásak lehetünk. Fontos ezzel szembenézni, fontos önkritikát gyakorolni és fontos elgondolkodni azon, hogyan változtathatunk.
Biztos megannyi megoldás és válasz van erre. De a helyes lépés biztosan nem az, hogy bárkit behatárolunk idősekként és egy exkluzív kis elit klubot alakítunk, ahol a fiatalságot ünnepeljük.
A queer közösség szelleme egyszerűen nem szólhat erről. A queer közösségben nem a fiatalságot, a bőrszínt, a testalkatot ünnepeljük, hanem azt, hogy együtt vagyunk büszkén queerek. Együtt vagyunk a kirekesztő világ ellen. Együtt vagyunk nyitottak. Együtt vagyunk elfogadóak. Együtt vagyunk megértőek.
Hogy együtt vagyunk.
